Bár a közhiedelem szerint az alkoholfogyasztás jót tesz a tejelválasztásnak, a pennsylvaniai Monell Kémiai Érzékelési Központ kutatói most igazolták ennek az ellenkezőjét. Tizenhét szoptató nő bevonásával végeztek vizsgálatot az alkohol és a tejelválasztás összefüggéseinek kimutatására.
A nők mindegyike kettő-négy hónappal volt a szülés után. A kutatók minden anyának testsúly-kilogrammonként 0,4 gramm alkoholt adtak narancslébe keverve - ez körülbelül két pohár bornak felel meg. Az alkoholfogyasztás után vérvizsgálatot végeztek: megmérték az oxitocin, a prolaktin és a kortizol hormonok mennyiségét. Más napokon alkoholfogyasztás nélkül ellenőrizték a hormonszinteket.
Azt tapasztalták, hogy a szoptatás megindulásáért felelős oxitocin mennyisége 78 százalékkal csökkent, a prolaktiné viszont akár 336 százalákkal is emelkedett. Mivel a prolaktin serkenti a tejtermelést, a nők szubjektíve mellfeszülést tapasztaltak, azonban az oxitocin-szint csökkenése miatt maga a szoptatás nehezebbé vált. Az "alkoholos napokon" mindegyik anya lassabban jutott el az első csepp tej kipréseléséig.
Kiuderült tehát, hogy a régi bölcsességnek van ugyan igazságtartalma - hiszen a tej mennyisége megnő -, maga a szoptatás nem lesz egyszerűbb, sőt. A kutatók azonban nem vaskalaposak: véleményük szerint időnként egy-egy pohár ital, amitől az anya jobban érzi magát, egyáltalán nem tilos, csak a mértéket kell (ebben is) szem előtt tartani.
[forrás: geographic.hu, 2005.04.07.]
2005-04-07 15:53:52