A gyógykezelés alapvetően három eljáráson alapul: műtét, sugárterápia és citosztatikus kezelés. Ezenkívül kiegészítőként még a hormonkezelést, az immunterápiát és a pszichoterápiát is alkalmazzák. A műtét során a rosszindulatú daganatot eltávolítják a szerv egy részének kimetszésével.
A kimetszés mindig nagyobb, mint a tumor, s az ép szövetekben kell, hogy történjen, mert a műtét csak így lehet eredményes. Nagyobb kiterjedés esetén az egész szervet eltávolíthatják.
A lézersebészet sem hozott alapvető változást, csak a műtéti technika finomodott általa: a lézer nagy energiája révén szinte tizedmilliméternyi pontosságú metszést tesz lehetővé, mely egyúttal a vérzést is csillapítja.
A sugárterápia
Azon alapul, hogy a tumoros sejtek sokkal érzékenyebben reagálnak a nagy energiára, mint az egészségesek, ezáltal az ép sejtek kevésbé károsodnak. Kezdetben a röntgensugarat alkalmazták e célra, majd jöttek az izotópok és az egyre nagyobb energiaforrások. Ma a legkorszerűbbek az úgynevezett kobaltágyúk. Egy meghatározott energiamennyiségnél nagyobb sugárterhelést nem lehet alkalmazni káros mellékhatásai miatt.
A citosztatikus kezelés
A tumoros sejtek érzékenyebbek ezen gyógyszerekre, mint az egészségesek (gátolják a sejtosztódást). Az onkológusok a három kezelést sokszor kombinálják.
Nézzünk egy példát! A sugárterápia révén megkisebbítik a daganatot, és így már műtét útján az addig eltávolíthatatlan daganat eltávolíthatóvá válik. A műtét után egyes esetekben még citosztatikus kezelést is alkalmaznak. Így ma már az egyre kiterjedtebb, eddig gyógyíthatatlannak tűnő daganatok is gyógyíthatók. Egyes esetekben, főleg a petefészek, az emlő, a prosztata, a here rosszindulatú daganatainál gyakran hormonkezelést is végeznek. Egyes daganatok esetében az interferon (lényegét tekintve immunterápia) is alkalmazható.
Génsebészet, klónozás
A rosszindulatú daganatok gyógyításának az igazi megoldását nagy valószínűséggel a génsebészet hozhatja meg. A tudósok számításai szerint ez 10–15 éven belül bekövetkezik. Angol tudósok olyan immunsejtet fedeztek fel, amely azonosítja és elpusztítja a leukémiás sejteket.
A tudósok először azonosították a WT–1 jelzésű gént, amely feltűnően sok leukémiás sejtben van jelen. Utána egészséges donoroktól levett fehérvérsejtekből kiválasztottak néhányat, amelyek különösen erőteljesen reagáltak a daganatos sejtekre. Végül ezek klónozásával korlátlan mennyiségben állítottak elő úgynevezett T-immunsejteket, amelyeket beinjekciózva elpusztították a leukémiás sejteket, de nem ártottak az egészségeseknek.
Az immunrendszert minden kezelés esetében erősíteni kell.A kezelés során szükséges, hogy a rosszindulatú betegségben szenvedő szorosan együttműködjön az onkológussal éppúgy, mint a háziorvosával. Némely betegnél a pszichoterápia is szükségessé válhat. Azt tanácsolom, hogy az ilyen betegségben szenvedő beteg először mindenképpen orvoshoz forduljon, s csak ezután keressen fel esetlegesen természetgyógyászt. Ez utóbbi eljárásokkal elsősorban a szervezet természetes védekezőképessége erősíthető. Tekintsünk bizalommal a nem is oly távoli jövőbe, mert ahogy sikerült a tbc-t legyőzni, úgy sikerülni fog a rosszindulatú daganatok gyógyítása is.
dr. Benkő András
Kapcsolódó anyagok:
Rákbetegséggel élni
Amit a miómákról tudni kell
A korai stádiumban felismert tüdőrák gyógyítható!
A rák megelőzése
A mellrák kezelhető!
Pontról-pontra a nőgyógyászati rákszűrésről
Immunrendszer erősítő növények
Rosszindulatú bőrdaganatok
2003-06-17 16:37:52