Országos Patika Nap – a gyógyszerészet cégére

2015-06-04 10:57:00    

Minden év júniusának első szerdája, ünnepnap a patikákban. Így volt ez tegnap is, az immáron 12 éve megrendezett Országos Patika Napon. Ilyenkor kinyílnak a tárák, az érdeklődők bepillanthatnak kedvenc gyógyszertáruk kulisszái mögé, a patikusok pedig mesélhetnek a munkájukról a betegeiknek – ilyenkor egy kicsit máshogy… A XII. Országos Patika Nap Pest megyei megnyitóján, Pilisvörösváron, mi is ott voltunk.

2015. június 3-a – ez a nap kicsit más volt, mint a többi a pilisvörösvári Vízöntő Gyógyszertár számára és a betegeik számára is. Már messziről látható volt, hogy aznap „valami nem stimmel” a mindig pedáns Vízöntő Gyógyszertárral. A nagy jövés-menés, a lufik és az udvaron felállított vendégfogadó sátor már messziről hívogatta a járókelőket.

 

Amint Magyarné Dr. Pintér Gabriellától, a pilisvörösvári Vízöntő Gyógyszertár vezetőjétől megtudtuk, az idén 20 éve alapított gyógyszertáruk a XII. Országos Patika Nap Pest megyei megnyitójának színhelye. A patikavezető asszony készségesen invitált minden érdeklődőt az egész napon át folyó szakmai programjaikra, a mai napi különleges patikai szolgáltatásikra (volt ott vérnyomásmérés, vércukorszint-ellenőrzés, koleszterinszint-mérés, egyéni tanácsadás, de még arcdiagnosztika is), továbbá egy igazi különlegességre: a látogatók elől máskor elzárt területre, a gyógyszertár laboratóriumába, ahol egy gyógyszerkészítési kiállítást rendeztek be.

Dr. Brezanóczy Ferenc (a Magyar Gyógyszerészi Kamara Pest Megyei Szervezetének elnöke) szerint „A jó bornak nem kell cégér” közmondásunk a 21. században aktualitását vesztett gondolat, hiszen a jó patikának, a minőségi szolgáltatásoknak igen is szükségük van a hírverésre. Már csak azért is, mert értékvesztett világunkban sokszor elsikkad a valódi érték. Ilyen értékőrző kezdeményezés a 2005-től, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) és a Galenus KFT szervezésében, évente megrendezésre kerülő patikanap, amikor az ország számos gyógyszertárában kinyílnak a tárák, hogy a betegek más szemszögből is megnézhessék a gyógyszerészi munkát.

A 12 éve szerveződő Országos Patika Nap evolúciója 2015-ben csúcsosodott ki – fogalmazott a Pest Megyei elnök, Brezanóczy Ferenc –, amikor az MGYK és a NEFI közös egészségfejlesztési megállapodást írtak alá. A patikanap immáron nem egyetlen prevenciós nap, hanem egy komplex egészségfejlesztési programcsomag, amely patikanaptól patikanapig tart, egy éven át. A két fókuszpontja pedig az allergia és a biztonságos vitamin- és nyomelemellátás. Ezzel a komplex egészségfejlesztési prevencióval válik a patikanap a gyógyszerészet cégérévé – hangsúlyozta a megyei elnök.

A Vízöntő Gyógyszertárban: Dr.Horváth Beatrix - EMMI, Pécsekné dr. Csapó Anna - EEM, Dr. Horváth Tamás - Országos Tisztifőgyógyszerész, Dr. Brezanóczy Ferenc MGYK Pest megyei elnök, Apróné Dr. Ormos Nóra - Pest megyei Tisztifőgyógyszerész, Molnárné Dr. Pásztor Gréta - MGYT Pest megyei elnök, Dedinszky Csabáné dr. - Novodata Zrt., Kimmelné Sziva Mária - alpolgármester.


A pilisvörösvári megnyitón Apróné Dr. Ormos Nóra (Pest Megye Tiszti Főgyógyszerésze) a gyóygszerhamisítás világméretű problémájára hívta fel a figyelmet. A megyei főgyógyszerész asszony kiemelte: a patikanap azt is megmutatja a betegeknek, hogy a biztonságos gyógyszerellátás alapja még mai is a patika, s a biztonságos gyógyszerellátás alappilére továbbra is a gyógyszerész.

Kimmelné Sziva Mária Pilisvörösvár alpolgármestere, aki maga is „az első virágportól az utolsóig” mindenre allergiás, a betegek szemszögéből emelte ki a patikanap jelentőségét. Véleménye szerint, megszívlelendő a patikanapi mottó, miszerint: ne csak a mellékhatásokról kérdezze meg gyógyszerészét! Az ország egész területén megrendezett patikanapi ünnep éppen arra való, hogy a betegek megláthassák, a gyógyszertár nem egy bolt, hanem a prevenció és a gyógyítás intézménye.

Dr. Hankó Zoltán (a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnök) a NEFI és az MGYK közös népegészségügyi kezdeményezésének fontosságáról beszélt ünnepi köszöntőjében, majd kiemelte a gyógyszerészek 4-es követelményrendszerének pilléreit, ahol a gyógyszerész =

  • a gyógyszer szakértője
  • a gyógyszeralkalmazás szakértője
  • a vállalkozások szakértője
  • a népegészségügy szakszerű támogatója

A jó hangulatú és tartalmas programokon a szervező és támogató Galenus Kiadó két vezetője: Dr. Szarvasházi Judit (főszerkesztő-gyógyszerész) és Fári István (ügyvezető igazgató) is részt vett.

BtrNm

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!