A légzés és az érzelmek kapcsolatára számos köznapi nyelvi fordulat utal. Ijedtünkben elakad a lélegzetünk, visszafojtott lélegzettel hallgatjuk a fontos hírt, és szívdobogva figyeljük a lélegzetelállító mutatványt. A tanulni vágyó szinte magába szívja a tudást, és konfliktushelyzetben fojtogató a légkör.

A köhögés, a felső légúti hurut részjelensége gyakran nehéz szituációkban lép fel, amikor mindenből elegünk van. Túlterheléskor, amikor szeretnénk visszavonulni, pihenni, egyedül lenni egy keveset. Szimbolikus értelemben a meghűlés azt jelenti: "hagyjatok engem békén, nem akarok érintkezni, kapcsolatot teremteni senkivel." Ez az első hallásra meglepőnek, talán erőltetettnek is tűnhet, de gondoljunk csak arra, hányszor mondtuk már: "Ne gyere a közelembe, náthás vagyok, megfertőzhetlek." A jelen pillanatban mindenből – és mindenkiből – elegünk van, ezt azonban rendszerint még magunknak sem merjük bevallani. Célunkat azonban így is elérjük, az emberek megértően távol tartják tőlünk magukat, és így lehetőségünk van kivonni magunkat egy időre a megterhelő helyzetből.

Az állandó, rendszeres krákogás, köhécselés hátterében rendszerint lelki okok húzódnak meg. Sokan "köszörülik a torkukat", és ezzel hívják fel a figyelmet arra, hogy mondani kívánnak valamit. Aki azonban állandóan krákog, köhécsel, az voltaképpen olyan "hozzászólást" jelent be, amire sohasem kerül sor. Mondani szeretne valamit, de már a kezdet kezdetén elakad. Gyakran kritikára, ellenvéleményre utal, amit az ember nem mer kimondani. Máskor belső, érzelmi feszültség jele lehet, így akarunk túladni olyan törekvéseinken, amelyeket veszélyesnek, idegennek érzünk. A krónikus köhögés néha az elfojtott harag jele, olyan érzelmeké, amit a beteg nem vállal, nem mer szavakban kifejezni.

dr. Valló Ágnes