A rejtélyes szürkemarha

2003-03-02 11:00:00    

A magyar marha évszázadokon keresztül becses vágóállata volt Bécsnek és Európa egyéb városainak. A tejfogyasztás növekedésével azonban a Nyugatról behozott fajták az 1800-as évek végétől rohamosan szorították ki az erdélyi és alföldi magyar marhát...

Festmények, krónikák és a szürkemarha

Az ópusztaszeri emlékparknak a millecentenárium óta számtalan látogatója volt, s reméljük, ezután is sok honfitársunk keresi föl a Feszty Árpád festette, majd romjaiból föltámasztott történelmi körpanorámát, ahol a honfoglaló magyarok társaságában a hosszú szarvú magyar szürke marhát is fölfedezhetjük.

Tényként fogadhatjuk-e el a Feszty-féle történelemidézés alapján, hogy ez a fajta Árpád apánk seregeivel érkezett a Kárpát-medencébe? Természetesen nem: erre az ezer évvel későbbi festmény nem bizonyíték.

Ha forrás gyanánt a festő föllapozza a Bécsi Képes Krónikát (amely Hess András nyomdájában éppen 525 éve, pünkösd napján jelent meg, majd 1838-ban nyomtatták először újra – azóta 1900-ban és 1973-ban is), akkor a 142 miniatúra között fölfedezi az Árpád apánk vitézeit ábrázoló képet, amint azok éppen tulkokat terelnek. De bizony ezek a jószágok amolyan rövid szarvú, borzderes típusú apró tehénkék, és még csak nem is emlékeztetnek régi szép magyar marhánk mostani formájára.

Mármost melyik festő tévedett? Az Anjou-kori krónikások – föltehetően nyugatról származott kódexíró szerzetesek – az 1330. év előtti történéseket ábrázolván körülnéztek-e a magyar rónán, hogy ugyan milyenek errefelé a tehenek? Netán egy begyakorolt otthoni mintát választottak?

A mi festőnket, Fesztyt tehát ne vádoljuk, nem vádolhatjuk anakronizmussal, mert amellett, hogy a korabeli fölfogás szerint a magyar marha a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe, minden művész mindenkori joga, hogy témáját megfelelő hangulati vagy tárgyi elemekkel egészítse ki.

Mielőtt azonban megkíséreljük az esetlegesen elhamarkodott választ megtalálni a címbeli kérdésre, érdemes megismernünk – Horn Artúr professzor szavait követve – magát a fajtát és ismert történetét is dióhéjban.

A becses és keresett vágóállat

A magyar marháról már a középkortól ismeretesek írásos emlékek. Évszázadokon keresztül (legnagyobb mértékben a XVII. században) becses és keresett vágóállata volt Bécsnek és Európa egyéb városainak. A török kiűzése után a Habsburgok kapzsi vámpolitikája, a gyakori marhavész, majd a megváltozott gazdasági viszonyok következtében egyre csökkent a létszáma és a jelentősége, bár a múlt század második felében még nagy föllendülést eredményezett a kitűnő magyar igásökör iránti igény Közép-Európában, hiszen szívósságánál és térölelő, élénk járásánál fogva fölülmúlhatatlan volt a mezőgazdasági munkában.

A tejfogyasztás növekedésével azután a Nyugatról behozott fajták az 1800-as évek végétől rohamosan szorították ki az erdélyi és alföldi magyar marhát olyannyira, hogy néhány évtizede a kipusztulástól kellett – de sikerült – megmenteni. Ma nem csupán nemzeti értékként őrizzük, hanem komoly szerep is vár rá a nemzeti parkok ökológiai egyensúlyának megőrzésében és a hazai húsmarhatenyésztésben.

Honnan is származik a szürkemarha?

Ezek után vizsgáljuk meg, mit tud bizonyítani a tudós régész, történész és állattenyésztő közösen a fajta eredetével kapcsolatban. A mostani típusra utaló és – a porlékony szarvcsap hosszával is bizonyíthatóan – hasonló jellegű ásatási csontlelet sem a középkorból, sem a koraújkorból nem került felszínre.

A szakkönyvek különféle föltételezések alapján azt tartják, hogy a népvándorlás idején a hunok, avarok, magyarok által behozott primigenius (ősi) jellegű, podóliai eredetű állományra vezethető vissza, bár az ásatások alapján csak a XIV. századtól valószínűsíthető e típus rohamos terjedése, ami a kunok, besenyők szerepére utal a behozatalában.

Ez nem zárja ki, hogy őseink is hoztak magukkal kis létszámban ilyen jellegű marhát is, de a fentiek szerint a jelentős gazdasági, kereskedelmi tevékenység megindulásáig a Kárpát-medencében a honfoglalók által itt talált vagy éppen az ő általuk behozott kis testű (brachyceros jellegű) állomány volt elterjedve.

Ebből pedig a nagy testű, hosszú szarvú típus szelekcióval való kitenyésztés révén jöhetett létre, vagy esetleg a még itt található őstulokkal való tudatos vagy véletlen keresztezés útján (sőt még az őstulok kései, helyi háziasítása sem teljesen elképzelhetetlen).

A rejtélyt fokozza, hogy alkatra és szarvalakulásra nézve teljesen azonos teheneket láthatunk az ókori egyiptomi ábrázolásokon, ma pedig hasonló rokonfajták tőlünk keletre és nyugatra egyaránt találhatók. Fajtánk eredete tehát mindmáig tisztázatlan: amíg a régésznek “kincs, ami nincs”, addig a tenyésztők fantáziája szabadon szárnyalhat.

Mégis, minthogy fajtáról a mai értelemben még ezelőtt száz évvel sem lehetett szó, csak azt határozhatjuk meg, hogy mióta beszélhetünk a mai fajtához hasonló típus létezéséről, és csak annyit állíthatunk biztosan, hogy a magyar szürke marhát a magyarok tenyésztették ki a Kárpát-medencében.

Dr. Jávorka Levente

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!