Idegrendszerünkben rejlik az alvás és ébrenlét, a szerelem és gyűlölet központja, itt lakik a művészetek hajtóereje, a mindannyiunkat egyedivé tevő lélek és az őrület is. egész szervezetünket, személyiségünket.

E rendkívül bonyolult rendszer felépítésének és működésének megismerése azonban végtelen folyamat, amely ősidőktől kezdve zajlik, és még számos felfedezést tartogat számunkra.

A neurológia fejlődése

A kezdetek messzire nyúlnak vissza, hiszen az emberek már nagyon régen felismerték a neurológiai betegségeket, megfigyelték tüneteiket, és törekedtek az okok feltárására.

A sumérok a hátán nyílvesszővel meglőtt oroszlánnal ábrázolták a bénulást. Az egyiptomiak leírták, hogy mi történik a gerincvelő átvágásakor, Hippokratész pedig rávilágított arra, hogy az epilepszia nem szent dolog, amelyben csak a kiválasztottak részesülnek, hanem az emberi szervezet betegsége.

A görögök az emberi agyat feltárva már megkülönböztették annak két fő részét, a nagy- és a kisagyat. Galenus számos faj – köztük a majom – boncolásával tanulmányozta az idegrendszer működését. A gégefőből az agyba visszafutó idegekről a következőt írta: –Ha ezeket az idegeket átvágjuk, az állat hangja megsérül, zengése elvész–.

A sötétben tapogatózás időszaka

Az agy felépítésének és működésének rejtélyeiről egészen a XVI. századig nem lebbent fel a fátyol, ekkor viszont egymást követték az újabb és újabb felfedezések.

Az agy anatómiájának leírásával elsőként Vesalius próbálkozott. Úgy vizsgálta az agy egyes részeit és felépítését, hogy nem emelte ki azt a koponyából, így az agy működéséről kevés fogalma volt. Azt gondolta, hogy központja főként az agykamrában rejlik.

Thomas Willis már könyvet is írt az agy felépítéséről 1664-ben –Az agy anatómiája–, majd 1676-ban –Az agy kóros működése– címmel. Mivel ő már kioperálta az agyat a koponyából, pontosabb és részletesebb leírást tudott adni annak működéséről: felfedte az agy vérkeringését, és alapvető megállapításokat tett például a tájékozódással és a reflexekkel kapcsolatban. Leírta az epilepsziát, a szélütést és a paralízist (bénulást), és tőle származik a neurológia elnevezés is.

Az agy felépítésének részletesebb leírása akkor vált lehetővé, amikor felfedezték a sejteket. Jan Purkinje írt először az idegsejtekről 1837-ben, de ő adott leírást általában a sejtekről is.

A betegségek kialakulásának megértése a kórboncnokok munkájával, kórbonctani metszetek készítésével kezdődött. Matthew Bailie és Jean Cruveilher egymástól függetlenül – 1799-ben és 1829-ben – jegyezték le a stroke okozta sérüléseket.

Ebben az időszakban a tudósok már számos ismerettel rendelkeztek az agy felépítéséről, de még mindig meglehetősen gyér volt a tudásuk annak működésével kapcsolatban. Rene Descartes filozófus úgy vélekedett, hogy az állatok minden cselekvése egy külső hatásra adott szükséges reakció, a hatás és a válasz közötti kapcsolat pedig egy bizonyos idegi útvonalon jön létre. Ezzel tulajdonképpen felfedezte az idegrendszeri reflex működésének alapjait.

Luigi Galvani bizonyította be, hogy az elektromos idegi inger reakciót vált ki az izmokban, Charles Bell és Francois Magendie munkássága pedig elvezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a gerincvelő hátulsó része felelős az inger érzékeléséért, elülső része pedig a válaszreakció kialakításáért.

Paul Broca-t egy beszédképtelen szélütéses beteg vezette el az agykéreghez tartozó funkciók anatómiai helyének meghatározásához.

Talán Ivan Pavlov neve a legismertebb, aki kutyái nyálelválasztása és az azt kiváltó ingerek megfigyelése kapcsán fedezte fel a feltétlen és a feltételes reflex fogalmát és ezek kapcsolatát.

A klinikai neurológusok azonban a diagnózis felállításán túl nemigen tudtak egyebet tenni az idegrendszeri betegségben szenvedő betegekért. Az idegrendszeri betegségek gyógyításában az igazi áttörést az antibiotikumok felfedezése, illetve az idegsebészet mint külön tudományág megjelenése jelentette.

 A penészgombákból nyert első antibiotikum, a penicillin felfedezése a brit Alexander Fleming nevéhez fűződik (1928). A penicillint azóta az antibiotikumok egész sora követte.

Az idegsebészet  területén  az első kiemelkedő eredmény az volt, amikor 1878-ban William McEwen kioperált egy agyhártyadaganatot, évekkel meghosszabbítva ezzel a beteg életét. Jelentős lépés volt annak felfedezése is, hogy egyes hormonális túlműködés okozta betegségek agyi műtét segítségével meggyógyíthatók.

Harvey Cushing 1909-ben elsőként operált ki sikeresen egy jóindulatú agyalapi-mirigy daganatot, amely a növekedési hormon túltermelése miatt kóros fej- és végtagnövekedést okozott a betegnél.

A következő állomás annak felfedezése volt, hogy az agy egyes részeinek működése milyen szoros kapcsolatban van nem csupán az izmok és mirigyek működésével, hanem az ember jellemével, viselkedésével, vagyis egész személyiségével. Ezek a felfedezések már egyenesen vezettek a pszichiátria tudományágának kialakulásához.

[Forrás: M&H Communications]

Kapcsolódó anyagok:
Téboly régen és ma