A tüdőgyulladásnak több fajtája lehet, attól függően, hogy mennyire kiterjedt.

A lobaris tüdőgyulladás az egész tüdőlebenyt érinti, nemritkán több lebenyt is, míg a gócos tüdőgyulladásnál egy vagy több lebenyen egymástól elkülönült gyulladt gócok helyezkednek el.

A lobaris gyulladás főleg felnőtteknél fordul elő, magas láz, erős kipirultság, szapora és felszínes légzés, oldalszúrás és igen fájdalmas köhögés kíséri. A betegség lefolyása során a tüdő hólyagocskái levegő helyett fibrinnel, azaz a vér gyorsan alvadó rostanyagával telítődnek, így az érintett területek elveszítik eredeti szivacsszerû állagukat, tömörré és nehézzé válnak.

Az antibiotikumok általános kedvező hatása ellenére nemkívánatos szövődmények is kialakulhatnak, pl. gennyesedések, tályogok vagy összenövések a mellhártya két lemezén. Kedvező esetben azonban komplikációk nélkül múlik el a gyulladás, a beteg a hólyagocskákban lévő folyadék egy részét kiköhögi, másik része pedig a vér-, illetve a nyirokrendszerbe szívódik fel.

A tüdőgyulladás legtöbbször a felső vagy középső légutak heveny vírusfertőzésével kezdődik, és a lejjebb vándorló vírusok a tüdőszövet gyulladását okozzák. Az ilyen gyulladásra rendszerint valamilyen baktériumfertőzés is rárakódik, és az ún. grippés tüdőgyulladást is leggyakrabban a járulékos baktériumfertőzés váltja ki.

A ritkább vírusos megbetegedéseknél azonban hiányoznak a tüdőgyulladás jellegzetes tünetei, csak kisebb hőemelkedés lép fel, általános rosszulléttel kísérve. Az ilyen vírusfertőzéssel szemben az antibiotikumok hatástalanok, legfeljebb megelőző célzattal adhatók, hogy gátat vessenek a kísérő baktériumos fertőzéseknek.