“Az elcsábításban... a szellemi erőfölénynek jut nagy szerep: a csábító fortélyossággal győzi le a másik ellenállását. Körülbelül ez történhetett, amikor Abélard 1116-ban elcsábította Héloise-t.“

Ezek a sorok Louis Baldwin, a különös életpályák kutatója Nagy emberek nagy szerelmei című kötetéből valók, annak is abból a fejezetéből, melyben leírja egy közel kilencszáz éves, tragikus végű nagy szerelem történetét.

S ha már a love story szereplőinek nevét az idézet föltárta, ismerkedjünk meg néhány részlettel. A harminchat éves, hatalmas műveltségű pap-filozófus Abélard méltó szellemi partnerre talált a tizenhat éves Héloise-ban, s addig mesterkedett, amíg odaköltözhetett a leányt nevelő nagybácsi, Fulbert kanonok házába, hogy a leány házitanítója lehessen. Mivel a leány “sajnos” nemcsak okos volt, de szép és vonzó is, hamarosan szenvedélyes szerelem szövődött közöttük, melyet nem titkolhattak el sokáig. A leány rokonai szörnyű bosszút álltak a csábítón: az éjszaka sötétjében behatoltak Abélard otthonába és megfosztották férfiasságától, vagyis kasztrálták őt. Ezután a szerelmesek a kor szokásának megfelelően kolostorba vonultak, és ott is haltak meg.

A történetet az idők során sokan földolgozták, közöttük Villon is:

Tudós Heloise hova lett
Kiért szerelmes Abélard
Castráltatván megszenvedett
És St.-Denisben lett barát?
(Ének a hajdanvaló asszonyokról - ford.: Mészöly Dezső)

Mi a kasztrálás?

A latin castratio, melyből ered, kiherélést jelent. Ez azonban nemcsak a nemi mirigyek kimetszése lehet, hanem azoknak gyógyszeres vagy röntgenbesugárzással való tönkretétele is. Nem tévesztendő össze a férfiak sterilizálásával, amikor is a herék sértetlenek maradnak, mert csupán az ondóvezetéket kötik el. Ettől a férfi nem veszti el nemi vágyát és potenciáját, csak termékenyítésre lesz képtelen. Olyankor (is) el szokták végeztetni, ha egy család nem kíván további gyermekáldást.

Gyakran hallott közmondás: egy here nem here. Latinul: unus testis non est testis. A testis szó azonban a latinban nemcsak herét, hanem tanút is jelent. A kettős jelentés onnan származik, hogy az ókor népei sokszor úgy tettek esküt, hogy közben a kezüket a szívükre vagy a heréjükre tették.

A latin mondást nemcsak a fenti módon fordítják magyarra. A jogászok szerint: egy tanú nem tanú. Valóban sok ország joggyakorlata nem elégszik meg egy tanúval, amikor valamit hitelesen kell tanúsítani, mert – úgymond – amiről csupán egyetlen ember tud, az nem lehet perdöntő a bíró számára.

Az, hogy “egy here nem here”, lehet, hogy szellemes mondás, csakhogy nem igaz. Ha valaki például baleset, heredaganat vagy más ok miatt elveszti egyik heréjét (ha elmaradt a here leszállása a herezacskóba, a meleg hasüregben elsorvad), attól még a megmaradt másik here hormonális és nemi tevékenysége ép marad. De ha a fiúgyermek mindkét heréjét elveszti serdülőkora előtt, elmarad a másodlagos nemi jelleg (férfias szőrnövés, mély hang, kiugró ádámcsutka stb.) kifejlődése, és a nemi élet ismeretlen marad számára. Ha ellenben a kasztrálás a serdülés után következik be, a testi elváltozások nem lesznek annyira súlyosak, sőt a nemi vágy és a nemi erő is megmarad egy ideig.

Őrző-védő eunuch

A görög eredetű eunuch szónak a herélt felel meg. Az ókorban terjedt el az a szokás, hogy a háremhölgyeket herélt férfiak őrizzék az illetéktelenektől. Úgy vélik, hogy a szokás Líbiában keletkezett, s onnan terjedt el Egyiptomba. A bizánci birodalomban és a kínai császárságban az eunuchok magas politikai rangokat értek el: sokan közülük udvari kamarásként és az uralkodók bizalmasaként tevékenykedtek. A VI. századi bizánci birodalomban híres eunuch volt Narses, I. Justinianus császár hadvezére és feleségének, Theodórának a kegyence.

Nem tudjuk, vajon élt-e vagy sem, mindenesetre egy bájos keleti mesében megismerkedhetünk a bokharai (buharai) emír főeunuchjával, aki elhanyagolta a rászabott kötelességét. A “fényes tekintetű” emír a legendás csínytevőt, Naszreddin Hodzsát szemelte ki a főeunuch utódjául. Naszreddin Hodzsa nagy színészi tehetséggel elhitette, hogy szerfölött meghatódott ettől az óriási megtiszteltetéstől. Azután egy csínnyel kereket oldott a kasztrálás elől, amely nyilvánvalóan osztályrészéül jutott volna.

A kiherélést először V. Sixtus pápa tiltotta meg 1587-ben. Teljesen azonban mégsem szűnt meg ez a szokás még évszázadok múltával sem, hiszen a serdülőkor előtt kiherélt gyermekeknek felnőttkorban is megmaradt a gyermeki alt vagy szoprán hangjuk, és ez a sajátos, nemtelen hanganyag páratlan kincsévé vált a XVI–XIX. századi operáknak és – főként olasz – templomi énekkultúrának.

A leghíresebb olasz kasztrált énekes Farinelli (eredeti nevén Carlo Broschi) volt, aki 1705 és 1782 között élt.

Híres “nadrágos”, de nőnek szánt szerep évszázadokkal később Richard Strauss Rózsalovagja.

dr. Forrai György