Egyre többen halnak meg AIDS-ben

0
829

Tavalyhoz és tavalyelőtthöz képest is nőtt az idén az AIDS okozta halálozások száma Magyarországon – közölte az Országos Epidemiológiai Központ.

A központ által közölt adatok szerint 2014 első három negyedévében többen, tizenegyen haltak meg az AIDS következtében, mint 2013-ban (heten), illetve 2012-ben (kilencen) az egész évben. Utoljára 2011-ben volt hasonlóan magas ez a szám, akkor tizenketten haltak meg AIDS-ben.

A regisztrált HIV-fertőzöttek száma szeptember végén 209 volt, a bejelentett AIDS-betegek száma pedig 36. Mind a HIV-fertőzöttek (77 százalék), mind az AIDS-betegek (80 százalék), mind pedig az AIDS-ben elhunytak (91 százalék) túlnyomó többsége férfi volt, a korábbi évekhez hasonlóan. A HIV-fertőzöttek 57 százaléka homo- vagy biszexuális kapcsolatban, 10 százaléka heteroszexuális kapcsolatban, 0,4 százaléka pedig intravénás kábítószer-használóként fertőződött meg a központ adatai szerint.

A halálos kór

Az AIDS-et, azaz a szerzett immunhiányos tünetegyüttest a HIV-vírus okozza, mely az immunrendszer sejtjeit támadja, és fokozatosan építi le azokat. A HIV-vírussal való fertőzést követően a tünetek általában évekkel később jelentkeznek, de ez idő alatt a fertőzöttek továbbadhatják a vírust. A vírus lappangása több év is lehet. A kifejlett HIV-betegséget nevezzük AIDS-stádiumnak, mely átlagos időtartama 6 hónaptól 2 évig terjedhet, és amelyet halál követ.

A HIV-vírus vér, ondó és testváladék útján terjed, első sorban óvszer nélküli közösülés és fertőzött injekcióstű közös használatával. A HIV-vírus és az AIDS elleni védekezés leghatékonyabb eszköze ezért az óvszer. Ez ugyanis az egyetlen olyan szexuális védekezési mód, mely védelmet nyújt a szexuális úton terjedő betegségek, így a HIV/AIDS ellen is.

 

Ne kössünk kompromisszumot! Védekkezzünk!

„A szex mindamellett, hogy sok örömet okoz, sok árnyoldallal is rendelkezik. Ha nem felelősségteljesen éljük szexuális életünket könnyen bajba sodorhatjuk magunk és partnerünk egészségét egyaránt. Az AIDS a nemi úton terjedő megbetegedések egyik legveszedelmesebb fajtája, mely ellen az egyetlen megoldás a védekezés.” Ezért fontos, hogy felhívjuk az emberek figyelmét: az óvszer életeket menthet. „A védekezésben nem szabad kompromisszumot kötnünk, hiszen túl nagy a tét” – mondta Sipeki Vivien (Durex)

90-90-90

Az ENSZ nemzetközi szervezete, a UNAIDS idén szeptemberben elindította 90-90-90 nevű programját. A kezdeményezés célja, hogy 2020-ra a HIV-pozitív emberek 90 százaléka tudjon fertőzöttségéről, 90 százalékuk kapjon antiretrovirális kezelést (azaz retrovírus elleni kezelést; a retrovírus beépül a megtámadott sejt genetikai állományába, és így szaporodik), és a kezeltek 90 százalékában a vírus a kimutathatóság szintje alatt legyen. Így 2030-ra elérhető, hogy az évente újonnan regisztrált felnőtt fertőzöttek száma ne haladja meg 200 ezret – hangsúlyozták az Epidemológiai központ munkatársai.

A központ szerint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai régiójában tavaly mintegy 136 ezer új HIV-fertőzöttet jelentettek, ebből az Európai Unió területén 29 ezer esetet regisztráltak. Nyugat- és Közép-Európában a legtöbb újonnan bejelentett eset a férfiakkal szexuális kapcsolatba kerülő férfiak rizikócsoportjába tartozik, de a heteroszexuálisan fertőződöttek száma mindkét régióban megközelíti az előbbi csoportba tartozók számát. Kelet-Európában a heteroszexuálisan fertőződöttek száma kétszerese azokénak, akik valószínűsíthetően intravénás szerhasználat révén váltak HIV-fertőzötté – közölték.

Az EU területéről gyűjtött epidemiológiai adatok szerint a fertőzés átadásának módja az esetek 42 százalékában homoszexuális, 32 százalékában pedig heteroszexuális kapcsolat. Intravénás szerhasználat révén a fertőzöttek csupán öt százaléka fertőződött HIV-vel. Tavaly az EU-tagállamokban több mint 4300 AIDS megbetegedést diagnosztizáltak, és hozzávetőlegesen ezren haltak meg a tünetegyüttes következtében – olvasható a közleményben.

MTI – Well PR