A tudósok már 50 éve tudják, hogy az állatok csontjai masszívabbak lesznek, ha paratiorid (RTN) hormont kapnak. Ez az anyag ellenőrzi a vér kalciumszintjét. Mivel a hormon hatásának mechanizmusa nem volt ismert, ezért a tudósok más módszerekkel próbálták gyógyítani a csontritkulást. A cél megállítani a csontok sűrűségének csökkentését vagy növelni a csontok állományát. Azonban a súlyosabb esetekben nem sikerült megelőzni a töréseket, amelyek idős emberek esetében akár végzetesek is lehetenek.
Amerikai tudósoknak sikerült megfejteniük az RTN hormon titkát, amelynek segítségével sikerült megállítaniuk a csontritkulást. Kiderült, hogy a hormon megvédi azokat a sejteket, amelyek a csont állományának fejlődéséért felelősek.
Amikor az egereknek naponta beadták az RTN-t, a csontritkulás, vagyis a csontvesztés folyamata 10 százalékkal csökkent és ezáltal csontjaik megerősödtek. "Régebben az első számú feladat a csontok ritkulásának megállítása volt, ma már arra is képesek vagyunk, hogy növeljük a csontok állományát" - mondja Stavros Manolagas, az Arkansasi Egyetem osteoporosisközpontjának igazgatója.
A teriparatid, az RTN szintetikus hormonváltozata visszaállítja a csontok állományát, amelyet a kor előrehaladtával elveszítünk. A klinikai vizsgálatok 2800 férfin és nőn próbálták ki a mesterséges hormont. A gyógyszerek minőségét ellenőrző bizottság egyöntetűen javasolta, hogy a készítményt használhatják a klimaxon már átesett nők. Az eredmények elképesztették a szakembereket, ugyanis véleményük szerint a gyógyszer olyannyira visszaállítja a csont sűrűségét, ahogy azt régebben álmaikban sem hitték volna.
18 hónappal később azoknak a nőknek, akik szedték a készítményt, 13 százalékkal növekedett a csontállományuk. A gyógyszer 69 százalékkal csökkentette a csonttörések kockázatát és a gerincrepedések kockázata is 86 százalékkal lett kevesebb.
A kísérleti eredmények a férfiaknál is jelentős eredményt hoztak, de az Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszer Felügyelete (FDA) eddig még nem engedélyezte, hogy férfiak is szedjék a hormont. A végleges döntéshez az FDA még több kísérlet elvégzését rendelte el, hogy kizárja egy ritka rákfajta, az osteoszarkóma kialakulásának lehetőségét.
(Extra-Press)