Annak érdekében, hogy időben felfedezzék a betegséget és így a kezelés is mielőbb hatékonyan megindulhasson az Országos Alapellátási Intézet (OALI) szűrőprogramot indít kifejezetten a férfi csontritkulásos betegek szűrésére. A program nagyban támaszkodik a nőkre, felismerve azt a tényt, hogy a férfiakhoz - mint férjekhez - leginkább rajtuk keresztül jutnak el az információk, illetve figyelembe véve azt is, hogy a nők sokkal tájékozottabbak "csontritkulásügyben", révén, hogy a csontritkulást sokáig "női problémaként" kezelték.
A csontritkulás, vagy ahogyan másképpen nevezik, a "néma" járvány, észrevétlenül támad: a csontveszteség látható és érzékelhető jelek nélkül megy végbe, s a betegséget gyakran már csak az első törés után diagnosztizálják. A csontritkulás kialakulásában szerepet játszik az emberi csontozat minősége, mely egyrészt függ a genetikai adottságoktól, de az öröklött tényezőket befolyásolják környezeti, életmódbeli hatások és táplálkozási szokások mindkét nemnél.
Csontritkulás alatt a csontszövet mennyiségének olyan mértékű csökkenését értjük, amely a csont szilárdságának gyengülésével egyre fokozódó törési hajlamhoz vezet, és drasztikus mértékben rontja az életminőséget, férfiaknál is. Sőt, az oszteopórozis egyik következményeként számon tartott, csípőtáji törést követő elhalálozás tekintetében a férfiak meg is előzik a nőket: a férfiak 31%-a, a nők 17%-a hal meg csípőtáji törésre visszavezethető okok következtében.
A magyarországi férfi csontritkulás előfordulására jelenleg csak becsült adatok állnak rendelkezésre. Az azonban tény, hogy csak a csontritkulásos magyar férfiak alig több mint 1 %-a áll kezelés alatt. Ezért is van kiemelt jelentősége a szűrésnek, az időben történő diagnosztizálásnak. A csontritkulás megállapítására a legelterjedtebb módszer az úgynevezett csontsűrűség mérés (denzitometria), amely azonban eltérő módszereket igényel nőknél és férfiaknál. Amennyiben nem a nemnek megfelelően történik a mérés, előfordulhat, hogy félrevezető adatot látnak napvilágot.
Felismerve a csontritkulás szűrésének fontosságát férfiaknál is, az OALI országos szűrőprogramot indít két fázisban: első fázis az oszteoporózis centrumok bevonásával kezdődik, míg a második fázisban, 2004. november 15-étől a háziorvosi rendelőkben is elindul a szűrés. A szűrést egy kérdőív vezeti fel, melynek célja, hogy az egyszerű kérdések segítségével már csak a valóban "csontritkulás-gyanús" férfiak vegyenek részt a csontsűrűség mérésen.
CSONTRITKULÁS -SZŰRÉS KÉRDŐÍV - 2004
|
1. Az Ön szüleinél, testvéreinél combnyaktörés előfordult-e? igen nem
2. Fogyaszt-e naponta alkoholt? igen nem Ha igen, naponta mennyi alkoholt fogyaszt? .
3. Dohányzik-e? igen nem Ha igen, naponta hány darab cigarettát szív el? ..............db
4. Iszik-e naponta kávét? igen nem Ha igen, mennyi kávét iszik naponta? .
5. Csökkent-e a testsúlya az elmúlt egy évben? igen nem Ha igen hány kg-ot csökkent? .
6. Volt- e felnőtt korában csonttörése? igen nem Ha volt, baleset vagy nagy erő behatásra jött-e létre? igen nem Törés helye: .. Hányszor volt csonttörése? .
7. Észlelte-e testmagassága csökkenését? igen nem
|
A szűrőprogram tehát a nőkhöz is szól, arra biztatva őket, hogy vigyék el férjeiket a csontritkulás szűrésre. Ezért is kapta a kezdeményezés a "Karöltve a csontritkulás ellen" címet.
Magyarországon 110 oszteopórozis centrum létezik, több mint egy évtizede kitűnően működő hálózat keretében. Beutalót a háziorvosok, nőgyógyászok, endokrinológusok adhatnak. A fájdalommentes vizsgálat mindenki számára ingyenes.
[forrás: Open Communications]
2004-10-12 14:36:05