A szepszis egy komplex szindróma, amelyet nehéz definiálni, diagnosztizálni és kezelni. Az intenzív osztályokon dolgozó szakemberek a szepszist az egyik legtöbb kihívással és nehézséggel járó betegségnek tartják. A betegség világszerte hozzávetőlegesen több mint 1400 életet követel naponta. Nyugat-Európában évente több ember hal meg szepszisben, mint AIDS-ben és vastagbélrákban együttvéve.
A szepszisnek három súlyossági fokozata van:
- Egyszerű szepszis: Ez a fajta megbetegedés lehet akár influenza vagy egy vírusfertőzés következménye. Előfordulása nagyon gyakori, évente világszerte több millió ember betegedhet meg benne. Többségük nem igényel kórházi kezelést.
- Súlyos szepszis: Minden súlyos szepszisben szenvedő beteg intenzív kórházi ellátást igényel. Súlyos szepszist azon betegeknél állapítanak meg, akiknél az alapbetegséghez még legalább egy szervrendszer elégtelen működése társul, tehát pl. gépi lélegeztetés tartja életben a beteget, vagy művese látja el a szükséges funkciót. Miután ilyen esetekben létfontosságú szervek betegednek meg, az elhalálozás esélye sokkal nagyobb, globálisan mintegy 30-35 százalék.
- Szeptikus sokk: Szeptikus sokk estében a szepszishez alacsony vérnyomás is társul, így a páciens nem, vagy nagyon nehezen reagál a kezelésre, amely többszervi elégtelenséghez vezet. Ezek a betegek azonnali intenzív ellátást igényelnek, globális halálozási arányuk rendkívül magas, 50-80 százalék körüli.
A szepszisben potenciálisan bárki, bárhol, bármikor megbetegedhet, amely lehet akár sérülés, baleset, tüdőgyulladás, vagy bármilyen egyéb fatális esemény (erős feji ütés stb.) következménye is.
Tünetek
Kezdeti általános tünetei lehetnek a magas láz, légzési nehézség, forróságérzet, bőrkiütés, alacsonyabb vérnyomás, gyors szívverés, általános gyenge közérzet. Mivel ezek a tünetek nem specifikusak, a szepszis nagyon nehezen diagnosztizálható. Az újabb, vérmintából végzett vizsgálatok alapján azonban korábban kimutatható a fertőzés, mint ahogy az a csupán a klinikai kritériumok alapján lehetséges lenne.
Milyen betegségekből indul ki a leggyakrabban a szepszis?
- Tüdőgyulladás: 44 százalék
- Baktériumok a vérben 17,9 százalék
- Nemi, illetve urológiai fertőzések: 9,1 százalék
- Gasztroentrológiai fertőzések: 8,6 százalék
- Sebfertőzés: 6,6 százalék
- Katéter-infekció: 2,2 százalék
- Idegrendszeri fertőzés: 0,8 százalék
- Szívbillentyű gyulladás: 0, 6 százalék
- Egyéb ok: 10,8 százalék
Adatok a szepszissel kapcsolatban
- A szepszis a világon a 10. leggyakoribb halálok
- Naponta, világszerte több mint 1400 ember hal meg szepszisben
- Az intenzív osztályokon a szepszis a vezető halálok
- A betegek 30 százaléka a diagnózist követő egy hónapon belül hal meg
Számadatok világszerte
USA
Évente 751 ezer ember betegszik meg szepszisben, minden 1000 főből 3 ember. A szeptikus betegek 28,6 százaléka hal bele a betegségbe, azaz a szepszis több ember halálát okozza, mint pl. az akut szívinfarktus vagy a stroke. Az érintett betegek 55,5 százaléka már kezelés alatt állt más megbetegedés miatt, viszont 44,5 százalék előtte egészséges volt!
A kórházban kezelt betegek 2 százalékánál fordult elő szepszis, de az érintetteknek csak alig több mint felét (51,1 százalék) kezelik intenzív osztályokon. A kezelések költségét összesen 17 milliárd USA dollárra becsülték.
Európa
Európában évente 135 ezer ember hal meg szepszisben az intenzív osztályokon, azaz Európában többen halnak meg szepszisben, mint AIDS-ben vagy mellrákban!
A súlyos szepszis mortalitása adekvát terápia esetén is 30-50 százalék. Az Európai Unióban az intenzív osztályokon súlyos szepszissel kezelt betegek költségét 7,6 milliárd Eurora becsülik évente.
Magyarország
A hagyományos intenzív terápiás osztályokon a szepszis a vezető halálozási ok, továbbá ez a patológiás folyamat adja a tartós intenzív osztályos kezelés legnagyobb orvosi és ápolói kihívását és feladatmennyiségét.
2000 - 1421 szeptikus beteg, ebből 554 eset súlyos szepszis, szeptikus sokk
2001 - 1700 szeptikus beteg, ebből 658 eset súlyos szepszis, szeptikus sokk
(Ez a regisztrált betegek száma, azonban sok beteg nem is kerül be az intenzív osztályra, ezáltal nem regisztrálják szepszises betegként.)
A szepszis mortalitása hazánkban 40-50 százalék között változott, míg a súlyos szepszisé 50-80 százalék volt. Az adatok pontatlanságát jelzi, hogy öt hazai, nagy forgalmú intenzív osztály 3 éves adatait elemezve a súlyos szepszis - szeptikus sokk mortalitása 70-100 százalék között változott!
Tekintettel a betegség fontosságára, az ESZCSM Egészségpolitikai Főosztálya kezdeményezésére, a releváns szakmai kollégium tavaly a súlyos szepszissel és a szeptikus sokkal kapcsolatos kezelési irányelveket dolgozott ki, amelyeket az ESZCSM el is fogadott. 2003. október 25-én öt szakmai kollégium vezetőinek, illetve tagjainak részvételével megalakult a Magyar Szepszis Fórum.
A szervezet a 2002 októberében lezajlott Európai Intenzív Terápiás Társaság (ESICM, European Society of Intensive Care Medicine) kongresszusán elfogadott Barcelonai deklaráció magyarországi megvalósítását tűzte ki céljául. A deklarációban megfogalmazottak értelmében a Magyar Szepszis Fórum legfőbb célja, hogy a szepszis mortalitása öt éven belül 25 százalékkal csökkenjen.
(A magyarországi adatok forrása: Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Szakmai Kollégium "A súlyos szepszis és a szeptikus sokk kezelésének szakmai irányelvei")
[forrás: VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda]
2003-12-16 14:02:16