1. Első az önbizalom!
Nincs értelme reménykedni a szerencsében, ha valaki eleve úgy gondolja, hogy
a szerencse elhagyta őt, vagy éppen soha rá se tekintett. A szerencsétlenek
legtöbbször a veszteség biztos tudatával indulnak a csatába. Nem logikusan gondolodnak,
s hagyják, hogy negatív érzelmeik hassák át gondolataikat.
Ez
a fajta gondolodás jellemzi a depressziósokat is, akiket sok szakember vélekedése
szerint úgy lehet gyógyítani, ha megtanítják nekik, hogyan kell "racionálisan"
gondolkodni, kiküszöbölni, hogy az érzelmek torzítsák a gondolatokat, hogy a
rossz beidegződések vezéreljék a gondolkodást, a cselekedeteket - vagy tartsanak
éppenséggel vissza attól, hogy csináljunk bármit is.
Akiknek nincsen önbizalmuk, úgy vélhetik például, hogy egy munkahelyi tárgyaláson
bizonyosan nem lesznek képesek meggyőzni a másik felet, sőt..., így az egész
ügy "eleve halálra van ítélve"; vagy hogy magánéletükben úgysem találják
meg a hozzájuk illő partnert, illetve hogy párkapcsolatuk, bár most minden a
legnagyobb rendben van, nemsokára teljesen megromlik majd, mert nem képesek
megfelelni partnerük igényeinek.
Azok viszont, akikre rendszeresen rámosolyog a szerencse, általában merőben
másként gondolkodnak: őszintén hisznek boldogulásukban, és törekednek is a sikkere,
csakúgy a munkájukban, mint a párkapcsolatukban. A két típus - beállítódásának
megfelelően - egészen másképp közelít egy-egy probléma megoldásához, egy -egy
feladat kivitelezéséhez. Ebből ered az is, hogy a megszülető eredmények is nagy
- nagy - minőség -és mennyiségbeli különbségeket mutatnak.
Ha Ön pesszimista, kishitű, nem bízik saját magában, ne Fortunát okolja, hanem
lehetőleg még ma váltson gondolkodási stratégiát. Vegye sorra jótulajdonságait,
vegye számba mindazon pozitívumait, amelyekben jobb, vagy legalább olyan jó,
mint a többiek, és ezek segítségével próbáljon érvényesülni. Másrészről pedig
vessen számot hibáival is. Ha tisztában vagyunk önmagunkkal, akkor a jót felhasználva,
a rosszat elkerülve tudunk tervezni, és képesek leszünk megvalósítani terveinket.
Nem érdemes azon gyötrődni, mink nincs, sokkal előremutatóbb azzal dolgoznunk,
amink van. Bízzon Önmagában, értékelje saját magát - ezzel eléri majd azt is,
hogy mások is értékelni fogják.
2. A jó kapcsolatrendszer fontossága
Azok, akik az élet lényeges dolgaiban szerencsével járnak (előnyösen vásárolnak
lakás, kellemes munkát szerzenek jó fizetéssel, számos érdekes embert ismernek
meg, akik között végül "álmaik hercegére/hercegnőjére is rátalálnak) gyakran
barátaik, jó ismerőseik segítségével jutnak el idáig. "Szóltak" nekik,
hogy van egy megfelelő lakás, csak úgy "rájukcsörögtek", mert megüresedett
egy "jó kis állás", meghívták őket egy olyan partira, ahol csak úgy
hemzsegtek a magányos nők/férfiak...
S mindezek a dolgok csak azért történnek velük, mert barátságos, szeretetre
méltó viselkedésükkel, nyitottságukkal, pozitív életszemléletükkel elnyerték
mások szimpátiáját. Ezért az ilyen embereknek az átlagosnál sokkal nagyobb az
ismeretségi körük, ami nagyban hozzásegíti őket a lehetőségek kiaknázásához.
És ha ön, aki eddig még nem tartozott ebbe a kategóriába, felvenné a kapcsolatot
régi ismerőseivel, és nyitottab lenne az új emberek felé...? Lássa be, nagyon
jó lenne - hiszen nagy valószínűséggel Ön sokkal boldogabb lenne, és sokkal
többre vinné az életben...
3. Álljon lesben, és ne szalassza el alkalmat!
Szerencsések azok, akik minden energiájukat latba vetik céljaik elérése érdekében.
Amikor Ön például megfelelő nyaralót keres a vakációra, minden oldalról tegyen
lépéseket az ügy sikere érdekében: nézze meg az apróhirdetéseket, hívjon fel
utazási irodákat, vegye igénybe kapcsolatait...
Önön áll, hogy igénybe veszi-e az élet adta összes lehetőséget egy terve megvalósításához,
vagy elmulasztja az alkalmat, mondván, hogy úgysem sikerül a dolog, nem éri
meg, majd holnap utánanézek...
4. Hallgasson ösztönös megérzéseire!
Egy közelmúltban végzett felmérés szerint a szerencsés emberek 80%-a vallja
azt, hogy intuíciója jelentős szerepet játszik szakmai munkájában, és 90%-uk
szerint pedig személyes kapcsolataikban is meghatározó erejű. Ahhoz tehát, hogy
jó csillagzat alatt élje az életét, önre az a feladat vár, hogy megtanuljon
figyelni ösztönös megérzéseire, majd hagyni, hogy azok vezéreljék. Ne legyintsen
arra, ami először az eszébe jut egy adott terv megvalósítása kapcsán! E hatodik
érzéknek köszönhetően majdnem biztos, hogy jó döntést fog hozni.
5. Tegye viszonylagossá bosszúságait, és tanuljon meg rangsorolni!
Még a szerencsések orra előtt is elmegy a busz, amikor munkába sietnek! Csak
ők nem tulajdonítanak nagy jelentőséget az élet apró bosszúságainak... Ideális
lenne, ha ezt a szemléletet Ön is el tudná sajátítani. Ha ez nehezen megy, végezzen
egy kis összehasonlítási gyakorlatot: gondolkodjék el rajta, hogy egy adott,
rosszul végződött esemény sokkal csúnyább véget is érhetett volna. Nézzen körül,
és észre fogja venni, hogy sokaknak az önénél jóval sanyarúbb sors jutott, hogy
nem is olyan rosszak az életkörülményei, hogy jobb munkát végez jobb körülmények
között, mint mások.
Törekedjék arra, hogy az élet különböző kudarcait, sikertelenségeit súlyuk
szerint osztályozza, és aszerint is tulajdonítson nekik jelentőséget. Ahelyett,
hogy a kellemetlen dolgokon rágódna, koncentráljon a jóra! Az elégedetlenség
minden jót átsatíroz, elértéktelenít. Nem azt javasoljuk, hogy ne vegye figyelembe
a rossz dolgokat - csak azt, hogy ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget mindennek,
csakis azzal törődjön, amivel valóban muszáj. Az életben mindig akadnak nehéz
szakaszok, de nem szabad hagynunk, hogy egész életünk apró bosszúságok, kellemetlenségek
sorozatából álljon.
Tanuljon meg rangsorolni, azért, hogy jól érezhesse magát! Tegye azt, ami jól
esik Önnek! Hogy persze, mikor áll romokban hever a lakás? Hogy vasalnia kell?
Hogy nincs ebéd? Bizony! Sokkal jobb este vasalatlan ágyneműben aludni, és szendvicset
enni ebédre, és az egész napot kirándulással tölteni, mint este beleesni a karosszékbe
és elaludni a TV előtt. Próbálja ki! Tanulja meg értékelni az élet igazán szép
és fontos dolgait. Nem kötelező szenvednünk, vagy legalábbis nem annyira, mint
azt sokan gondolják.
6. Szemlélje pozitívan, amit a sors Önre mér!
Ez olykor nagyon nehéz, de törekednie kell rá, hogy a dolgok jó oldalát is
nézze. A szerencsések azt a mondást tartják szem előtt, hogy "minden rosszban
van valami jó". Gondoljon Ön is erre, és figyelje meg az élete egyik rosszul
sikerült eseményének pozitív következményeit. A jó lakás megtalálásának példájával
élve: ha elvitték Ön elől az ideálisnak hitt otthont, gondoljon arra, hogy emiatt
tovább kell keresgélnie, ez azonban számos olyan új lehetőséget kínál, amitvel
nem találkozott volna, ha...
7. Utasítsa el a defetizmust
... vagyis a cél elérésében nem bízó, eleve az ügy bukását váró magatartás.
A szerencse megtalálása hozzállás kérdése. Ki kell űznie fejéből az olyan gondolatokat,
mint az "ez úgysem fog sikerülni", "ez túl szép ahhoz, hogy igaz
legyen" ... Ezeknek a tévképzeteknek nincs semmi hasznuk: megakadályozzák
álmai megvalósítását. Fontos, hogy ne legyen kishitűek, hogy higyjünk magunkban,
hogy többre tartsuk önmagunkat - minden nap.
8. Merjen előrelépni!
Meglepően sok az olyan ember a szerencsések között, aki harcol, gőzerővel tör
előre még akkor is, ha az esélyei nagyon kicsinyek. "Végül is mit veszíthetek?"
- teszik fel maguknak a kérdést. És valóban, semmit sem veszítenek, hanem a
legrosszabb esetben is tapasztalatokat nyernek. Ezt az elvet rögzítse emlékezetében,
és az élet adta kisebb-nagyobb lehetőségeket fogja fel kihívásoknak, amelyekkel
meg kell birkóznia.
Sokszor pedig nem is a nyereség, a játék a fontos. Persze, nyerni jó érzés,
de ha veszítünk, vagy ha csak nem elsőként érünk célba, attól még legközelebb
is izgatottan ülünk le játszani. Nem igaz?
9.Változtasson!
Ha 15 éve ugyanarra az üdülőhelyre jár nyaralni, ha minden héten ugyanabban
a boltban várásol, ha már nem is tudja, hány éve ugyanahhoz a fodrászhoz jár,
ha ... -Ha belefárad az egyhangúságba, belesüpped a mindennapok monotóniájába,
egyzserűen nem veszi észre a kívánkozó alkalmakat az élet más területein, vakon
elsétál a lehetőségek mellett. Pedig mindenkinek új élményekre van szüksége
ahhoz, hogy boldog, sikeres életet éljen! Menjen végre más útvonalon munkába,
barátkozzék új emberekkel, fedezzen fel más üdülőhelyeket... Az újdonság ereje
megváltoztatja lelkiállapotát, egész lényét kíváncsibbá, nyitottabbá teszi a
külvilág iránt. A rutin megszűnése fokozza a sikeres tettek megtételének képességét,
és kellemes meglepetésekkel is szolgál.
10. Vonja le kudarcai tanulságát!
A szerencsés emberek életük egy-egy kudarca után is mindig talpra állnak. Mégpedig
azért, mert törekednek a kiváltóokok megtalálására. A tanulság levonásával pedig
képesel lesznek elkerülni, hogy legközelebb is "ugyanazon a banánhéjon
csússzanak el". Tegye fel Ön is a kérdést önmagának élete egyes rosszul
végződő eseményei után: miért történt ez a balszerencsés esemény? Az okok elemzése
és a tanulság levonása után bizonyosan nem fog önnel újra előfordulni ugyanaz
a sikertelen mozzanat.
[forrás: Galenus]
2005-09-01 14:04:50