A szépség ízlés dolga - tartja a közvélekedés, de a tudományos elemzések szerint ez csak részben igaz. Vannak olyan jegyek, amelyeket mindenki szépnek tart. Német kutatók úgy igazolták ezt a tételt, hogy számítógépes képátalakító program segítségével manipulálták az eredeti fényképeket. Arra jutottak, hogy az emberi arc meghatározó szépségjegyei közé tartozik például a magas homlok, a kicsit kiemelkedő járomcsont, a telt ajak, férfiaknál a keskeny arc, nőknél pedig a baba arcát tükröző arányok.
A képelemzéshez tartozó tesztekből az is kiderült, hogy a szép arcokhoz általában pozitív tulajdonságokat társítanak az elemzők, s bármilyen sokan is hivatkoznak arra, hogy a külalak nem számít, ez a valós élethelyzetekben nem így van: a szép csecsemőkre többet mosolyognak a felnőttek, a megnyerő külsejű bűnözők kisebb büntetést kapnak, - a szépek általánosságban sikeresebbeknek is bizonyulnak.
Korunk etikai dilemmája, hogy milyen biotechnológiai beavatkozások engedhetők meg a születendő gyermekek tulajdonságainak megváltoztatására. Egy-egy betegségokozó gén kiszűrése, kiiktatása nyilvánvalóan az utód érdekét szolgálja, ennél tovább azonban nemigen mehetne a tudomány.
"Előre tervezett tulajdonságú" gyermekeket egyébként sem lehet "kitenyészteni", különösen nem az olyan soktényezős jellegzetességek esetében, mint a szépség. Az evolúciós fejlődés bebizonyította, hogy a genetikai változékonyság a siker biztosítéka, és ez rövidebb-hosszabb távon igaz az emberre is.
[forrás: mok.hu, 2005.06.28.]
2005-06-29 10:41:41