Szoptatás vagy gyermekvállalás?

"...Kisfiam júniusban lesz két éves. Sajnos bármennyire is szeretnénk, kistestvér csak nem akar hozzánk jönni, aminek oka a szoptatás. Kicsifiam születése óta nagy cicizős, volt, hogy 4-5 órán keresztül szopott, ha megpróbáltam letenni, azonnal sírt volna (könnyű egy első gyerek dolga, hiszen megtehettem, hogy ennyit szopizunk együtt). Még most is éjjel kétszer-háromszor, nappal pedig rengetegszer szopizik. Csak cicin tud elaludni (nincs szívem megríkatni egy "nagyos" elalvás kedvéért, bár sokak szerint már rég itt lenne az ideje), szopizik ébredések után, ha unja az "olvasgatást" pl. a buszon, orvosi rendelőben, (tudom helytelenül) az autóban, mindenhol, és bocizik, ha hosszabb (1-3 óra) távollét után újra meglát. Se a nőgyógyász, se a szoptatási tanácsadó nem bíztatott, azaz úgy tűnik, én vagyok az a típus, aki szoptatás befejeztéig nem fogan meg. Fiatal vagyok, van időm, mondták. Csakhogy nagyon vágyom egy újabb kicsi családtagra, sosem szerettem volna ha több, mint maximum három év lenne a korkülönbség a gyerekek között. És - nem mellesleg - a férjem 53 éves. Ha az elválasztásra gondolok összeszorul a szívem, tudom, legelőször magamat kell megerősítenem, hogy a kicsi ne érezze bizonytalanságomat. Viszont ezek után nem tudom, hogyan lehetne elválasztanom a kicsit. Valahogy mindenki megteszi, de hogy hogyan, arról nem sok szó esik. Mivel magyarázzam neki, hogy egyszer csak bizonyos helyeken nem, majd később talán sehol sem bújhatunk össze szopizni, holott eddig (szinte) korlátozás nélkül mindig megtehettük? Nem hiszem, hogy mellébeszéléssel megkönnyíteném a dolgot (alszik a cici, nincs több tejecske, stb), de arra sem szívesen hivatkoznék, hogy "te már nagy fiú vagy", hiszen ez sem az igazi ok. Az viszont abszurd lenne szerintem, hogy azzal álljak elő egy nap, hogy "anya szeretne kistestvért, mától nincs cici". Nagyon tanácstalan vagyok, és félek is , hiszen nem tudom elképzelni, hogyan lenne lehetséges törés nélkül leszokttani Ábelt a bocizásról, annak ellenére, hogy eddig kizárólag abban gondolkodtam, abban éltünk, hogy egyszer majd ő leszokik, úgy és akkor, ahogy neki jó...."