A zsírszegény tejtermékek előállítása és fogyasztása világszerte emelkedő tendenciát mutat. Mára azonban az is kiderült, hogy a tejzsír fontos alkotórészét képező konjugált linolsavak, melyek közül néhány izomer rendkívül fontos szerepet tölt be a zsíranyagcsere szabályozásában és a daganatos megbetegedésekkel szembeni védekezésben, a zsírszegény tejtermékekből teljes mértékben hiányzik, így szükségessé válhat a hiányzó CLA izomerek pótlása.
A CLA a hétköznapjainkra azonban mégsem emiatt, hanem egyéb tulajdonsága miatt került az érdeklődés középpontjába: ez a test zsírháztartásának kérdése, amely mint ismert, minden fogyókúra alappillére.
Számtalan állatkísérletet végeztek CLA-val, ezek alapján az alábbi tulajdonságait fedezték fel: gátolja a tumorképződést, csökkenti az érelmeszesedést, erősíti az immunrendszert, előnyösen befolyásolja a zsír-izomszövet arányát.
Jelenleg már humán-kutatási eredmények is alátámasztják a CLA-ra vonatkozó fenti állításokat. Az első placebo kontrollált tanulmányt Amerikában, a Madison Universityn végezték, 80 jelentősen elhízott személy bevonásával.
Egy másik ellenőrzött, placebo-kontrollált kísérletben 180 résztvevőnek részben 3,4 gramm CLA-t, részben pedig hasonló kapszulában olívaolajat adtak placeboként.
12 hónap után 10 százalékos zsírcsökkenés volt tapasztalható a CLA csoportnál a placébó csoporthoz viszonyítva. A tekintélyes zsírcsökkenés mellett ráadásul még 2%-nyi izom-tömeg növekedést is megfigyeltek a CLA-t szedőknél. Az északi országokban, Svédországban, Norvégiában, Dániában további intenzív kutatások folynak a CLA további rejtélyeinek kiderítésére.
Érdekes, hogy a természetes anyagokban előforduló, illetve azokból kivont CLA izomerek az igazán hatékonyak, míg szintetikusan előállított formában nem hasznosulnak, illetve veszélyesek is lehetnek.
A CLA lehetőséget ad arra, hogy súlyt veszítsünk, de nem az értékes izomszövetből, hanem a "nemkívánatos” zsírszövetből, mely főleg a hason lerakódott zsírok lebontását jelenti.
A CLA lehetővé teszi, hogy a testünk felesleges zsírkészletét akár jelentős százalékaránnyal is csökkentsük, különösen akkor, ha a diétához intenzív sportolás is társul. A CLA két támadásponton hat, részben a lerakódott zsírlerakódásokból történő zsírfelszabadítás révén, részben, pedig a zsírok direkt oxidációjának fokozásával.
Máris megindult a CLA ezen előnyös hatásainak "piaci” kiaknázása, mely a fogyókúra-iparban ennek az új terméknek rendkívül gyors elterjedését jelenti. Valóban ajánlható mindazoknak, akik fogyni vágynak, de elsősorban zsírt szeretnének veszíteni, nem pedig értékes izomszövetet.
Az eddigi humán-kutatások mind azt bizonyítják, hogy biztonsággal, mellékhatás nélkül lehet alkalmazni a testformálásban, a helyes és egészséges testzsír és izomszövet arányának elérésében, mely egyúttal számos, az elhízással összefüggésbe hozható krónikus betegség kialakulásának megelőzését is jelenti.
CLA egyes izomerei gátolják a daganatsejtek növekedését, mivel a CLA elsődlegesen a zsírsejtekben halmozóik fel fel. Többek között a világszerte aggasztó mértékben növekvő mellrák kezelésében, de még inkább megelőzésében várható ennek óriási jelentősége. Az eddigi kutatási eredmények arra utalnak, hogy CLA megelőzi a tumor-sejtek szaporodását és egyúttal növeli a daganatos sejtelhalás jelenségét is.
[forrás: Galenus]
2005-02-15 14:39:06