Azt viszont igen, hogy a vérnyomás nem stabil érték. Hasonlatosan a pulzushoz, állandóan változik, akár percről percre is. Izgalom, stressz, fizikai megterhelés megemeli, nyugalom jelentősen csökkenti.
Egészségeseknél úgynevezett diurnalis ritmusa is van a vérnyomásnak, ami azt jelenti, hogy alváskor az átlagértékek alacsonyabbak, mint nappal, főleg este.
Ebből az következik, hogy néhány mérésből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni. Ha felmerül annak gyanúja, hogy a vérnyomás kórosan megemelkedett, azaz hipertóniával állunk szemben, az orvos sok mindent mérlegel.
Először is azt, hogy van-e a családban, a közeli rokonok (szülők, testvérek) körében hipertóniás. A familiáris öröklődési hajlamnak - de sosem önmagában, csak más külső tényezőkkel együtt értékelve - lehet szerepe az utódok hipertóniájának a kialakulásában.
Az elhízás is magasabb vérnyomásértékekhez vezethet - bizony már fiatal, kamasz-serdülő korban is lehetnek ennek figyelmeztető jelei. Az állandó, fokozott stressz, a halmozódó családi, iskolai problémák is megemelhetik a vérnyomást.
A felnőtté válás hormonális "viharai" kedveznek a jelentős vérnyomás-ingadozásoknak, ezért gyakoribb a 13-17 éves korosztály képviselői között. Ezek később többnyire maguktól elmúlnak, de ha a szisztolés érték sokáig magasabb marad, az bizony "rögzülhet". Ha minden anamnesztikus és hajlamosító tényezőt mérlegeltünk már, csak akkor következik az orvosi.
A kardiológus általában azt javasolja, hogy - az úgynevezett "fehérköpeny-hipertónia" kizárása céljából - otthon, tehát a gyerek természetes környezetében kell megmérni a vérnyomást. Méghozzá sokszor, két hétig reggel és este. Az ilyenkor (korrekt módon) mért vérnyomásértékekből már levonhatók bizonyos következtetések.
Ha ez nem megy, vagy az otthon mért értékek kórosnak bizonyultak, akkor az orvos úgynevezett ABPM-készüléket helyez fel a gyerekre. Ez egy walkmanszerű komputeres, hordozható gépecske, melyet vérnyomásmérő mandzsettához csatlakoztatnak. A gép 24 órán át regisztrálja a vérnyomást, amelyet aztán első lépésben számítógép, utána persze a szakorvos értékel ki. És csak ekkor dönti el az orvos, hogy milyen vizsgálatokat kér még, és hogy kezeli-e a magas vérnyomást, mivel, mennyi ideig. De ez már valóban szakmai kérdés.
dr. Nemes János
gyermekkardiológus
2005-06-21 10:40:47