A fürdők gyógyító hatása

0
1171

„Ép testben, ép lélek”. Ez a jelmondat a mai, modern kor emberének is mottójává vált. Egyre többen gondolkodnak úgy, hogy a mindennapok rohanása mellett nagy szükség van a testi-lelki feltöltődésre, az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére. A preventív életmód kialakításának számtalan lehetősége van. Mindközül a legkényeztetőbb talán, ha azokkal a lehetőségekkel él az ember, amit a gyógy- és wellness-turizmus kínál.

Már Kr.e. az 1. században hazánkban állomásozó római katonák felfedezték, hogy milyen jótékony hatású kincs rejtőzik a felszín alatt, ugyanis Magyarország területének 80%-a alatt található termál-, illetve gyógyvíz. Az ország területének négyötöde alatt 30°C-nál magasabb hőfokú víz van, amely közel 1300 termálforrást táplál. Leletek sora bizonyítja, hogy már abban a korban is kihasználták ezt az egyedülálló földrajzi adottságot, és vízvezetékrendszeren keresztül medencékbe gyűjtötték a meleg vizet, hogy fáradt, elgyötört testüket abban kényeztessék, hisz a görög kultúrára építő rómaiak a kalokagathia eszméjét is magukévá tették, ami annyit jelent: „Ép testben, ép lélek”.

török fürdő

Ép testben ép lélek

Ez a jelmondat a mai, modern kor emberének is mottójává vált. Egyre többen gondolkodnak úgy, hogy a mindennapok rohanása mellett nagy szükség van a testi-lelki feltöltődésre, az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére. A preventív életmód kialakításának számtalan lehetősége van. Mindközül a legkényeztetőbb talán, ha azokkal a lehetőségekkel él az ember, amit a gyógy- és wellness-turizmus kínál. Más-más motivációból kelnek útra a gyógy- és a wellness-szolgáltatásokat igénybe vevők, de akármi is a céljuk Budapesten minden igényt kielégítő lehetőségeket találnak.

 

Megújúlt a Rudas és a Lukács Gyógyfürdő is

Aki a luxus érzését nemcsak a szolgáltatásokban kívánja megtalálni, hanem a látványban is, azoknak mindenképp valamelyik patinás gyógyfürdőnket érdemes felkeresnie. A közelmúltban két történelmi fürdőnk is ráncfelvarráson esett át, nem is akármilyen eredménnyel. A hatalmas projektek eredményeképp a Rudas és a Lukács Gyógyfürdők is megújultak, modernizálódtak, hogy megfiatalodva várják a turisták és a fürdővendégek ostromát.

 

  • A Rudas Gyógyfürdőben a fejlesztések eredményeként az eddig szétválasztott gőzfürdői és uszodai tér átjárhatóvá vált. A fürdő vize nátriumot is tartalmazó kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos és szulfátos, radioaktív hévíz, melynek fluoridion-tartalma is jelentős. Ízületek degeneratív betegségeinek, idült és félheveny ízületi gyulladásoknak, porckorongsérvnek, idegzsábáknak valamint a csontrendszer mészhiányos állapotainak kezelésére ajánlott megmártózni a gyógyító vízben.
  • A Lukács fürdő szépészeti beavatkozása a fürdő szinte minden területét érintette. A Lukács Gyógyfürdő számos olyan szolgáltatást is kínál, melyek fővárosunkban eddig csak korlátozottan vagy egyáltalán nem voltak elérhetőek. Ilyen többek között a Himalája sótéglából épült só-kamra, a hammam török masszázs, illetve a prémium szolgáltatásként igénybe vehető privát fürdőzés valamelyik díszkád helyiségben, melyhez akár pezsgőt, gyümölcsöket vagy éppen masszőrt is igényelhetnek a vendégek. Az északi kádosztályon tangentor- és hidromasszázs kádakat üzemeltek be, melyekhez egy hagyományos masszírozó helyiség is kapcsolódik. Az aroma gőzkabinhoz és a szintén ezen a szinten található sókristály-szaunához tartozik egy merülőmedence is, amibe a garantált felfrissülés érdekében jeget adagolnak. A vendégek fűtött római padokon pihenhetik ki a szaunaélmény fáradalmait. Ebben a részlegben kapott helyet a tepidárium – ami egy 36 fokos fűtött fekvő padrésszel rendelkező pihenő –, egy mínusz 2 fokos hőmérsékletű jégkunyhó, valamint egy finn és egy infraszauna is. Egy választófal mögött meztelen szauna működik, így hagyományos keretek között szaunázni vágyók is megtalálhatják számításukat. A fürdő teljes egészében akadálymentesített lett, így a mozgásukban korlátozottak is gond nélkül igénybe vehetik a szolgáltatásokat.

Hogy szélesebb körben tudjanak élni az egészségturizmus kínálta lehetőségekkel, érdemes Szép Kártyát igényelni a munkáltatóktól, és ahol lehet, maximálisan kihasználni a kártya nyújtotta lehetőségeket.

Momentummundi