A fény elektromágneses spektruma többféle sugárzást foglal magában, a leégésért elsősorban az ibolyántúli, azaz ultraviola (UV) tartomány a felelős, amely önmagában is három sugárzási tartományra oszlik.
Az UV-C a legkisebb hullámhosszú. A sztratoszféra szűrő hatásának következtében nem éri el a Föld felszínét, ami jobb is, hiszen az UV-C fény elpusztítja a mikroorganizmusokat. Laboratóriumokban csírátlanításra használják.
Az UV-B már nagyobb hullámhosszú fény, amelyet a napfény hatására kialakuló bőrrák első számú felelősének tartanak. Ez tehát a napfény biológiailag legártalmasabb része. Ezek a sugarak okozzák a leégést. A besugárzott bőr erős pirosodása észlelhető 4–6 óra elteltével, amelyet égető, viszkető érzés, súlyosabb esetben hólyagképződés kísér.
Az UV-A fény (amely az ibolyántúli tartomány legnagyobb hullámhosszú komponense) túlnyomó részben az azonnali lebarnulásért felelős.
A napozás szempontjából fontos szerepe van az infravörös (IR) sugaraknak is, hiszen az UV sugarak hatásának erősítésével a leégésért ezek is közvetve felelősek. Az IR sugarak mélyen behatolnak a bőrbe, 15%-uk a bőralja kötőszöveteit is eléri, így a napozás során kellemes melegségérzetet keltenek, túlzásba vitt napfürdőzés esetén azonban a test felmelegedése jelentősen megterheli a vérkeringést.