Emellett jelentős tömegű izomzat is körbeveszi, stabilizálja és védi is egyben. Ezenkívül a vállízületnek nagyon jó a vérellátása, ezért a csontok is gyorsabban gyógyulnak. A vállízület csontjai közül a kulcscsont és a felkarcsont gyakran, míg a lapocka ritkábban törik. Főleg közlekedési vagy sportbalesetek vezetnek ilyen jellegű sérüléshez, míg idősebb korban gyakori a csontritkulás fellépte miatti felkarcsonttörés.

A kezelés csontonként és életkoronként változik. A felkarcsont a válltájékon elsősorban az ún. sebészi nyaknál törik. Ez a törés - részben a korábban már említett jó vérellátás, részben a felkarcsont szivacsos szerkezete miatt - nagyon jó gyógyhajlamú. Így ha nincs jelentős tengelyeltérés, akkor általában nem kell begipszelni. Ilyenkor elegendő egy 7-10 napos külső rögzítés - és ez se gipsszel. A kar felkötésével tehermentesítjük, majd nagyon hamar passzív és aktív gyógytornakezelésben részesítjük a beteget a minél teljesebb vállfunkció mielőbbi visszanyerése érdekében. Ha túl hosszú rögzítést alkalmazunk, akkor a vállízület "befagyhat", és ebben az esetben a jó vállfunkció visszanyerése a későbbiekben rendkívül nehéz, hosszadalmas, fáradságos munka. A kulcscsont is többnyire közlekedési baleset vagy egyszerű elesés miatt törhet el. Részben funkcionális okok, részben esztétikai okok miatt lényegesen gyakrabban kell operálni. A kulcscsont törése után, az arról eredő és azon tapadó izmok húzásának következtében gyakran alakul ki úgynevezett szöglettörés. Ilyenkor a csont egyik tört vége a kulcscsonttájékon a bőrt is megemeli és jól látható deformitást okoz. Főleg fiatal hölgyeknél jelent ez komoly esztétikai hátrányt. De nem csak a szépségnek árt: a szöglettörés hátrányosan befolyásolhatja a váll funkcióját is. A fenti okok miatt a kulcscsont törésénél fiatalkorban a tört végeket egymáshoz rögzítjük. A sebgyógyulás befejeződésekor, azaz 7-10 nappal a műtét után intenzív utókezelést kezdünk. A rögzítés itt is az érintett kar felkötéséből áll.

Amennyiben idősebb betegről van szó, és az esztétikai szempontok már háttérbe szorulnak, a minél korábbi funkcionális kezelés javasolt, hogy minimalizáljuk a már korábban említett vállízületi funkcióelvesztést. Ezért idősebb betegen elég a kar tehermentesítése kb. egy hétre. A lapockacsont törése (elsősorban annak védett anatómiai helyzete miatt) ritka. Törését általában nem műtétileg kezeljük, hanem a korábban jelzett, gyors, korai funkcionális kezelés ajánlott. A lapocka vállízületet alkotó nyúlványainak a törését is gyakran konzervatívan kezeljük, de ha a nyúlványtörés tengelyeltérése vagy darabossága a vállízület jó működőképességét veszélyezteti, akkor megfontolandó az eltérés műtéttel és belső rögzítéssel történő korrekciója. A lapocka töréseinek utókezelésénél szintén a korai kezdésen van a hangsúly.

dr. Kállay Miklós
ortopéd sebész