Ha egy "jó" veszekedés nem túl drámai, hasznos is lehet, és nincs romboló hatása. Az alábbiakban pszichiáter tanácsait olvashatják arról, hogyan lehet egyszerre a "fair play" szabályai szerint játszani és "hatékonyan" vitatkozni.

Egy vita, még ha nem is ássa alá a párkapcsolatot, mindenképpen a megfelelő kommunikáció kudarcát jelenti: a felek nem tudták megoldani a problémát derűsen, semmiségen veszekedtek (vagy majdnem semmiségen, ahogy az a pároknál a legtöbb esetben lenni szokott), és az idegfeszültséget egymáson töltötték ki... Pedig kiabálással semmi sem rendeződik! A konstruktivitáshoz az kell, hogy minden "nagyjelenetet" egy higgadt megbeszélés kövessen a felek között, amelyet egy kellemes helyen folytatnak le, hogy megkíséreljék megtalálni a megoldást, de legalább is a kompromisszumra jutást.

Ideges? Vajon miért?

Mert amikor felpörgeti magát, konfrontálódnak a gondolatai, érzelmei és a viselkedése. Ha tízszer mond el valamit a társának hiába, vagy húsz perce áll az esőben, mire a párja megérkezik, bizony "felmegy a pumpa". Ilyenkor a gondolatok közvetlenül az átélt eseményhez kötődnek, a lelki élet megváltozik. Az illető azt gondolja: "Ezt már százszor mondtam neki, de soha nem figyel rám, egyáltalán nem törődik velem, tényleg nem tudom elviselni, kínszenvedés mellette az élet."

Ezek a negatív gondolatok már túlmennek a valós esemény határain, és intenzitásuk az egyén érzékenységétől függ. A gondolatokat szükségszerűen követi az idegessé válás, a gyorsabb szívverés, az arc pirossá válása, a szapora légzés, a gyomortáji fájdalom... Ezeket a jelenségeket az érzelemkitörés miatt nehéz kontrollálni, és igen erőteljesekké válhatnak, annyira, hogy mire a másik fél megérkezik, felgyülemlenek és "robbannak"!

Maradjon higgadt!

Más hozzáállással, a gondolatok jelentős átalakításával ("igaz, hogy elfelejtette ezt vagy azt, de nem akarattal tette", "késve érkezett, de mennyi dolga volt az irodában, és a csúcsforgalomban csak lassan haladhatott az autóval").

Egyidejűleg mélyeket kell a gyomorból lélegezni, hogy lassuljon a szívverés és megálljon az adrenalin-szint emelkedése. A dühbe gurulás megelőzésére az is hasznos, ha valaki végiggondolja, mi is "borítja ki", mi váltja ki az adott pillanatban a negatív gondolatokat és érzelmeket, amelyektől túlérzékennyé válik. Úgy érzi, hogy nem veszik figyelembe, vagy nem szeretik, esetleg már gyermekkora óta? Gyakran kísérti az érzés, hogy elhagyják, amikor dühében veszekszik? Ezeket kell felismerni.

Ha jobban megismeri érzékeny pontjait, az segíti abban, hogy képes legyen megnyugtatni magát: "végül is nem olyan nagy baj ez" vagy "ha rosszul viselem, hogy szemrehányást tesz azért, hogy már megint mit vásároltam, ez azért lehet, mert megint látom magam előtt a szüleimet, akik gyermekkoromban valamiért kritizáltak, és ezt nem tudtam elviselni." Röviden szólva: ilyenkor relativizálni képes az esetet, visszavezetni mélyebb, esetleg régebbi okokra.

A másikra figyelni

Még ha ön uralkodni is tud magán, és már nem lesz ideges azonnal (bravó, ez szép eredmény), nem szabad a probléma fölött szó nélkül átsiklani. Hanem beszélni kell róla, mégpedig konstruktív módon. Várjon a kedvező alkalomra, előkészítve a terepet a kommunikációra: dolgozza ki az érveit, törekedjen arra, hogy ne csak a tényekre szorítkozzék – amelyek végül is csak kellékek –, hanem időzzön el az önből kitörő érzelmeknél. Ez kulcsfontosságú része a beszélgetésnek ("tudod, amikor késel, elhagyatottnak érzem magam" vagy "amikor elintézetlenül hagyod az ügyeket, úgy érzem, elfelejtesz arra gondolni, miben állapodtunk meg – ezért elkeseredem"). Beszélni, és a másikra figyelni, megérteni, egyúttal őt beszéltetni, tudni kell ("megértem, hogy nem bírod elviselni, amikor kiabálok" vagy "most higgadjunk le: neked mi erről a véleményed?"), haladni kell a kölcsönös megértés útján, és nem szabad hagyni, hogy a mindennapok apró gondjai felőröljenek egy házasságot vagy egy kapcsolatot.

Folytatjuk...

(Forrás: Galenus)