|
Egy brit rákkutató (Reading-i Egyetem - Anglia) összefüggést feltételez a parabén
nevű mesterségesen előállított vegyi anyag és a mellrák között.
A parabént tartósításra használják a dezodorokban, izzadásgátlókban, és az
olyan kozmetikumokban, mint az arckrémek, alapozók, maszkok.
A kutatási eredményről a Journal of Applied Toxicology (Alkalmazott Toxikológia)
c. folyóirat számolt be a héten.
A kutatók 20, emlődaganatból származó szövettani mintát vizsgáltak, és ezek
közül 18-ban megtalálták a parabént. Négy rosszindulatú daganatban magas koncentrációban
fordult elő az említett anyag.
További vizsgálatokat terveznek a parabén és a mellrák közötti összefüggés
egyértelmű bizonyítására: megnézik például, hogy egészséges nők emlőjének zsírszövetében
van-e parabén és milyen koncentrációban.
Ismeretes, hogy a zsírszövetekben, így az emlő zsírszöveteiben is raktározódnak
és idővel felhalmozódnak a méreganyagok.
Eddig azonban úgy vélték a tudósok, hogy a parabén nem tud a bőrön keresztül
felszívódva bejutni az emberi szervezetbe. Ez a feltételezés most megdőlni látszik.
Bár a parabénnek metil és propil formáját élelmiszertartósításra is használják.
Az a tény, hogy megtaláltuk ezeket a vegyi anyagokat az emberi melldaganatos
szövetekben, mindenképpen figyelmeztető jel - mondja a kutató. Annál is inkább,
mert más kutatásokból tudjuk, hogy a parabén ösztrogén hormont utánzó módon
képes viselkedni az emberi szervezetben - előmozdítva a rákos sejtburjánzást.
Addig is, amíg a kutatások eljutnak arra a szintre, hogy kizárják vagy megerősítsék
a parabén rákkeltő hatását, a kutatónő azt ajánlja: ne kockáztassunk!
Évszázadokig elvoltak a nők ezek nélkül az anyagok nélkül. Tegyük fel magunknak
a kérdést - bíztat a kutató: valóban olyan nagy szükségünk van rájuk?
Akkora manapság a bennünket körülvevő világ vegyi anyag szennyezettsége, hogy
elkerülhetetlenül behatol a bőrön át is valamennyi belőlük a szervezetünkbe.
A mellrákos esetek száma az 1970-es évek végétől mostanáig a fejlett országokban
megduplázódott!
[forrás: euuzlet.hu, 2004.09.09.]
|