Heti horoszkóp Melittától 2017. november 11-től 17-ig

2017-11-13 09:36:00    

Nézzük, hogy állnak szerelmi kapcsolataink!

KOS [03.21-04.20]

kos

Szerelmi kapcsolatban feszültséget okozhat prűd, vaskalapos elképzelése, illetve az is, hogy egyik pillanatról a másikra változtatgatja véleményét a sokszínűség szükségességéről. Továbbá ezen a héten bár barátként hűséges, a párkapcsolatok terén kissé megbízhatatlan és gyakran önző, aki a legtöbb esetben inkább a maga élvezetét hajtja, a párjáé helyett. Munkahelyén szintén elfogultság jellemezheti, ezen a héten ne hozzon fontos döntéseket! Kiválóak az elkövetkező napok utazásra, nézelődésre, lazításra. Egy olyan személlyel, akivel korábban összekülönbözött, most békét köthet. Egyébként észrevette már, hogy jelenlegi munkája egyfajta vezeklésnek is tekinthető?

 

BIKA [04.21-05.21]

bikaAz ismerkedésnél jól teszi, ha nem lejáratott frázisokkal próbálkozik, mert azzal nem jut kiszemeltjénél semmire. Sőt, kifejezetten utálja az ilyen megnyilvánulásokat. Szerelmi életére legrosszabb hatással a hazugság, a csalódás van. Ha egyszer is átverik, rendkívül nehezen felejt, és hosszútávon kiábrándulttá, bizalmatlanná válik. Hátrányai közé éles nyelve és néha indulatos személyisége sorolható, melyekből kifolyólag gyakran bánthat meg másokat, anélkül, hogy észrevenné. Ez a hét alkalmas szabadságra, ami biztos, hogy aktívan telik majd, mert pl. eléggé romokban áll a lakás. Semmit ne dobjon ki, találja meg a módját, hogy eljuttassa, ami nem kell a rászorulóknak! Bátran élje meg azokat a dolgokat, melyeket felkínál a sors! Legyen laza, és tudjon örülni a jónak!

 

IKREK [05.22-06.21]

ikrek

Egy kapcsolat kialakításához és elmélyítéséhez hosszú időre van szüksége. Olyannyira igaz ez, hogy sokszor még a már kialakult kapcsolat első szakaszában is gyakran nehézkesen, túlságosan visszafogottan viselkedik. Annak ellenére, hogy időnként gyengének, néha meg szerencsétlennek érzi magát, erős is tud lenni. Ez legjobban akkor derül ki, amikor beteg, vagy gyámoltalan embereket kell istápolnia. Olyankor ön az, akire mindig lehet számítani. Ez a hét az önnel kapcsolatban állók értékelésének is ideje. Szép dolog a segítőkészség, de ne hagyja magát használni és kihasználni! Szükség esetén tudjon nemet mondani!

 

RÁK [06.22-07.22]

rákA szerelmi életében is mindig hosszútávon tervez, és igyekszik mindent megadni szíve választottjának, ráadásul, ösztönösen tudja is, mi a jó partnerének. Szíve most ösztönösen megérzi, hogy a dolgok helyesen működnek-e vagy sem. Ez jó dolog, de így a felelősség alól sem tud sehogy kibújni. Félresikerült tetteiért le kell róni tartozásait, ugyanis ahányszor valaki ellen vétett, mindannyiszor kibillent az egyensúly mérlege. Közlekedés közben óvakodjon a vad, öntelt, agresszív alakoktól, a csillagok szerint komoly károkat okozhatnak önben és autójában A lehető legnagyobb ívben kerülje ki őket!

 

OROSZLÁN [07.23-08.22]

oroszlán

Rendkívül erotikus beállítottságú jegy, túlfűtött és heves, ráadásul lelkesedését a párja iránt hosszú évek múltán is megtartja. Szinte állandóan udvarol és kényeztet, mikor ideje engedi, a hűség azonban nem minden körülmények között erős oldala. Ne sajnálja a pénzt azokra a dolgokra, eseményekre, amelyek maradandóvá teszik az életét! Utazzon, tanuljon és nyisson mindenfelé, ha megteheti! Ezzel együtt közlekedjen óvatosan, mert eléggé balesetveszélyes ez a hét. Ha bármilyen orvosi beavatkozásra van szükség, ne izguljon, minden a legnagyobb rendben lesz! Álmokban, történésekben figyeljen minden apró kis jelre! Közlendőjük lehet önnek.

 

SZŰZ [08.23-09.22]

szűz Ne engedje, hogy környezetében valaki folyamatosan szapulja, teljesen megmérgezve hangulatát! Üljön le és beszéljen az illetővel, aztán egy életre kerülje el őt! A napokban előző életbéli rendezetlen ügy végére tesz pontot, ami érdekes emocionális megnyilvánulásokkal járhat (sírás, szorongás, étvágytalanság és hasonlók). Kapcsolat: az örök harmóniát és idilli állapotot keresi. Nagyon fontos e jegy szülötte számára az egyensúly és a stabilitás egy hosszú távú kapcsolathoz, s, ha ez meginog, hajlamos engedni a csábításnak, és egy kellemes éjszaka ígérete miatt bajba sodorni magát. Szerelme sosem volt, és nem is lesz könnyű eset. Mégis Ön ismeri legjobban a használati utasítást hozzá, ezért ne parázzon szüntelen!

 

MÉRLEG [09.23-10.22]

mérleg

Az élet túl rövid ahhoz, hogy feláldozza magát bárkiért. Zárkózzon el a vérszívóktól, vonja ki magát minden olyan eseményből, ahol nem érzi jól magát! Ezen a héten idegesebb, érzékenyebb, ezért jól teszi, ha kibeszéli magából, ami bántja. Ha nem is társa, de valami új kapcsolata segíteni fogja abban, hogy visszataláljon önmagához. Amennyiben van párja elvárásai, mind maga, mind pedig partnere szexuális teljesítményre vonatkozólag is igen magasak, így nem egy egyszerű eset. Pénzügyeit illetően: a kiadásoknál szabjon egy egészséges határt, a hitelfelvételt pedig nagy ívben kerülje!

 

SKORPIÓ [10.23-11.21]

skorpióEzen a héten több ideje, lehetősége lesz nyíltan elbeszélgetni partnerével, elvárásaikról, érzelmeikről, reményeikről. Hevesen és fáradhatatlanul udvarol, kiszemeltjének szinte egy perc nyugta sem lesz tőle a kapcsolat alakulási szakaszában. Ha már stabil párkapcsolatban él, erotikában gazdag és érzelmes kapcsolatra lehet vele számítani. Egyetlen nagy hátránya, hogy egyszerűen képtelen elviselni a vetélytársakat. A tornyosuló akadályok valójában csak az ön fejében léteznek. Munkahelyén a tervezett program jól sikerül, de az alkohollal, annak mennyiségével és minőségével, bánjon óvatosan!

 

NYILAS [11.22-12.20]

nyilas

Ha elege van abból, hogy mindig másoknak feleljen meg, eljött az ideje a változtatásoknak. Olyan ez, mintha eddig mások életét élte volna, főleg mások szabályai szerint, egy olyan tartalmi tiltakozással, ami megbetegítette. Legyen önmaga, lehetőség szerint tegye azt, ami jól esik! A szerelem mestere, szenvedélyes és gyengéd egyszerre. Ösztönösen tudja, mi a jó az ágyban, s ezt nem is fél kamatoztatni lépten-nyomon. A hűséggel azonban néha hadilábon áll Törődjön többet érzelmi életével, párkapcsolati kommunikációval, a külsejével! Már most érezni lehet a változás friss szelét, de az igazi átalakulás még jóval odébb van.

 

BAK [12.21-01.19]

bakAz évek során eltűnt ismerősei, barátai csak úgy a semmiből szépen lassan felbukkannak. Ha olyan érzése van, hogy a múlt már lezárta ezeket a kapcsolatokat, nem kell folytatni semmit, erőltetve pláne nem. Elkezdi már jóval előbb az ünnepi készülődést, megtervezi az adventi koszorút, amikor ideje engedi, nekilát a takarításnak. Az alapvetően gondoskodó Bak ugyanis az egyik percben még kényeztet, míg a másikban, ki tudja miért, már el is húzódott, s hallani sem akar enyelgésről. Időnként ráadásul túlságosan is anyáskodóvá válhat, ami egyes jegyek szülöttei számára szintén nehezen kezelhetővé teszik.

 

VÍZÖNTŐ [01.20-02.18]

vízöntő

Többen tartják varázserővel bírónak. Nem véletlen, hogy ha kigondol, kimond valamit, az rövid időn belül meg is történik. A napokban, csak úgy hirtelen betoppan valaki az életébe, aki feledteti az elmúlt nehéz időszakot. Kapcsolatban igen megfontolt, pontosan tudja, mit keres, s, ha éppen nem talál a magas elvárásainak megfelelőt, remekül elvan magában is. Meglehetősen lassan alakít ki tartós kapcsolatot, de, ha egyszer ez sikerült, nincs nála kitartóbb, értelmesebb, odaadóbb és előzékenyebb társ. Amennyiben szülő, gyermekét rövidebb pórázra kéne fogni, ha azt akarja, hogy az életben vigye valamire. Gyakran szőnyeg alá söpri a vele kapcsolatosan felmerült problémákat, elfogultan mentegeti őt, de ezzel csak kárt okoz neki.

 

HALAK [02.19-03.20]

halakEz a hét anyagiakban feladja önnek a nagy leckét. Muszáj kiadásait kordában tartani, ha nem akar év végére teljesen lenullázódni. Munkájában aprólékos és precíz, szívesen bíbelődik olyan feladatok megoldásával, amitől mások frászt kapnak, és türelmetlenségük miatt feladják. A Halak a szerelemben és barátságban is a biztonságot és a minőséget keresi, így általában csak kevés, párja, barátja van/lesz egész életében. A hozzá nem illőket kiszelektálja. Figyelmes és gyengéd társ, nagyon érzékeny. Szüksége van egy szövetségesre, akivel meg tudja beszélni a dolgait, kielemezgetheti azokat. Mindig kész segíteni másokon, legyen bármekkora is a baj, önre mindig lehet számítani.

 

 

 

Melitta
Telefon: +36-20/922-52-92
E-mail: melitta@ahol.com
Honlap: www.gil.hu/melitta/melitta.html
WebTv: www.melittatv.hu

 

 

Egészségügy és internet
Ön mire használja az internetet az egészségügyi ismeretszerzésben?

Patika Magazin Online

A Patika Magazin a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) egészségügyi ismeretterjesztő folyóirata.
Kiadja: Galenus Gyógyszerészeti Lap- és Könyvkiadó Kft.

Impresszum   |    Médiaajánlat   |    Adatkezelési tájékoztató   |    Facebook   |    Google+

Copyright © Galenus Kiadó. Minden jog fenntartva!