A császármetszés, latinul sectio caesarea, az a műtéti beavatkozás, melynek során az anya hasán metszést ejtve, a méh üregét megnyitva távolítják el a magzatot az anya testéből. Ma hazánkban is igen nagy százalékban alkalmazzák ezt az eljárást, mivel számos korábban az anya és/vagy a magzat életét veszélyeztető állapot elkerülhető általa. Az is igaz, hogy mint műtét nagyobb kockázattal jár az anya számára, mint egy komplikációmentes szülés, így sokan megkérdőjelezik a császármetszések nagy számának létjogosultságát.

A köztudatban az az elképzelés él, hogy Julius Caesar császármetszés útján jött világra, és ennek tiszteletére nevezték el róla a műtétet. Ez azonban igen valószínűtlen, hiszen Aurelia, Caesar édesanyja a szülés után még évtizedekig élt, és igen nagy befolyást gyakorolt fia személyiségére. Márpedig a római jog rendelkezése szerint csak halott vagy haldokló anyából lehetett kivágni a magzatot. A kor higiénés és technológiai feltételei pedig nem igazán tették lehetővé az anya túlélését egy ilyen súlyos beavatkozás után.

Nagy a valószínűsége, hogy a sectio caesarea a latin "caedere" vagyis "vágni" igenévből származik. Az ily módon világra jött csecsemőket "caesones" névvel illeték - nagy alaki hasonlóság figyelhető meg a szavak között.

Egyes források 1500, míg mások 1794 körül említenek olyan esetet, amikor egy férfi saját feleségén hajtott végre császármetszést, melyet az anya és gyermeke egyaránt túlélt. Mindkét esetet igen kevéssé megbízható források említik, és jellemzően sok évvel az állítólagos sikeres császármetszés után kerültek leírásra, így könnyen lehet, hogy nem valósak.

A XIX. század második felében merült fel először komolyan, hogy a császármetszés akkor is hasznos beavatkozás lehet, amikor az anya nincs közvetlen életveszélyben. Magyarországon az első császármetszést Tauffer Vilmos végezte 1890-ben.

[forrás: geographic.hu, 2005-08.12.]