A Flinders Medical Centre kutatói kimutatták, hogy az immunrendszer zavara szerepet játszhat a narkolepszia kialakulásában.
A narkolepsziások nap közben minden előjel nélkül hirtelen egyszerűen elalszanak. Azt, hogy a jelenség a hormonokkal és az idegrendszer aktivitásával függ össze, már korábbi vizsgálatok is bebizonyították. Most tesztekkel támasztották alá, hogy narkolepsziások szervezetéből kivont antitestek egerek esetében kiválthatják a betegséget. A kísérlet eredményeit a "The Lancet" című szaklapban publikálták a kutatók.
A kísérlet során kilenc narkolepsziában szenvedő páciens vérében található antitesteket injekciózták egerek szervezetébe, ezzel narkolepsziás szimptómákat okozva a rágcsálók izomzatában. Azon kísérleti állatok, melyek szervezetébe a kilenc egészséges teszt-személy véréből injekcióztak be antitesteket, nem mutattak hasonló tüneteket.
A tanulmány eredménye arra utal, hogy a narkolepsziában szenvedők szervezete olyan antitesteket termel, melyek károsodást okozhatnak az agyszövetben, és a narkolepsziás rohamok ennek hatására jelentkeznek.
A team vezetője, Tom Gordon azt is elmondta a BBC-nek, hogy most határozottan bebizonyították a narkolepsziával kapcsolatos autoimmun-hipotézist.
Az antitestek célpontjának azonosítása és a folyamat hosszú távú hatásainak feltérképezése után új távlatok nyílhatnak a betegség diagnosztizálása és gyógyítása területén.
[forrás: Galenus]
2004-12-30 11:57:14