A
tabletták, a drazsék nagy része fényesen csillog-villog, piros, kék, sárga és
zöld színekben. Ezek igencsak arra ingerlik az apróságokat, hogy ne csak kezükbe
vegyék azokat, hanem meg is kóstolják.
Ezért kell a gyógyszereket a gyerekek által el nem érhető és
jól zárható szekrényben tárolni; használat után pedig mindi a helyükre visszateni
a pirulákat, és egyéb gyógyszerészeti készítményeket.
A háztartási tisztító- és fertőtlenítőszerek is egyre szebb kivitelben
kaphatók. Egy részük még ma is könnyen nyitható, még egy kisgyermek számára
is, bár szerencsére ma már egyre több, kicsinyek által nem nyitható flakon is
forgalomba kerül. Ezen szereket is tegyük úgy el, hogy a gyerekek ne férhessenek
hozzá.
A legveszélyesebbek a növényvédő szerek és a festékhígítók. Érdekes,
hogy a legmérgezőbb növényeknek a legszebb a viráguk és legvonzóbb a termésük.
Erre is gondolnunk kell kirándulásaink alkalmával, és ezért ne engedjük – amennyiben
ilyen növények is fellelhetőek odakint – a kisgyermekeket egyedül a kertben
tartózkodni.
Nézzük, mi a teendő mérgezés esetén. A legfontosabb, hogy ne
ijesszük meg a bajba jutott gyermeket. Próbáljunk meg higgadtan cselekedni.
Először is győződjünk meg arról, hogy biztosan történt-e mérgezés.
A száj megtekintése lényeges felvilágosítást adhat: találunk-e
maradékokat a szájban. A gyerek lehelete is árulkodik, ezért mindenképpen szagoljuk
meg a száját. Ha gyanúnk alaposnak bizonyul, hívjunk mentőt.
A diszpécser – ha úgy ítéli meg a helyzetet – rohamkocsit küld,
amelyben általában toxikológus szakorvos vagy mentőstiszt tartózkodik. A rohamkocsi
minden, az életveszélyt elhárító berendezéssel felszerelt.
Mialatt a mentőt várjuk, nyújtsunk elsősegélyt.
Hánytatás
Ha habzik a kicsi szája, akkor ne hánytassuk, mert a habzó váladékot
belélegezheti. Ez pedig fulladáshoz vagy súlyos tüdőgyulladáshoz vezet.
Ha gyógyszert evett, hánytassuk meg. Dugjuk le az ujjunkat a
torkába és a garat hátsó részét simogatva keltsünk hányingert, majd fektessük
térdünkre és úgy hánytassuk a mérgezést szenvedett gyermeket. Néha nem túl nagyokat
üthetünk a hátára is.
Amennyiben ujjunk ledugásával nem sikerül a gyermeket meghánytatni,
konyhasós oldatot semmiképpen se itassunk hánytatás céljából, mert a só-víz
háztartásuk ebben a korban – szemben a felnőttekével – rendkívül könnyen felbomlik
és életveszélyes állapot jöhet létre.
Amennyiben lúgot vagy savat ivott, ne hánytassuk, mert ezen anyagok
újra felmarják a nyelőcsövet, a garatot és a szájüreget.
A hányás után itassunk a gyermekkel bőven folyadékot, lehetőleg
vizet. Természetesen a mérgezések elkerülésére a legfontosabb a megelőzés.
dr. Benkő András
2003-09-18 11:18:07