Ez vizsgálat volt a témában az első, mely hosszú évek kutatómunkája, esetmegfigyelései nyomán jutott erre a következtetésre. "Úgy tűnik, hogy az anyaméhben egykor alkohol hatása alá került fiatal felnőttek nagyobb valószínűséggel válnak az ital rabjává. A felmérés eredménye talán egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy megértsük, egyesek miért küzdenek ivási problémákkal." – nyilatkozta Dr. John S. Baer, a Washington Egyetem pszichológia karának kutató professzora, aki egy szenvedély betegekkel foglalkozó központ oktatási vezetőjeként irányította a több évtizedig tartó kutatást.
A tudósok több tényező, köztük a környezet és az öröklődés hatásait teszik felelőssé az alkoholizmus kialakulásáért, de hosszú évek kutató munkája során ez volt az első olyan vizsgálat, ami a terhesség ideje alatti alkoholfogyasztás és az utódban felnőttként jelentkező következmények kapcsolatát vizsgálja. A felmérés még a hetvenes évek elején kezdődött, amikor Dr. John S. Baer 1974 és 1975 között 500 terhes nőt kérdezett ivási szokásairól. Az utódokat ezután 21 éven keresztül kísérték figyelemmel.
A kimutatott eredményen túl a terhesség alatti alkoholfogyasztás különböző betegségek és komplikációk forrása lehet. Itt kell megemlíteni a koraszülést, a mentális és fizikai gyengeségeket, sőt esetenként a halált is.
[forrás: weborvos.hu]
2003-04-16 14:57:40