Mit, mennyit, hogyan? - Hódít a tavaszi fogyókúra

2012-05-07 08:00:00    

A táplálkozás mindig központi kérdése volt az emberiségnek, azonban annyit, mint manapság soha nem beszéltek róla. Az utóbbi években egyre több táplálkozási zavarral küzdő páciens keres fel a rendelőmben, leginkább tavasszal, amikor lekerül a nagykabát és szembesülnek a felesleges kilóikkal.

A táplálékfelvétel ritualizált, alapszükségleteinket elégítjük ki vele, mert evés nélkül elfogynánk, felborulna szervezetünk működési rendszere, megszűnnénk létezni. Az étkezés nemcsak mindennapi szükségletként kerülhet szóba, hanem a „mit, mennyit és hogyan” kérdéskört is feszegeti. Ha elveszíti alapvető funkcióját, akkor elindulunk azon a veszélyes úton, amely a táplálkozási magatartás zavarához vezethet. 

A probléma valójában az étkezésünk egyensúlyának felborulásával kezdődik, ilyenkor vagy rengeteget eszünk – falás formájában visszük be a táplálékot –, vagy ennek ellentétje, amikor szinte semmit nem eszünk, megvonjuk magunktól az élet fenntartásához szükséges kalóriamennyiséget is. Pszichológusként úgy gondolom, ezekben az esetekben pszichés eredetű okok állhatnak a zavar hátterében. El kell különíteni a táplálkozászavart attól, ha valaki a normalitás határán belül odafigyel testsúlyára, annak változására, még akkor is, amikor ezt fogyókúrával, diétával, vagy akár testedzéssel teszi.

 

Az még nem gond, ha valaki szebb szeretne lenni

Végérvényesen megérkezett a tavasz, lekerült a téli nagykabát. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor belátjuk: ez a vastag ruhadarab bizonyos értelemben álarcként is szolgál, hiszen el tudjuk rejteni mögé a felesleges kilóinkat, ez a „védelem” tavasszal megszűnik. A nők többségét ilyenkor szembesíti a tükör a súlygyarapodással. Az első reakciójuk a kétségbeesés és a szégyenérzet, miszerint: „nem vagyok elég vonzó, dagadt vagyok…” Nagy részük elhatározza: „nyárra le fogok fogyni, mert bele kell férni a nyári ruhákba…” – és nekilátnak a drasztikus fogyókúrának. Említésre méltó, hogy egyre gyakrabban találkozunk férfiakkal is, akik nagy hangsúlyt fektetnek a külsejükre, így a fogyásra, ezért negatív módon élik meg fölösleges kilóikat. Számomra ezek a reakciók még nem mondatják azt, hogy keressenek fel pszichológust, mert baj van. Ne pszichologizáljuk túl az esetet!

 

 

Amikor a fogyókúra már táplálkozászavar


Azt a jelenséget, miszerint tavasszal ránk tör a fogyókúrázási vágy: tavaszi „újévi fogadalomnak” hívom, hiszen hajlamosak vagyunk újévkor olyan célokat megfogalmazni, amelyek nagy kitartást igényelnek és nehezen teljesíthetők, ilyen fogadalom lehet a tavasszal tett, fogyókúrára vonatkozó cél is. Ennek következménye, hogy rengetegen edzőterembe kezdenek járni, különböző diétáknak vetik alá magukat, valamint számos praktikát kipróbálnak. Ezen a ponton állnék meg és hívnám fel az olvasók figyelmét a fogyókúra valós veszélyére, amely számtalan esetben vezethet táplálkozászavarhoz is. Azt a szót emelném ki, hogy mérték. Ha átbillenünk azon a ponton, miszerint már nemcsak a felszedett kilóktól akarunk megszabadulni, hanem extrém módon kívánunk fogyni, abban az esetben zavarról beszélünk.


A következő példa jól illusztrálja és szétválasztja a kóros folyamatot a normálistól

Egy 18 éves lány keresett fel a magánrendelésemen, aki közölte, hogy az anyja küldte, de ő maga nem tudja miért kellett eljönnie. A fiatal lány bő ruhát viselt, arca színtelen, bőre száraz és repedezett volt.

 

Az első kérdésem az volt: ha nem gondolunk arra, hogy az anyja küldte, milyen problémával keresne fel engem? A válasza a következő volt: „nagyon szégyellem, de kövér vagyok, rettenetesen dagadt…”  A fiatal lány alig volt 45 kiló!

 

Érdemes kiemelnem ebből a megdöbbentő esetrészletből azt a tényt, amely alapján elmondható, a lány túlzott fogyókúrája mögött lelki eredetű okok állnak, testképzavarral állunk szemben, azaz a beteg saját testét torznak látja. Az ilyen típusú betegek, ha tükörbe néznek, akkor kövérnek látják magukat, miközben valójában csont és bőr jellemzi őket.

 

Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy „beteg”, és nem többes számban, mint „mi” vagy általánosságban „az emberek többsége”. Pszichológiai értelemben, a diagnosztikai kézikönyvben szereplő táplálkozászavar kritériumait kielégíti a fent említett fiatal lány esete, aki akaratlagos súlyvesztéssel jellemezhető, és retteg, sőt szorong a súlygyarapodástól. Célom ezzel az esetpéldával mindösszesen annyi, hogy képesek legyünk elkülöníteni a tavaszi fogyókúra és a kóros magatartásminta, táplálkozászavar közötti különbséget.

 

Gondolja végig!

 

Végül arra kérem az olvasót, gondolja tovább a jelenséget: ha kövér vagyok, akkor miért nem vagyok képes ezen változtatni, miért esek gyakran abba a hibába, miszerint leadok pár kilót és annak többszörösét hízom vissza pár hónapon belül?
Miért nem vagyok soha megelégedve az alakommal még akkor sem, ha a tények mást igazolnak, mások soványnak látnak?

Ezek a kérdések jelzésértékűek lehetnek, valamint felvetik bennem a háttérben meghúzódó pszichés tényezőket a hízás és a fogyás tekintetében, amely gyakran előszobája a táplálkozászavar kibontakozásának. 

Makai Gábor
klinikai szakpszichológus
www.makaigabor.hu
makai.pszichologus@gmail.com

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési nyilatkozat

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!