Ebola – Magyarországon továbbra is alacsony a kockázata

0
865

Továbbra is kicsi a valószínűsége annak, hogy Magyarországon ebolajárvány alakuljon ki, a vírus behurcolásának esélye is igen alacsony – mondta Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos.

A szakember elmondta, végigtekintették azt, hogy melyek lehetnek az esetleges behurcolási útvonalak, ezekre elkészítették a protokollokat, a szereplők, társhatóságok és egészségügyi intézmények felkészítése is megtörtént az elmúlt hetekben.

 

Magyarország felkészült

Kovács Attila megismételte, egy sérülékeny vírusról van szó, ami megfelelő higiénés környezetben hamar életképtelenné válik. Magyarországon a közegészségügyi állapotok és a kórházi ellátás feltételei is jóval magasabb szinten vannak, mint a szóban forgó nyugat-afrikai országokban, így ha esetleg előfordulna behurcolt eset, abból járvány nem alakulna ki.

Hozzátette, az ország arra is felkészült, hogy hazahozzon egy esetlegesen Nyugat-Afrikában megfertőződött magyar állampolgárt, továbbá a kezelésre kijelölt Szent László Kórházban – a felkészülés keretében – minden nap szimulációs gyakorlatot tartanak.

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, az Európai Unió kiemelten kezeli a járvány elleni védekezést, a spanyolországi eseten kívül „éles helyzet” eddig nem volt a tagállamokban.

 

Kérdésre válaszolva Kovács Attila azt mondta, eddig nem érkezett ebolagyanús vizsgálati anyag.

Zombor Gábor hozzátette: a budapesti laboratóriumban hat órán belül biztos eredményt tudnak mondani egy-egy vizsgálati mintáról, így a laboratórium révén mind a diagnosztika, mind pedig az egyéb kapacitások rendelkezésre állnak egy esetleges vírusfertőzés kimutatására és kezelésére.

Zombor Gábor emlékeztetett, a brüsszeli egészségügyi miniszteri értekezleten megállapodtak abban, hogy – tagállami hatáskörben hagyva ugyan egy esetleges intézkedést – a beutazási feltételek szigorításán nem kell változtatni, így a magyar reptéren sem kell hőkamerás ellenőrzést beiktatni. Ez már csak azért is felesleges, mert Magyarországra nincs közvetlen légi járat az eblajárvánnyal sújtott afrikai országokkal.

  • Nemzeti Biztonsági Laboratórium

Az Országos Epidemiológiai Központ által működtetett Nemzeti Biztonsági Laboratóriumban képesek az ebolavírus kimutatására. A Közép-Európában egyedülálló intézményben az elmúlt tíz évben fejlesztették ki a veszélyes kórokozók hagyományos és korszerű molekuláris biológiai diagnosztikai hátterét.

A laboratórium alkalmas a legveszélyesebb kórokozók izolálására, tenyésztésére, valamint mikrobiológiai tesztek elvégzésére. A munkatársak teljesen zárt, túlnyomásos védőruházatot viselnek, a laboratórium 24 órás, folyamatos ellenőrzés alatt áll. A bemenő és kijutó levegőt szűrik, és a legszigorúbb ellenőrzés minden munkafolyamatra érvényes, a ki- és beléptetést regisztrálják.
Az intézetben a legveszélyesebb betegségek kórokozóit tárolják, vagy végeznek velük vizsgálatokat. Megtalálható itt egyebek mellett a pestis, az ebola, a lépfene (anthrax) kórozója, továbbá vizsgálatokat folytatnak több influenza törzzsel, például a H7N9 vírusával is.

 

Mi is segítünk a bajban

Az államtitkár beszámolva múlt heti brüsszeli, e témában tartott megbeszéléséről, elmondta, áttekintették a tagállamok intézkedési tervét és azt, hogy az egyes országok milyen segítséget tudnak nyújtani az ebolajárvánnyal leginkább sújtott országoknak. Mint mondta, Magyarország védőfelszereléseket és fertőtlenítő szereket ajánlott fel, továbbá azt, hogy a Nemzeti Biztonsági Laboratóriumba vizsgálandó mintákat fogadnak az unión és unión kívül országokból.

Pusztai Zsófia, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője arról tájékotatott, tízezerhez közelít az ebolavírussal megbetegedett emberek száma a nyugat-afrikai térségben, és Libériában a legsúlyosabb a helyzet.

A legnagyobb feladat most a járvány elfojtása Guineában, Sierra Leonéban és Libériában, több ország is szakszemélyzetet, logisztikát és védőfelszereléseket ajánlott fel – mondta a szakember. Az egészségügyi kapacitás ezekben az országokban szűkös, ezen belül is a hozzáértő személyzet. Mint mondta, 600-1000 nemzetközi szakértőre és 11 ezer jól képzett szakemberre lenne szükség a térségben.

MTI