Itt a hideg (1. rész) – Indul a fűtési szezon

0
1182

A hűvösebb idő beköszöntével egyre több lakásban kezdenek el fűteni. A megfelelő szellőztetésre azonban ilyenkor is gondot kell fordítani. Néhány egyszerű módszerrel könnyen elkerülhető a belső térben megtalálható allergének, a szén-dioxid, a szén-monoxid okozta egészségkárosodás. Az Országos Környezetegészségügyi Intézet összefoglalója a nátha és az influenza megelőzésére is hasznos tanácsokkal szolgál.

 

Belső téri allergének

A fűtési szezonban kevesebbet nyitunk ablakot, ezért a lakás levegőjében felhalmozódik a vízpára, ami a lehűlt falakon és ablakokon lecsapódik. A nedvesség penészgombák és poratkák megjelenésével, ezáltal különböző légúti megbetegedésekkel jár. Többnyire asztmát, illetve allergiát okoz.

Javasoljuk, hogy ebben az időszakban is fordítsanak figyelmet a lakás szellőztetésére. Amennyiben nincs az ablakokban légbevezető rés, javasolt azt beépíteni. Egyes esetekben arra is szükség lehet, hogy a friss levegő beszívását valamilyen gépi berendezéssel oldják meg. A légbevezető résen át meginduló légáram elegendő ahhoz, hogy javuljon a levegőminőség, a légszennyező anyagok és a pára szintje jelentősen csökkenjen.

Amennyiben a fenti módon nincs lehetőség a friss levegő bevezetésére, a következő szellőztetési eljárást javasoljuk télen:

  • naponta többször valamennyi ablakot sarkig tárjuk ki, és így rövid ideig, de intenzíven szellőztessünk – ne várjuk meg, míg a falak lehűlnek. E rövid, pár perces idő alatt a párás, szennyezett meleg levegő kitódul a lakásból, és helyette száraz, friss, tiszta levegő áramlik be.

A fűtés megkezdése előtt fontos a portalanítás is

A bútorokon, a szőnyegekben, kárpitozott bútorokon megült porban sok, nyáron leülepedett pollen halmozódik fel, ezek a fűtésnél felkavarodnak, lebegnek, és légzőszervi panaszokat okoznak. E szennyeződések lerakódhatnak a fűtőtesten (konvektor, fan-coil, stb.) vagy a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszerben is. Amikor ezeket üzembe helyezik, a feláramló meleg levegő magával ragadja a szennyezőanyag szemcséit, amelyeket belélegzünk. Ezért a fűtési szezon előtt takarítsuk ki a fűtőtestet ill. tisztíttassuk meg a helyiséget meleg levegővel ellátó klímarendszert!

Légtisztítók

A lakás levegőminősége légtisztítókkal is javítható. Légtisztító vásárlása előtt kérjük el a készülék hatékony működését bizonyító laboratóriumi tesztek jegyzőkönyvét – ha van ilyen, azt a forgalmazó be tudja mutatni. A légtisztítók elsősorban a por, a pollen, dohányfüst és a baktériumok szintjét csökkentik a lakótérben, egyes típusaik a vírusok és illékony vegyületek, szagok kiszűrésére is alkalmasak. Penész és atka szennyeződés megszüntetésére nem alkalmasak, mivel ezeknél a kiváltó okot, vagyis az épületanyag nedvesedését kell megakadályozni.

Ezeket érdemes tudnunk a szén-monoxid veszélyeiről

Összeállította: Dr. Magyar Donát, Dr. Páldy Anna, Dr. Beregszászi Tímea
Országos Környezetegészségügyi Intézet