Miközben az olasz szerelmesek napi három órán át csevegnek egymással, addig
ez az időszak a házasság hetedik évére alig 15 percre "szelídül".
A Riza Psicosomatica című orvosi szakfolyóirat legújabb számában közzétett felmérés
több mint félezer - 20 és 50 év közötti - olasz pár megkérdezése nyomán jutott
erre a következtetésre. A felmérés szerint a "hallgatni arany" bölcsességet
vallók aránya a házasságban töltött évek számával egyenes arányban növekszik.
Ennek
oka elsősorban a sok veszekedés (46 százalék), mások szerint viszont a legfőbb
gond az, hogy mindig a szokásos témák kerülnek elő (31 százalék), ezért jobb
hallgatni. A megkérdezetteknek alig 22 százaléka vélekedett úgy, hogy az idő
multával egyre könnyebb és egyszerűbb megérteni egymást, s mindössze kilenc
százalék volt azoknak az aránya, akik azt állították, hogy a hosszú házasság
után sem változott semmi.
Az évek alatt elhallgatott feszültségek szaporodásával mind nehezebb kimondani
az igazságot, így az olasz párok egyre többet füllentenek. Minden második párkapcsolatban
rendszeres és intézményesített a hazugság. A felmérés szerint a házaspárok közötti
hazugságok jelentős része a szerelmi együttlétekkel kapcsolatos (29 százalék).
A viták fő indítékai a személyes álmok és vágyak (52 százalék), a szex (48
százalék), valamint a párkapcsolatok általában (34 százalék). A válaszadóknak
28 százaléka mondta azt, hogy az otthoni konfliktusok jelentik számukra a viták
fő forrását. Az átlag olasz házaspár átlagosan heti két órán át tárgyal a gyerekekről,
a házi munkákról másfél órát, a munkáról 77 percet, a bérekről és kiadásokról
63 percet, a szexről 33 percet, az egészségről és egészségügyi problémákról
pedig heti 21 percet.
Figyelemre méltó, hogy míg az esküvő előtt a párok napi három órát beszélgetnek
egymással, alig egy évvel a házasság után ez az idő már mindössze másfél órát
tesz ki. Két év házasság után a napi beszélgetések időtartama 51 percet, négy
év házasság után pedig mindössze napi 38 percet tesz ki, hét év után pedig bekövetkezik
az abszolút minimum, alig negyed órát kommunikálnak egymással naponta az olasz
házaspárok.
[forrás: geographic.hu, 2005.06.14.]
2005-09-01 14:04:50