Ezerarcú só

2003-03-16 14:00:00    

Újabb tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a sószegény táplálkozásra áttérésnél elővigyázatosan kell eljárni. A sószegény táplálkozás különösen az időskorúak esetében járhat hátrányos következménnyel járhat.

A só ezer arca

Az ember arany nélkül tud élni, de só nélkül nem – mondta Cassiodorus római történetíró valamikor 1500 évvel ezelőtt. S valóban, már gyermekkorunk meséjéből megtanultuk, hogy a király legkisebb lányának lett igaza, amikor azt mondta apjának, hogy úgy szereti őt, mint a sót.

Liebig, a híres kémikus már a 19. században jogosan állapította meg, hogy a drágakövek közül a só a legértékesebb. Mert a nátrium-klorid: étkezési só, tengeri só, kősó vagy egyszerűen só egyike a legrégebbi anorganikus vegyületeknek, amit az ember ismer.

Nemcsak fűszerként fontos, hanem az emberi és az állati szervezet számára életszükséglet is, mert a testnedvek alkotórésze. És ne feledjük, hogy a tenger sós vize valamikor az emberek, állatok és növények bölcsője volt.

Sótelepek, sóstók, sós sivatagok

Sótelepek keletkeztek a földtörténet majdnem mindegyik geológiai korszakában, az 580 millió évvel ezelőtti kambriumtól az újkor neozoikumáig. A tudományos kutatások a só tengeri eredetére mutatnak. Nagy mennyiségű sóoldat fordul elő az óceánokban. A kőzetek mállásából is hatalmas sómennyiségek jutnak a folyókba és innen folyamatosan a tengerekbe és tavakba. A Föld néhány régiójában sós tengerek és sós sivatagok léteznek; utóbbiak a sós tengerek kiszáradásakor képződnek.

Növények és állatok sóháztartása

A növények sókoncentrációja általában nagyon csekély és ugyanígy a növényevő vadállatokban is relatíve kevés só található. A sóhiány miatt szoktak ezek az állatok sótartalmú kőzeteket nyalogatni. Persze a növények is hozzászoknak nagyobb sókoncentrációhoz: az amerikai Salt Lake (Sóstó) növényeit egyenesen sókristályok borítják.

Só- és vízháztartásukhoz az állatok több sót igényelnek a növényeknél. E tekintetben is az alkalmazkodás szép példáit ismerjük. A lazac a tenger sós és a folyók édesvízében egyaránt megtalálja életfeltételeit. A víz fölött szálldosó albatrosz a tengerből zsákmányolt táplálékállatok révén szükségszerűen több sót vesz magához, mint amennyire szervezetének szüksége van. Ezért olyan mirigye fejlődött ki, amellyel a fölösleges sós vizet az orrnyílásain át ki tudja választani.

Sókitermelés és sófajták

Környezeti adottságoktól függően már a régi korokban a sókitermelés különböző technikái fejlődtek ki. Ilyen lehetőségek a bányászat, tengervízből vagy nátrium-kloridos vizekből a napfény melegével történő bepárlásos sónyerés. Felhasználás alapján étkezési sót és ipari sót különböztetünk meg. Közép-Európában természetes sós forrásokból vagy kősótelepekből lehet a sóhoz jutni.

A tengeri sót úgy nyerik, hogy a tengervizet természetes vagy mesterséges medencékbe vezetik és a szél- és napenergia felhasználásával bepárologtatják. A tengervízben lévő sókeveréknek csak mintegy 80%-a nátrium-klorid, 20%-a a kálium-, kalcium- és magnézium-szulfát vagy -klorid, melyek a tengeri sóból nyert nátrium-klorid kristályosodásakor az anyalúgban maradnak.

A kősótelepek sok millió évvel ezelőtt a tenger bepárlódásakor keletkeztek. Ezt a szilárd formában visszamaradt sót ma korszerű technikával termelik ki.

Sófőzéskor a sóoldat víztartalmát befőzéssel távolítják el. Ezt a műveletet a kelták először sós források vizének hatalmas vasedényekben történő bepárlásával végezték. Persze ahhoz, hogy a víz eltávozzék, hatalmas hőenergia és sok idő kellett. Ezzel a technikával egészen a 20. század közepéig főzték a sót. Ma üzemi méretekben, korszerű energiatakarékos technológiával, az ún. termokompressziós eljárással végzik a sófőzést.

A konyhasót emberi táplálkozáshoz használják. Ízesítőszer és az élelmiszertechnológiában húsáruk, töltelékáruk, a kenyér és a sajt készítésénél nélkülözhetetlen. A konyhasó meglehetősen szigorú élelmiszerszabvány-előírásnak kell megfeleljen.

Ipari sót használnak vízlágyításhoz, a festékiparban, a bőriparban, az agyagáruk fényezéséhez, halkonzerváláshoz és sok más célra.

A só az egyik legfontosabb kémiai nyersanyag; a klórt és a nátrium-hidroxidot alkálikloridok elektrolízisével állítják elő és a szóda (nátrium-karbonát) gyártásának alapanyaga is a kősó.

Sóval szórják az utakat és autópályát (sajnos!), hogy hó- és jégmentesen tartsák ezeket.

A só gyógyít és fájdalmat csillapít

Minden élet a tengerek sós vízéből ered. Ezzel magyarázzák az emberi test sótól való függőségét. Testünk vízháztartásához és anyagcseréjéhez, az idegek funkciójához és a gyomornedvhez a só nélkülözhetetlen.

2400 évvel ezelőtt a nagy görög orvos és természettudós, Hippokratész leírta a tengervíz különböző betegségekre gyakorolt hatását. Már akkor használtak hideg és forró tengervizet inhalálásra és fürdőkhöz éppúgy, mint reumás megbetegedések, isiász, köszvény és bőrbetegségek kezelésére.

A sótartalmú víznek jelentős hatása van a bőrre, emellett kedvezően befolyásolja a vérkeringést és javítja az általános fizikai állapotot. Ilyen kúrát természetesen nemcsak a tengereknél vagy sós fürdőhelyen lehet venni, az egyszerű háztartási kúra sokszor éppoly hatékony: a fürdővízhez literenként 1 gramm sót adunk.

Mivel egy teljes fürdőhöz 150 liter víz kell, ebben összesen 150 g konyhasót kell oldani. A víz hőmérséklete 37 ˚C legyen. A fürdőorvosok azt tanácsolják, hogy tíz perc fürdési idővel kezdjünk és a kúrát 20 perccel fejezzük be. Négyhetes kúra esetén heti három alkalom elegendő. Ilyen fürdőkúrával a reumatikus fájdalmak csökkenthetők, a fertőző betegségek jól reagálnak és a kimerültségi állapotok eredményesen kezelhetők. A kúrát szívbetegeknek vagy krónikus betegségben szenvedőknek nem ajánlják.

A sós lábfürdők javítják a fáradt és fájó láb állapotát. Sós vizes borogatást ajánlanak a lábon lévő ödémák csökkentésére.

Hasmenéses állapotokban egy-két napi koplalás mellett a folyadékvesztés megelőzésére és a mineráliák pótlására ásványvizet, gyümölcsleveket, sós-cukros teát célszerű inni.

Használják a sós vizet gargalizálásra mandula- és garatgyulladások esetén, az ilyen folyadékot egy fél pohár vízben kávéskanálnyi só oldásával lehet elkészíteni. A gyulladás és fájdalmak enyhítésére több másodpercig gargarizáljunk. Még a náthát is lehet orrba felszívott meleg, sós vízzel csillapítani, ami a nyálkahártyát nem károsítja és az orr kiszáradását megakadályozza.

Pikkelysömör tüneteinek gyógyításához egy kissé messzebb, egészen a Holt-tengerig kell menni. A népesség 3-5%-a szenved ebben a betegségben, melynek enyhítésére az ott lévő napfény és a víz nagy sótartalma jótékonyan hat. Aki nem tud odautazni, otthon is vehet sós fürdőt: a fürdőkádban 15%-os sóoldattal, ami megfelel a Holt-tenger sótartalmának. A sós fürdőt szoláriumos egésztest-besugárzás követheti.

Nátrium-klorid a szervezetben

A konyhasó nátrium és klór elemekből álló vegyület. Mindkét elem az emberi szervezet számára fontos. A nátrium-klorid esszenciális só, azaz a szervezet nem tudja maga pótolni. A következő funkciói vannak: biztosítja a szövetek tónusát és a testfolyadékok meghatározott nyomását. Részt vesz az izmok és idegek ingerlékenységének fenntartásában.

Nátriumot és kloridot tartalmaznak az emésztőnedvek is. A nátrium a csontok egyik építőeleme. A só biztosítja az emberi szövetek sejtjeinek belső nyomását. A nátrium-klorid a szövetekben valójában ionokként, vagyis elektromos töltésű részecskékként van jelen. A pozitív nátriumionok és a negatív kloridionok meghatározott elektrolitikus viszonyokat tartanak fenn, ami a tápanyagok sejtbe jutását lehetővé teszi.

Szervezetünk a sóhiányt vagy a sófölösleget rövid időn belül egyensúlyba hozza. De ha például sok vért vagy testfolyadékot veszítünk, a veszteséget pótolni kell, ilyenkor fiziológiás konyhasóoldat segít, melyet intravénásan infúzióval juttatnak a szervezetbe.

A nátrium legnagyobb része a testfolyadékokban található. A sejtekben lévő szöveti ásványi anyagokkal – kálium, magnézium – szemben tehát a nátrium folyadék-ásványi anyagként van jelen. A nátrium fő funkciója, hogy az ozmotikus nyomást és a folyadéktérfogatot állandó szinten tartsa.

Noha a táplálkozással történő nátriumfelvétel egészséges embernél tág határok közt mozog, és mintegy 4-16 g nátrium-klorid kerül a szervezetbe naponta, ami megfelel 1,5-6 g nátriumnak, a sejten kívüli ún. extracelluláris testfolyadék nátriumtartalma nagyjából állandó, 302-324 mg/100 ml marad.

A nátrium egy része a csontokban található; a csontnak mint raktárnak van ezért nagy jelentősége. További nátrium-funkció az enzimek, például a keményítőbontó amiláz aktiválása.

A nátrium partnere, a klór az emésztőnedvekben található legnagyobb koncentrációban. Az emberi szervezet 0,15%-ban klórból, helyesebben kloridból áll. Relatíve kisebb a kloridkoncentráció az izom- és idegszövetekben. A folyadék- és elektrolitegyensúly fenntartásáért a klorid felelős. Legnagyobb része az extracelluláris folyadékban, kisebb része a sejteken belül található. A kloridok a vörös vértestekből könnyen a vérplazmába jutnak, és ezzel megkönnyítik a szén-dioxid tüdőbe szállítását. Gyakoribb hányásnál vagy tartós hasmenésnél a vér kloridtartalma csökken. Ezzel a sav-bázis egyensúly a bázisos oldalra tolódik; ilyen esetekben kloridot kell a szervezetbe vinni.

A terhes nők kétharmada különösen a lábszáron ödémaképződésre hajlamos. Ez a placentában képződő női nemi hormonok következménye. Ha az ödémák pihenés után nem csökkennek és a lábak duzzanata felkelés után is megmarad (különösen a terhesség 30. hete után), ez az anyára és a magzatra egyaránt veszélyes lehet. Ezek a terhességi ödémák vizelethajtókkal és a só- és folyadékbevitel korlátozásával esetenként jól befolyásolhatók, ennek az eljárásnak azonban megvan a maga kockázata.

A Bonnban végzett újabb tudományos kutatások azt bizonyítják, hogy a sószegény táplálkozásra áttérésnél elővigyázatosan kell eljárni. A sószegény táplálkozás különösen az időskorúak esetében hátrányos következménnyel járhat. Mivel ugyanis az életkorral a vese, szív és a véredények funkciója megváltozik, a szervezet nem tud a sóhiányhoz annyira jól alkalmazkodni, mint a fiataloké. A só- és vízhiányt súlyosbítja, hogy az idősebb emberek jóval kevesebb folyadékot vesznek magukhoz, mint a fiatalok, így testükben is kevesebb folyadék található.

Sószegény diéta esetén tehát még kevesebb folyadék lesz jelen a szervezetben. Ha valaki időskorban emellé vizelethajtót is szed, erős izzadás, hasmenés vagy láz esetén további folyadékot veszít, aminek vérnyomáscsökkenés, izomgyengeség, szédülés, bizonytalan járás, zavartság stb. lehet a következménye.

Magas vérnyomás esetén alkalmazott sószegény diéta a vér lipidtartalmát, inzulin- és húgysavszintjét emeli. A nagy lipid- és inzulinszint és a magas vérnyomás együtt viszont a szív- és érrendszeri betegségek rizikófaktorát növeli. Az a gyakran hangoztatott nézet, hogy a nátriumbevitellel csínján kell bánni, abból az elképzelésből ered, hogy így a vérnyomás csökkenni fog vagy a magas vérnyomás megelőzhető. A legújabb kutatások azonban azt mutatják, hogy a sóbevitel csökkentésére az embereknek csak egyik része, akár egészséges, akár magas vérnyomásban szenved, reagál vérnyomáscsökkenéssel.

Sajnos, mindössze a népesség 20-30%-ánál vezet eredményre a sóbevitel megszorítása. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ételeket erősen sózzuk, mert számos élelmiszer már eleve tartalmaz tartósító sót.

Különleges sók

A kereskedelemben kapható jódozott só 5 milligramm kálium-jodidot tartalmaz kilónként. Ezt főleg jódhiányos vidéken használják étkezési célra. A pác-sóban viszont 0,4% nátrium-nitrit van, ami húskészítményekben gátolja a clostridium-, szalmonella- és sztafilokokkusz-baktériumok szaporodását.

Az állattenyésztési célra alkalmazott sót világító vörösre színezik nemcsak megkülönböztetés céljából, hanem kisebb adótartalma és így olcsóbb ára miatt. Az élelmezési sóhoz gyakran kevernek 1% Aerosilt (hidrofób = vízzel nem nedvesedő kolloid szilícium-dioxid) vagy 20 ppm (ppm = 1 rész a millióban) kálium-hexacianoferrát(II)-t (sárgavérlúgsót), hogy a só összetapadását meggátolják.

A gyógyászati célra használt gyógyszerkönyvi minőségű sóban ilyen adalékanyagok természetesen nem lehetnek, már csak azért sem, mert ebből glükóz hozzáadásával készül a diabetikus kómában, hányás esetén gyomormosáshoz alkalmazott és bromid/jodid-mérgezéseknél adagolt infúzió és a dialízisfolyadék.

Terápiás célra speciális étsókombinációt lehet összeállítani, amely nátriumot csak csökkentett mértékben vagy egyáltalán nem tartalmaz. Az ilyen só kálium-kloridból, kálium-adipátból, -glutamátból, -tartarátból, -inozinátból és -guanilátból állhat.

A nátrium-kloridnak medicinális alkalmazása mellett kémiai felhasználása is jelentős; a só a kémiai ipar fontos nyersanyaga. A szódagyártás például kősóból indul. A só olvadékának elektrolízisével lehet a klórt és a nátronlúgot előállítani, az utóbbi azután alkalmazást nyer a műanyagok, fertőtlenítőszerek és gyógyszeralapanyagok előállításánál.

Számos gyógyszer klórtartalmú, például a vizelethajtó furoszemid, a klórdiazepoxid (Librium) nevű pszichofarmakon vagy a kloramfenikol (Chlorocid) antibiotikum. A nátriumnak és a klórnak fontos szerepe van a gyógyszerek vízoldékony formáinak elkészítésénél, amikor a nem oldódó vegyületet nátriumsóvá vagy hidrogén-klorid-sóvá alakítják.

Sókrízis

Befejezésül talán nem érdektelen, ha emlékezünk az 1956-os szuezi válságra, ami egyben sókrízist is okozott. Az emberek hatalmas sókészleteket halmoztak fel abból a téves elképzelésből kiindulva, hogy a só védelmet nyújt a hidrogénbomba-robbanás hatása ellen. Ez persze tévhit volt. A fehér arany ha nem is ragyog úgy, mint a sárga, szolgálja az emberiséget, de nem véd meg az emberi gonoszság ellen.

dr. Stájer Géza

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!