A szkizofrén betegnek a gondolkodása zavart, érzékcsalódásai, téveszméi lehetnek, érzelmi élete elsivárosodik, mozgása is megváltozhat. Előfordul, hogy olyasmit érzékel, ami a valóságban nincs jelen, vagy a dolgok közötti összefüggéseket értelmezi a megszokottól eltérő módon. Viselkedése a külső szemlélő számára logikátlan, eszeveszett, félelmet keltő lehet.

Százból egy

Skizofrénia a gyermekkorban nem fordul elő, jellemző megjelenése a serdülő- és ifjúkor határán következik be, inkább a húszas években. Mivel világszerte azonos gyakorisággal fordul elő - a lakosság 1-1,5%-át érinti a probléma (!) - és a betegek rokonai körében az átlagnál nagyobb eséllyel jelenik meg a betegség, a genetikai eredetet tartják a legvalószínűbbnek - de a tudomány igen fontosnak tartja a külső szociális tényezők befolyásoló erejét is, és a hajlam fennállása esetén is nagy szerepet tulajdonítanak az életeseményeknek is. Kimutatták, hogy a skizofrénia első megnyilvánulását megelőzően a felkavaró életesemények az átlagnál nagyobb arányban fordultak elő. Ez azt jelenti, hogy "bele lehet őrülni" a nagy bánatba, örömbe, kétségbeesésbe, stb., de csak akkor, ha valaki genetikailag hajlamos a skizofréniára.

A tudományos kutatások feltételezik, és néhány esetben igazolták egyes neurotranszmitterek (agyi ingerületátvivő anyag) mennyiségének megváltozását szkizofréniában. Így a dopamin és a szerotonin mennyisége nőtt, míg a gátló hatású gamma-amino-vajsav (GABA) mennyisége csökkent több skizofrén betegnél. Képalkotó vizsgálatokkal és a boncolás során újabban kimutatták, hogy a szkizofrének limbikus rendszerének (az érzelmek agyi központja) állománya kisebb az átlaggal összehasonlítva. Egyelőre azonban még nem áll elegendő ismeret a tudomány rendelkezésére ahhoz, hogy határozott állásfoglalás szülessen a betegség hátterében álló pontos mechanizmusokról...

[forrás: geographic.hu, 2005.06.24.]