A szerző vallomása: "Nem szeretem ezt a művemet. Pedig, amikor könyvet írok, viszonyunk az apa és fiú kapcsolatához hasonlítható. Szeretettel és gondoskodással készítem elő, mivel fontosnak tartom tapasztalataim és üzeneteim közzétételét. Ráadásul büszke is szeretnék lenni "fiamra", szellemi produktumomra.
E könyvem életem hét és fél éves kálváriáját mutatja be, amit jobb lenne elfelejteni. De erre képtelen vagyok. Talán lelki megpróbáltatásom "kibeszélése" segítheti öngyógyításom. Fontosabb ennél a rémtörténet hiteles ábrázolása, hiszen még most is oly korban élünk, amikor emberek élvezetet találnak mások tönkretételében. Ugyanakkor sokan álltak, sőt kiálltak mellettem - könyvemet elsősorban nekik ajánlom, köszönettel. De még a velem rokonszenvezők körében is érzékeltem, igazából nem is tudják, hogy mi történt. Az én végig soha nem mondható magyarázkodásaim és az engem likvidálni akarók rágalmai között nehéz volt eligazodni. Úgy érzem, hogy ez az orvosi elsősegélyként induló, majd bűnüggyé fajult história csakis személyiségem és pályafutásom tükrében, meg ellenségeim indulatainak és motivációinak ismeretében érthető meg. Szeretném tárgyilagosan ábrázolni önmagam és meghurcoltatásom. Természetesen mindenki szubjektív, ezért különbözőképpen látjuk és értelmezzük a világot, meg az eseményeket, különösen a súlyos és személyes megpróbáltatásainkat. Éppen emiatt igyekeztem mondanivalómat dokumentumokra alapozni. A lektorokon túl nagyszámú ismerősömet is megkértem a kézirat elolvasására és véleményezésére. Hálás vagyok tanácsaikért és önzetlen segítségükért.
Kálváriám végén elmaradt a megfeszíttetés, de azért sikerült a magyar egészségügy érdekében tervezett művem befejezését megakadályozni, nevemet bemocskolni, lelkileg megsebezni - bár meg nem törni. Büszke vagyok arra, hogy a nyílt örökbeadást népszerűsítő orvosi elsősegély programunknak köszönhetően hetven magzat-újszülött, és talán néhány terhes életét sikerült megmentenünk."

Megrendelő lap