„Nagyon fakul a hajam nyáron” – 6 fontos kérdés a hajfestésről

0
4371

A hajat (főként, ha festett) rendszerint súlyos próbatételnek tesszük ki a nyári vakáció alatt: túl sok napsütés, víz éri, kevés vagy semmiféle védelem mellett.

Íme néhány ötlet ahhoz, hogyan ápoljuk hajkoronánkat nyáron annak érdekében, hogy az üdülés alatt is megőrizzük kifogástalan állapotát.

Általában tudjuk, hogyan védjük meg bőrünket a külső, agresszív hatásoktól – ezzel szemben a hajunkkal kevésbé foglalkozunk e tekintetben. Pedig az is ugyanúgy károsodhat az erős, hosszabban tartó napsütés hatására, mint a bőrünk. Hiszen „fél” a nap sugaraitól. … és még inkább károsodik, ha festett (ami kb. három nőből kettőt érint). Ezért kell hangsúlyozni a védelmet már a vakáció kezdetétől, sőt néhány héttel előbb is, tápláló-erősítő, regeneráló hajpakolás alkalmazását szem előtt tartva. Ha gondosan ügyelünk rá, a legjobb formáját mutató hajjal érkezhetünk vissza a nyaralásból. A védelem elsődleges fontosságú – magyarázzák a szakemberek –, ha azt akarjuk, hogy hajunk megőrizze ragyogását, ne töredezzen és ne váljék szivacsossá, porózussá.

Mert lehet-e elégszer emlékeztetni arra, hogy a víz plusz nap együttese heves, durva hatást válthat ki hajunk állapotára nézve? Bizonyára nem… A víztől megduzzad a hajszerkezet, a pikkelyek kinyílnak, napsütéskor az UV sugarak behatolnak a hajba, és a szabadgyökök megtámadják a haj alapanyagát, a keratint is. A nedves-száraz, hideg-meleg váltakozása (napozáskor, fürdéskor) pedig még csak súlyosbítja a helyzetet. Így, amikor a nyaralás helyszínére érkezünk, ne feledkezzünk meg a fokozott hajápolásról, hajunk „kényeztetéséről”, annak érdekében, hogy korlátozzuk az említett, külső agressziót és kivédjük a nap, víz, forró levegő okozta támadásokat.

Jó tanácsok, kérdések a nyári hajápolás kapcsán

HajHagyjuk a hajat szabadon: ha hosszabb, ne fogjuk össze szorosan, ne keféljük erős szálú eszközzel, és a forró hajformázót, hajkefét mellőzzük. Hiszen különösen szép a haj természetes esése, formája, ha kissé lesültünk…

– De vajon miért megy át más színbe a hajunk, amikor sokat tartózkodunk a szabadban, napsütésben?

Mert amint az agresszív külső hatás miatt a pikkelyek nem töltik be többé védelmi szerepüket, hagyják elillanni, fakulni a színt (a festékanyagot). Ami egy vagy két árnyalattal is megváltoztathatja a hajszínt – a meleg színek irányában –, annak erősségét csökkentve, halványabbá téve. Valójában a festéshez szükséges oxidáció rendszerint vörös árnyalatokat eredményez. Ez a jelenség csak erősödik a napsütés vagy a tenger sós vize hatására.

– Nyaralás előtt kell festetni vagy utána?

Egy héttel indulás előtt tanácsos, hogy a „kinövés” ne következzen be. Fodrászunk speciális anyagokat is alkalmazhat a hajunkon, hogy ellensúlyozza a napsütés és esetlegese a sós vízkáros hatásait. A szőke hajat hamvasíthatja, hogy esetenként ne ragyogjon túlságosan aranysárgán. Valamivel indulás előtt a hajvágás is jó ötlet, mert minél hosszabb a haj, annál könnyebben töredezik a nap, víz hatására. A nyaralásból való visszatértünkkor pedig mi magunk  is igyekezhetünk helyreállítani a színt, akár színező shamponnal is: a sötétebb hajnak adjuk vissza  mély tónusát. A szőke haj megőrizheti legvilágosabb tincseit, melyek a nap hatására alakultak ki – ez manapság divatos, érdekes, „csíkos’” hatást válthat ki.

– Miért érzékenyebb a festett haj külső hatásokra?

Mert már törékennyé vált a festék kémiai összetevői hatására, még ha enyhe festéket használtunk is. Minthogy a hajszálak ily módon gyengébbek, szárazabbak, sérülékenyebbek, az okozott károk jobban láthatók. Hiszen az UV-sugárzás megváltoztatja a haj kapilláris rostjainak anyagát, megtámadva először a pikkelyt, azután a keratint. A hajszálnak normális esetben 10-15 pikkelyrétege van, de a napsütésnek kitett, védelem nélküli hajnál előfordul, hogy csak 7-8 réteg marad. Amikor pedig a keratint éri támadás, a haj dehidratációja következik be. És ha nyaraláskor a tengerpart homokja, a tengervíz vagy a medence vize hatásai keverednek, egy héten belül a hajzat durva, érdes tapintású és színtelen, fakó lesz.

– Egyes festékek ellenállóbbak a napnak? A sötét vagy a világos haj „strapabíróbb”?

A szőkék haja jobban bírja a napsütést, a sötétbarnák és a gesztenyeszínűek több kárt szenvednek miatta. Minél sötétebb a szín, annál jobban változhat, ami lehet nagyon fakó tónus a sárga és a vörös között. A barna sok vörös festéket tartalmaz, ami ha eltűnik, marad a sárgás árnyalat…. A legérzékenyebb kétségkívül a vörös-rézbarna árnyalat, amelyik könnyen elhalványul – a narancsárnyalatok fakulnak ki először. Ezért  nyaralás előtt megkérhetjük fodrászunkat, hogy több rézvörös festéket használjon, a helyszínen pedig a színárnyalat fenntartása érdekében színélénkítő shampont alkalmazzunk. Általános szabályként elfogadható, hogy minél inkább a természetes szín közelében maradunk, annál tovább tart a hajfesték nyaralás, hosszan tartó, szabadban való tartózkodás idején is.

– Vannak-e napvédő termékek (festett) hajra is?

HajIgen, vannak, melyeket a haj minősége és a napsütés erőssége függvényében kell megválasztani. Minthogy ezeken nem találhatók olyan jelzések (pld. faktorszámok), mint a napozókrémeken, a termék összetétele az irányadó. Ennek hatásossága attól függ, mennyire képes táplálni a hajat.
– Az olajtartalmú hajápoló szerek a leghatékonyabbak, egész nap tartanak, az ismételt fürdések ellenére is. De mi a hátrányuk? Nedves benyomást és nem mindig kellemes, fénylő hatást kölcsönöznek neki. Ezért jobban ajánlottak a tenger mellett, hosszú, vastag hajra (akár göndörített, akár nem).
– A láthatatlan hajspray rétegek/bevonatok kevésbé védik a hajat, de jól használhatók a vékony hajra, és nem nehezítik el. Rendszeresen kell alkalmazni őket, ugyanúgy, mint a napkrémeket.
– A hajhaboktól könnyebben kifésülhető vagy rendbe hozható a „tépett” haj. Az ilyen készítmény a széltől összefújt rövid hajat különösen jó formában tartja.
– A krémek kissé nehézzé teszik a hajat, de figyelemre méltó eredményt/védelmet lehet velük elérni – különösen alkalmasak hosszú hajra. Nem tartanak sokáig, de a hajtőtől a hajvégekig hatnak, éppen addig, amíg kell.

– A napozás utáni hajvédő szerek tényleg hatékonyak?

Igen, hatásosak és fontosak a hajkorona színének és állagának megőrzése érdekében. Ha nyaraláskor minden este alkalmazzuk, az ilyen samponozás és/vagy helyreállító hajmaszk hozzájárul a haj megfelelő állapotának fenntartásához. A napozás utáni samponozás kiküszöböli a homok, a só, a klór, a verejtékezés okozta ártalmakat. Egyúttal hidratálja a hajat, táplálja a rostokat és védi a színt. A maszkot használjuk előszeretettel vastagabb szálú, sűrű, nagyon száraz, töredezett vagy festett hajon.

Végezetül egy általános jó tanács: amikor csak tehetjük, hordjunk könnyű nyári kalapot vagy vékony kapucnit hajunk védelme érdekében, erős napsütésnek való kitettség esetén. Így a használt szerek hatása kiegészítéseképpen még biztosabb védelmet nyújtunk a hajszínnek és a fejbőrnek egyaránt.

Forrás: Galenus