Ennek az anatómiai adottságnak két fontos következménye van:

1. a bokaízület nincs izmokkal körülpárnázva, így külső behatásokra sérülékeny,

2. amíg a csípő- és a térdízület stabilitását a környéken haladó izomzat felerősítésével fokozni lehet, ugyanez nem érvényes a bokára. Hiába erősítjük fel a lábszáron elhelyezkedő izmokat - az inak nem lesznek vastagabbak és erősebbek.

A bokaízületnek van még egy sajátossága, mely sérülékennyé teszi. A bokaízületet a lábszárcsontok és az ugrócsont alkotja. Az ugrócsont alakja olyan, hogy stabilan illeszkedik a bokavillában, már amennyiben a lábszár és a lábfej tengelyei derékszöget alkotnak. Abban az esetben azonban, amikor a lábszár és a lábfej 90 foknál nagyobb szöget zár be - magyarán behajlik -, az ugrócsont egyre keskenyebb része érintkezik a bokavillával: így a boka stabilitása csökken. Ez a stabilitáshiány és gyakran valamilyen szerencsétlen mozdulat az, ami miatt a boka amúgy erős szalagjai súlyosan károsodnak, elszakadnak vagy megnyúlnak.

A baleseteknek két fő területük van. Egyrészt sportolás közben fordulnak elő, elsősorban felugrás utáni leérkezéskor (kosárlabda), vagy kitámasztáskor (tenisz). Másrészt a hétköznapok "csapdáiban" sérül a boka: gödörbe lépéskor, jeges tárgyakon (pl. lépcső) történő megcsúszáskor stb. A sérülés mindkét esetben rendkívül nagy fájdalommal jár, és a betegek gyakran rá sem tudnak lépni a végtagjukra.

A boka további sorsát gyakran az határozza meg, hogy a szalagok mennyire sérültek.

Amennyiben néhány órával a baleset után a boka környékén jelentős (kékes) elszíneződés mutatkozik, nagy valószínűséggel a sérülés olyan mértékű, hogy mindenképpen orvosi beavatkozás indokolt. Ha orvosi vizsgálat alapján a boka fontosabb szalagjának szakadása valószínűsíthető, a mai irányelveknek megfelelően műtéti megoldás, azaz a szakadt szalagok összevarrása ajánlott.

Amennyiben csak jelentősebb megnyúlás igazolható és komplett szakadás nem, külső rögzítővel, gipszkötéssel kell megteremteni annak feltételeit, hogy a megnyúlt szalag visszazsugorodjon, elhegesedjen, és így ne károsodjon a boka stabilitása.

A kérdés eldöntése nem mindig egyszerű, ebben fizikális és röntgenvizsgálatok segíthetnek. Jó információt ad a szalagok állapotáról az ún. tartott felvétel.

A szakadt szalagok feltárásával és megvarrásával az eredeti állapot teljesen helyreállítható, de a műtét után még hetekig külső (gipsz, műanyag) rögzítőre van szükség. Ha a súlyos szalagsérülést nem ismerik fel és nem látják el rendesen, a boka instabillá válik.

Az ilyen betegek fő panasza, hogy bokájuk a talaj legkisebb egyenetlenségére is kifordul, mely nagy fájdalommal jár. Az ilyen bokájú betegek sportolni, táncolni már nem nagyon tudnak. Valamilyen módon a bokát ilyenkor is stabillá kell tenni, hogy a beteg jelentősebb életmódbeli korlátozás nélkül is normál életmódot folytathasson. Legenyhébb esetben rugalmas pólya (fásli) viselése elegendő, súlyosabb esetben a széles választékban kapható, rendszerint műanyagból, esetleg fém-sín merevítéssel készült külső rögzítők (nem állandó, de legalább alakalomszerű,) használata (főleg sportoláskor) javasolt. Hasonló szerepet tud betölteni egy olyan ortopéd cipő is, mely úgy van tervezve és kivitelezve, hogy a magasra vezetett kéreg megtámasztja a bokát (természetesen az ilyen cipő csak magas szárú lehet).

Ha egyik megoldás sem vezet eredményre, felmerül a funkciójukat vesztett szalagok műtéti pótlása, más inak felhasználásával. Mivel azonban általában nem túlzottan jók az eredmények, az ilyen beavatkozások ritkák.

dr. Kállay Miklós
ortopéd sebész