Éjszakai evés szindróma

0
3312

Egy tanulmány azt mutatta ki, hogy a tartós éjszakai táplálkozás és a cirkadián ritmus megzavarása megváltoztatja az anyagcserét, csökkenti az alapanyagcserét, növeli a vér glükózszintjét, és ezáltal az elhízás és a cukorbetegség kockázatát is. Ráadásul a pszichoszociális stressz és a mozgásszegény életmód is hozzájárul az anyagcsere megzavarásához.

Albert J. Stunkard és szerzőtársai 1955-ben említették először az éjszakai evés szindrómát (night-eating syndrome, NES). Szintén Stunkard volt az, aki az elhízottak körében két szindrómát különböztetett meg: a falási szindrómát és a már említett éjszakai evés szindrómát. Ezt követően felgyorsultak a témába vágó kutatások, az evészavarok spektruma folyamatosan változik, és ma már több mint kétszáz közleményből tájékozódhatunk az éjszakai evés szindrómáról.

Tünetek:


Az éjszakai evés szindrómában szenvedő betegekre jellemző

  • az étvágy reggeli és nappali hiánya,
  • insomnia (pszichológiai módszerrel diagnosztizált, kóros álmatlanság),
  • a nagy mennyiségű esti ételfogyasztás,
  • az éjszakai ébredések, amely során a beteg táplálékot vesz magához.

A túlsúly és a stressz nyomában…

E tünetek különösen a súlynövekedés időszakában és stresszhelyzetek következtében felélénkülnek.

A jelenség hátterében pszichoszociális és érzelmi tényezők egyaránt állnak: az éjszakai evés szindróma a stresszre adott abnormális reakció lehet. Az éjszakai evés szindróma az étkezési zavar és az alvászavar közötti határterület. Jellemzően fiatal, túlsúlyos nőknél jelentkezik a betegség, de nem csak elhízottak körében fordul elő.

Éjszakai evés szindrómában szenvedőkre gyakorlatilag mindig a szénhidrátok fogyasztása jellemző, ami miatt az veszélyessé válik. A test egyik nagyon fontos hormonja a növekedési hormon, ami felelős a testi növekedésért (a csontvégek porcos részeire hat), továbbá az enzimek, hormonok és immunsejtek termelésében katalizátor szerepe van, tehát az ember minden életműködéséhez nélkülözhetetlen. Csak az éjszaka első felében, az első két alvásciklus (kb. 2 × 1,5 óra) mélyalvás stádiumában termelődik, azonban kizárólag akkor, ha nincs inzulin a vérben.

A rossz szokások ördögi köre, ami betegséggé fajul!

Főként szénhidráttartalmú, különösen egyszerűszénhidrát-tartalmú (cukor) táplálék esti fogyasztását követően nem fog termelődni növekedési hormon a szervezetben, és ezáltal beindul egy olyan ördögi kör, ami egyre súlyosabb egészségkárosodáshoz vezethet.

Az éjszakai evőknek alacsonyabb a lektinhormon szintje a testben, ami a jóllakottság érzéséért felelős, és a melatoninszint is, amit az alvás kulcshormonjaként tartunk számon.

A beteg egyre többször ébred fel, olyankor éhes (lesz), enni fog, az evés után jóleső fáradtság lesz úrrá rajta és elalszik. Kb. másfél óra múlva ismét felébred és kezdődik „minden” elölről.

Reggel fáradtan ébred, ami nem csoda, hiszen több megszakítással, tele gyomorral nem lehet az alvás pihentető. Ezt tetézi az elfogyasztott kalóriák okán kialakuló lelkiismeret-furdalás, ezért a nap első felében alig eszik, aminek „kötelező” következménye a késő délutáni olyan szintű éhség, hogy szinte ráveti magát a főként szénhidráttartalmú élelmiszerre, ételre, amit bár gyorsan lebont a szervezet, azonban rövid idő múlva ismét megéhezik. Kezdődik az ördögi kör elölről.

Kezdetben rossz szokásokon alapulnak a törvényszerű élettani folyamatok, azonban kialakul a betegség, tehát nem akaratgyengeségről van szó. A következményekkel nem számoló magatartás lehetővé teszi egy alattomosan kialakuló, egyre nagyobb mértékű hormonzavar megjelenését. Az anyagcsere-folyamatok eredményeként összetett, hormonális adatokkal jól azonosítható, viselkedéses tünetekkel járó betegség hatalmasodik el: az éjszakai evés szindróma.

Ártatlanul kezdődik…

  • Csak pár „ártatlan” falat az egész napos stressz után.
  • Az eszegetés egyre gyakrabban fordul elő.
  • A lejtőn nehéz megállni.

 

Az álmatlansággal küszködő ne az esti evéssel próbálja megoldani a problémáját, hiszen ez csak egy pótcselekvés, ami sokkal inkább káros, mint amennyire mi azt gondoljuk vagy amennyit napjainkban – egyelőre – tudunk róla. Baj, ha nem vesszük komolyan a problémát, mert súlyos betegséggé válhat.

A teljes cikket A Pszichológia&Practicum 2016/1.számában olvashatja el!

Dr. Lelovics Zsuzsanna PhD
klinikai dietetikus, Kaposvári Egyetem