Mi az a cukoralkohol és mire jó?

0
1245

A cukorbetegségben, inzulinrezisztenciában szenvedők, vagy az egészséges életmód hívei a cukrot igyekeznek mással helyettesíteni. Erre remek alternatívát kínálnak az úgynevezett cukoralkoholok. De hogy ezek mit is takarnak, és hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal rendelkeznek, arról Varga Dórát, a Budai Endokrinközpont dietetikusát kérdeztük.

 

Mik azok a cukoralkoholok?

A nevükkel ellentétben se nem a hagyományos értelembe vett cukorhoz, sem pedig alkoholhoz nem tartoznak. A cukoralkoholok ugyanis a szénhidrátok redukciójából – az a folyamat, mely során a vegyületből oxigént vonnak el – képződő többértékű alkoholok. A természetben is megtalálható anyagokról van szó, de mesterségesen is előállíthatják.

Előnyök

Lassú felszívódású szénhidrátok lévén remekül beilleszthetőek cukorbeteg/IR diétába is, hiszen lassan emelik meg a vércukorszintet.  A fehércukorhoz képest kb. feleannyi energiát tartalmaznak, így fogyaszthatják azok is, akik meg szeretnének szabadulni a súlyfeleslegüktől. Nagy előnyük továbbá, hogy a szájban található baktériumok számára nem jelentenek tápanyagot, így nem roncsolja a fogakat- éppen ezért számos cukormentes rágógumiban megtalálhatóak. Kifejezetten ajánlottak olyan süteményekhez, ahol a cukor tömege is fontos a recept elkészítéséhez.

Hátrányok

Bár rengeteg előnnyel rendelkeznek a cukoralkoholok, nagy hátrányuk, hogy nagyobb mennyiségben az érzékenyebbeknél hasmenést, görcsöket, puffadást válthat ki-bár ezek a tünetek a szervezet fokozatos hozzászoktatásával kiküszöbölhetőek. Továbbá nem karamellizálódnak, és mélyen a pénztárcába kell nyúlni vásárlásukhoz.

Legelterjedtebb cukoralkoholok

A legnépszerűbb cukoralkoholok közé tartozik a szorbit, a mannit, az eritrit, a xilit és a maltit.

  • Szorbit: az egyik legelterjedtebb cukorpótló szer, mely számos gyümölcsben is megtalálható, ám mesterségesen is előállítják, leggyakrabban kukoricakeményítőből. Hőálló, így sütéshez is remekül felhasználható, ráadásul segít az étel puhán tartásában, mivel jelentős vízmegkötő képességgel bír. Lebontásához nem szükséges inzulin, de magas energia tartalma miatt fogyókúrázóknak nem ajánlott.
  • Mannit: A természetben megtalálható algákban, zuzmókban, ipari felhasználásra pedig gyümölcscukorból állítják elő. Igen lassan szívódik fel a vékonybélben, 20%-a változatlan formában kiürül a vizelettel.
  • Eritrit: A természetben, gyümölcsökben és gombában fordul elő, a boltban vásárolt formáját cukor erjesztésével állítják elő. A vékonybélben teljesen felszívódik, így hashajtó hatása gyakorlatilag nincs, eltérően a többi a cukoralkoholtól. Jól használható az élelmiszeriparban, mivel növeli az eltarthatóságát, frissességét a sütőipari termékeknek.
  • Xilit: Iparilag nyírfából illetve kukoricacsutkából és préselt cukornádból állítják elő. Az elfogyasztott nyírfacukor csupán negyede szívódik fel a vékonybélben, ezért erős hashajtó hatású lehet. Érdemes a bevitt mennyiségét fokozatosan emelve hozzászoktatni a szervezetet.  Az egyetlen cukoralkohol, amelyre szénhidrátot kell számolni a cukorbetegeknek.
  • Maltit: a cukoralkoholok közül az egyik legédesebb, így kevesebbet kell belőle használni, mint a többiek esetében. Szirup formában is megtalálható édességekben, ezt azonban cukorbetegek nem fogyaszthatják, a hozzáadott egyszerű cukor miatt.

 

Jelölés

GI

Édesítőereje a cukorhoz képest

Energiatartalom

Szorbit

E420

4

0,6

2,4 kcal/g

Mannit

E421

2

0,5

2,4 kcal/g

Eritrit

E968

1

0,65

0 kcal/g

Xilit

E967

12

1-1,5

2,4 kcal/g

Maltit

E965

35

0,9

2,4 kcal/g

 

 

 

Forrás: Budai Endokrinközpont