Kölcsönhatásban
A Teremtő úgy alkotta meg a végtelen Univerzumot, ezen belül a Föld biológiai rendszerét, hogy abban az önszabályozás, az élőlények egymásrautaltsága minden esetben nyomon követhető. Ezt az együttélést - valamennyi formáját beleértve -szimbiózisnak nevezzük. Ez azt jelenti, hogy a biológiai folyamatoknak nincs eleje és vége, nincs első és utolsó láncszem, csak folyamatok vannak, amelyekbe az ember valahol belép, azaz beavatkozik az általa "értelmesnek és tudományosan megalapozottnak" vélt elmélet szerint. Abban az esetben, ha a biológiai folyamatok bármely szinten zavart szenvednek, s az élő szervezetek egymásrautaltsága, az egymást kölcsönösen szabályzó mechanizmusa megsérül, diszbiózisról beszélünk. Most már felelősséggel kimondhatjuk, hogy hosszú távon az antibiotikumok hatása diszbiózishoz vezetett az emberiség igen nagy hányadánál. Ezalatt azt értjük, hogy az emberiség mintegy ötven éve intenzíven fogyasztja az antibiotikumok egyre szélesedő választékát, sokszor teljesen indokolatlanul és szakszerűtlenül. Az emberi szervezet számtalan módon kapcsolódik a külső környezethez, ennek egyik formája a mikrobiológiai kontaktus. Mintegy 4-500 féle speciest és subspeciest különböztetünk meg jelen ismereteink szerint. A mikroszervezetek egy része a bőrön, másik része a természetes testnyílásokban, de legnagyobb része a belekben található meg. Az ember, mint gazdaszervezet és a mikroszervezetetek között állandó egyensúlyi állapotra törekvés áll fenn, melynek nyílt biológiai rendszer a neve, s lényege az, hogy minden résztvevő jól érezze magát ebben az együttélésben. Az ember "lakást és kosztot" ad a mikroszervezeteknek - ezért cserébe olyan anyagcsere-forgalmi végtermékeket kap, melyek az egészséges életműködés alapfeltételei (pl. vasfelszívódás, B12-vitamin-szintézis). A candidiasisnak rendelői tapasztalataim szerint mintegy 60-80 tünete van. Ezek egy része minden esetben együtt jelentkezik, tehát alaptüneteknek is nevezhetjük. Ilyenek az általános rossz közérzet, aluszékonyság, fáradékonyság, ingadozó pszichés állapot, általános emésztőszervi diszkomfort állapot, ami főleg a gázosodásban és rendszertelen székletben jelentkezik, a száraz bőr, főleg a lábszár külső felén, a fázékonyság és hidegérzet a végtagokban, főleg a lábfejekben, valamint a fájó ízületek, elsősorban a bal térdben.
Az egyéb panaszok mindig ott jelentkeznek, ahol az egyén genetikailag a leggyöngébb.
Ezek a teljesség igénye nélkül a következőek:
központi idegrendszeri,
érzékszervi,
felső és alsó légúti,
húgyivarszervi,
szaporodásbiológiai,
emésztőszervi,
csont- és izomrendszeri,
bőrgyógyászati,
szív- és érrendszeri tünetek.
Vannak úgynevezett társult tünetcsoportok, pl. hasmenés, vizelési inger, fej-, nyak-, tarkófájás, térdfájás, de lehet más csoport is. Az ember természetes tulajdonsága, hogy képes - bizonyos korlátokon belül - önmaga meggyógyítására. Ezt a folyamatot pszichés és szomatikus rendszerek vezérlik. Az öngyógyító folyamatok végén a teljes rend állapota alakul ki, amely tartalmazza a sejtszintű alapregulációtól kezdve a szerológiai és immunológiai egyensúlyt is.
Gyógyítás vagy tünetmentesítés?
Abban az esetben, ha a fertőző betegségeknél a fertőzés kialakulásának vagy kiteljesedésének időszaka alatt gyógyszert, például antibiotikumot alkalmazunk, nem az immunrendszer működését segítjük elő, hanem művi úton tartós, tünetmentes állapotot hozunk létre, amely nem azonos a gyógyulással. Az ily módon sorozatosan elfojtott betegségek gócok kialakulásához vezethetnek. Az antibiotikumok hatására az emésztőrendszerben felborul a kényes egyensúlyi állapot, s egy sor, az ember számára hasznos mikroorganizmus elpusztul vagy mennyiségében és fajtagazdagságában erősen gyérül. Az így megüresedett helyet a normál körülmények között is jelenlévő, de szaporodásában féken tartott gombafélék rendkívül gyorsan elfoglalják. Ezt a folyamatot elősegíti egyes fogamzásgátló tabletták folyamatos szedése. Minden emberi szervezet genetikailag kódolt. Egyénre jellemzően mindenkinél megtalálhatóak az úgynevezett "locus minoris resistenciae" területek, azaz a legkisebb ellenállású helyek, melyeken egy-egy fertőző betegség, anyagcsere-forgalmi zavar vagy egyéb megbetegedés esetén a diszharmónia elsőként jelentkezik. A betegségek folyamatában nem csak a genetikai kód, hanem a testi-lelki szocializációs folyamatok, a diszharmonikus táplálkozás, a mozgáshiány, a külsőleg bevitt bizonyos hormon- és idegenanyag-készítmények, s az ezek eredményeként kialakult energetikai és immunológiai állapot a meghatározó. Az évtizedes antibiotikum-kúrák a biológiai egyensúly felborulásához vezettek, s ezek eredményeképpen kialakultak az ellenálló baktériumtörzsek.
Az élet erősebb a halálnál
A fenti állítás a természet egyik legfontosabb alaptörvénye. Az élő szervezetek a megváltozott életkörülményekre kétféleképpen reagálnak. Vagy elpusztulnak, vagy túlélik. A túlélésnek több formája van. Első lépésként megváltoztatják anyagcseretípusukat, s ha ez kevés, átrendezik genetikai struktúrájukat is. Gondolkozzunk el azon, hogy a candida elleni küzdelem során nem esünk-e bele ugyanabba a buktatóba, melyet egyes baktériumok elleni harc során az antibiotikumokkal már elkövettünk, s melynek következményeit már jól ismerjük. Rendelői tapasztalataim alapján felelősséggel állítom, hogy egyes betegekben már kialakultak a részleges rezisztenciával bíró törzsek. Ez kifejezetten azoknál a pácienseknél tapasztalható, akik már számtalan különféle terápiát kipróbáltak, de a látványos, gyors javulás késlekedése miatt a kúrát idő előtt megszakították, s egy újabb, ígéretesebbnek tűnő módszert próbáltak ki - ismét eredménytelenül. Minden módszernek meg vannak az előnyei és hátrányai, nincs olyan általánosan alkalmazható protokoll, amely mindenkinél egyformán hatásos. A terápia sikerét annak egyedisége, egyszeri és megismételhetetlensége adja.
A személyre szóló kúra összeállításánál figyelembe kell venni a következőket: alkat- és anyagcseretípus, illetve ennek megfelelő kondíció, alapbetegség vagy társult betegség, immunológiai állapot, testi-lelki szocializációs állapot, kozmoritmológiai adottságok, a kúra következetes végrehajtásába és sikerébe vetett hit, a gyógyuláshoz szükséges életmódváltás realitása, pszichés terheltség és terhelhetőség, anyagi helyzet, életkor.
Mielőtt a célzott terápia megkezdődik, az egész szervezetet mind energetikailag, mind fizikálisan fel kell készíteni a megnövekedett feladatok ellátására, illetve a terhelés elviselésére. Különösen vonatkozik ez a keringési rendszerre, beleértve a nyirokrendszert is, a kiválasztórendszerekre (belek és vesék), a sejtszintű anyagcsere javítása érdekében a tüdők működőképességének javítására. Talán a legfontosabb azonban a máj előzetes méregtelenítése és regenerálása, mert tapasztalatom szerint enélkül a kúra közben romlanak egyes májfunkciós értékek, ami azt jelenti, hogy a máj már kínlódik. Tükröződik ez azon, hogy a páciensek arcbőrén, de főleg homlokán barnás elszíneződésű májfoltok jelennek meg, valamint a kúra következtében tömegesen elpusztuló candidagombák toxikus maradványa igen rossz közérzetet, erős levertséget, fáradtságot, instabil ideg- és lelkiállapotot okoz. Ha a májat kellőképpen fölkészítettük, fenti tünetek lényegesen enyhébben jelentkeznek. A barnafoltosság mellékvese-gyöngeséget is jelenthet. Tekintettel arra, hogy a krónikus, fekélyes vastagbélgyulladás igen gyakran társul candidiasissal, a különféle belsőlegesen alkalmazott készítmények terápiába állításával mindaddig várni kell, amíg a nyálkahártya kellően nem regenerálódott, ellenkező esetben igen súlyos hasmenéssel, gázképződéssel, fájdalommal, hasi diszkomfortérzettel kell számolni.
Üzenet a nyelvről
A legizgalmasabb kérdés azonban az, hogy a bélben lévő mikroszervezetek honnan és hogyan kapják az információt ahhoz, hogy hogyan kell felkészülniük az éppen elfogyasztott táplálék emésztéséhez. A szájüregből a vastagbélig több óra az út. Az emésztés komplex élettani folyamat. Részt vesz benne a szem (terített asztal), az orr (illat), a fül (halljuk az étel rotyogását a tűzön), de legfontosabb a nyelv. A nyelv éppen olyan központi idegrendszeri terminál, mint a többi érzékszerv. Ha rövid ideig van a falat a szájban, akkor hamis információ alakul ki a táplálékról, s sem az emésztőnedvek, sem az emésztőenzimek, sem a mikroszervezetek nem tudnak kellően felkészülni az emésztéshez. A nyelvünkről jut el az elsődleges információ a táplálék valamennyi paraméteréről a központi idegrendszerhez, majd ennek értékelése után továbbjut a bélfalhoz - ezt veszik fel és értékelik a mikroszervezetek, s ennek alapján változik a mikroflóra pillanatnyi összetétele. Ha a bélfal gyulladt, hámhiányos, vérző, akkor a megfelelő információt nem tudja továbbítani a mikroszervezetek felé, és bekövetkezik a flóra elszegényedése. Ezért rendkívül fontos, hogy minden falatot folyékonnyá kell rágni. Mind a hagyományos orvosi, mind a természetgyógyászati kezelésnél tehát az alapos rágás nagyon fontos momentum, és semmiképpen nem elhanyagolható, még gyógyszerszedés mellett sem.
A gyógyulás útja
Jelenleg számos több komponensből álló készítmény kapható a piacon. A terápiás javaslatnál általában az a szabály, hogy alacsonyabb dózissal indul a kúra, majd ezt fokozatosan emelik egy viszonylag magas szintre, s onnan szép lassan csökkentik az adagot a kiinduló szintre. Ezt azzal indokolják, hogy a szervezetet nem szabad hirtelen túl nagy terhelésnek kitenni, mert így hirtelen nagy mennyiségben szabadulnak fel a mérgek, s ezt a máj nem bírja feldolgozni. Ez így látszólag logikusnak és igaznak tűnik. A lassan, fokozatosan emelkedő adagokkal azt érjük el, hogy a gombák hozzászoknak a szerhez, s a kúra csúcsán a relatíve magas dózisok hatására valóban igen nagy százalékban, főként a gyenge vitalitásúak elpusztulnak, míg bizonyos részük, a legerősebbek - a természetes kiválasztódás révén - életben maradnak, s a fokozatosan csökkenő dózisok alatt éppen ezek fognak tovább erősödni, és a már alkalmazott szerre rezisztens mutációkat képezve elszaporodni, elfoglalva elpusztult társaik helyét. Tapasztalatom az, hogy a széles spektrumú, több komponensből álló készítményeket helyesebb lenne elemeire bontva, váltakozva, bizonyos biológiai ritmus alapján ütemezve, célzottan alkalmazni. A dózis meghatározását kellő felkészítés után, az egyéni teherbíró képesség figyelembevételével, lökésterápiaként, a szervezet számára hatóanyagonként még elviselhető maximális adaggal kell végezni, és mindaddig fenntartani, amíg az szükséges. A kúrák összeállításánál további hiba - főleg nőgyógyászati panaszok esetén -, hogy a kúra nem mindig terjed ki a partnerre, aki látszólag tünetmentes is lehet, valamint álszemérem folytán szó sem esik az orális kapcsolat miatt szükségessé váló kiegészítő terápiáról. A candidiasis gyógyítása csak komplex terápiával lehet sikeres, amely egyben hosszú távú életmódváltást tesz szükségessé. A kúra tehát csak akkor sikeres, ha a gyógyulás után a páciens nem tér vissza teljes mértékben eredeti életformájához, amely a betegség kialakulásához vezetett. A kúrának tehát részét képezi a pszichoterápia, a dietetika, a fito- és aromaterápia, a célzott hatóanyagú készítmények frakcionált alkalmazása, a különféle masszázs és fizioterápiás eljárások, hagyományos keleti gyógymódok, biorezonanciás eljárások, colon hidroterápia stb. Fentiekből mindig azokat a módszereket kell együttesen alkalmazni, amelyek egyénre szabottan, adott pillanatban a legtöbb eredményt hozhatják a legkevesebb kellemetlen mellékhatással, de a terápia alappillérei egyetlen esetben sem hagyhatóak el. A vastagbélgyulladás szokásos gyógyszeres és egyéb terápiájának sikertelenségénél tehát mindig szükséges arra is gondolni, hogy elképzelhetően candidiasissal állunk szemben. Lapzártakor érkezett a hír: Neves természetgyógyászokból, orvosokból, állatorvosokból, agrármérnökökből megalakult a Candida team, akik az élelmiszer-termeléstől a teljes humán terápiáig minden témát feldolgoznak.
Béky László
természetgyógyász
2002-08-06 11:16:40