Azon gyermekek életében, akiknek az édesanyját a terhesség első fele során megfertőzte az influenzavírus, később nagyobb a skizofrénia kialakulásának veszélye. Erre az eredményre jutott legalábbis a New York-i Columbia Egyetem kutatócsoportja. Szerintük a terhesség első felében elkapott heveny vírusbetegség hatására a skizofrénia kialakulásának rizikója a háromszorosára növekszik. Ugyanakkor a terhesség második felében elszenvedett influenzának semmi komoly károsító hatása nincs a magzatra.
A kutatók becslései szerint a skizofréniás esetek mintegy 14 százalékánál feltételezhető az összefüggés az anyaméhben levő influenzavírus és a magzat későbbi betegsége között. Eredményeiket a kísérletbe bevont kismamák vértesztjei alapján publikálták. A teszt során 64 skizofrén páciens és 125 egészséges személy volt a kutatók segítségére.
A mintákat antitesten tesztelték, hogy megállapítsák, fellépett-e a terhesség alatt influenza. Azon gyermekek esetében, akiknek az anyja a terhesség első tizenhárom hetének során fertőződött meg a vírussal, hétszeres skizofréniarizikót számoltak ki.
Már korábbi tanulmányok is felvetették, hogy a terhesség alatt a járványszerűen jelentkező, cseppfertőzéssel terjedő, köhögést, tüsszögést, lázat, légcsőhurutot, izomfájdalmakat, elesettségérzést és rossz közérzetet okozó betegség és a gyermek skizofréniájának kialakulása között összefüggés mutatható ki. Eddig azonban a teljes lakosság körében jelentkező járványt vizsgálták, külön az egyes kismamákat nem.
Ezra Susser és teamje tehát most a legerősebb bizonyítékokat hozta fel arra, hogy a prenatális influenza jelentős szerepet játszik a skizofrénia kialakulásában. Az eredményeket azonban még más csoportokon is ellenőrizni kell, mielőtt a végkövetkeztetéseket levonnánk – hangsúlyozták a kutatók. Amennyiben a további tesztek is alátámasztják az ez irányú eredményeket, ez jelentős hatással lehet a prevencióra.
Az nem ismeretes, hogy miért okoz az anya terhesség alatti influenzája megnövekedett skizofréniaveszélyt a magzat esetében. Elképzelhető, hogy a vírus közvetlen hatása a jelenség, ám az sem kizárt, hogy a vírus indirekt módon hat, azaz a hatására felszabaduló kémiai anyagok reakcióinak eredménye a betegség. Az is meglehet, hogy az anya szervezetében termelődő antitestek behatolnak a placentába, és reakcióba lépnek a fejlődésben levő magzat immunrendszerével. Ezen felül az influenzás anya megnövekedett testhőmérséklete is szerepet játszhat a magzat skizofréniájának kialakulásában.
(Galenus)
2004-08-10 15:18:04