Az örökbefogadó és a szülei nélkül felnövő gyerek egymásra találását mintha közéjük épített falak nehezítenék. A falak aktákból, szabályokból, ügyintézőkből, no meg persze nehézkes, bizonytalan hivatalnokokból, értelmetlen, de ugyanakkor kijátszható szabályozásból, egyéni (a gyámhatósági, gyermek- és ifjúságvédelmi, minisztériumi, bírósági, csecsemő-, nevelőotthoni dolgozó, az orvos, pszichológus, nevelőtanár vagy csak a szomszéd egyéni, magánemberi) hibákból, a társadalom értetlenségéből, nemtörődömségéből épülnek, sőt magasodnak.

A szaporodó számú csecsemőgyilkosságokról szóló hírek ismeretében különösen fájón érthetetlen, miért is olyan körülményes és hosszadalmas az örökbefogadás. Pedig van felnőtt, aki gyerekre vágyik, van gyerek, aki a felnőtt szeretetére vágyik, s akit saját család híján csakis egy másik, az igazi család menthetne meg attól, hogy a társadalmon kívülre hulljon, ugyanúgy, ahogy vér szerinti szülei odahullottak.

A bűvös kört valahol meg kell szakítani.

A Gloria kiadó gondozásában megjelent könyv 320 oldalon járja keresztül –kasul és próbálja meg elénk tárni a hazai – áldatlan - állapotokat. Fazekas Erzsébet az örökbefogadás visszásságaival szembesít minket. Munkájával megdöbbenti és elgondolkodtatja az olvasót, tükröt tartva az örökbefogadás bürokratikus sokszor embertelen mechanizmusain túl egy egész társadalom elé.

[forrás: Galenus]