Téves az a hiedelem, hogy "egy betegség csak akkor betegség, ha egyidejűleg fájdalom is jelen van". Sok esetben viszont egy megbetegedés első jele a fájdalom.

A fájdalomcsillapítás alapelve az, hogy elsődlegesen a kiváltó ok megszüntetésére kell törekedni. Azonban ha nem sikerül az alapbajt diagnosztizálni, a fájdalmat akkor is csillapítani kell.

A betegnek joga van ahhoz, hogy fájdalmát hatékonyan, a rendelkezésre álló készítmények közül a legkevesebb mellékhatást okozó szerrel csillapítsák, az orvosnak pedig jogi és etikai kötelezettsége, hogy a szakmai szabályokat betartva a beteg fájdalmát és szenvedését enyhítse.

A fájdalom szubjektív tünet, ezért azt minden esetben egyénre szabottan kell kezelni. A fájdalom erőssége nem csak a betegségtől függ, hanem attól is, ki az, aki átéli a fájdalmat. Ugyanis míg egy behatás az egyik embernek természetes, addig ugyanaz a másik embernél akár a mindennapi életvitelt is lehetetlenné teszi.

Az orvos elsősorban az alapbetegség kezelésére összpontosít. Előfordulhat, hogy külső jelek alapján nem realizálja azt, hogy a betegének fájdalma van, a beteg pedig nem meri ezt mondani. Ennek következménye, hogy a fájdalom kezeletlen maradhat. A fájdalomról a kezelőorvost minden esetben tájékoztatni kell!

Helytelen abban a tévhitben lenni, hogy a fájdalom kezelését az otthon található fájdalomcsillapítókkal "bárki" csillapíthatja. Természetesen vannak olyan esetek, mint például egy egyszerűbb fogfájás, fejfájás, amikor a beteg bátran beveheti a házipatikájában található fájdalomcsillapítót, azonban krónikus fájdalom esetében ez a módszer nem elfogadható. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott szert milyen fájdalomra alkalmazunk.

A betegnek joga, hogy a fájdalmának enyhítésére szolgáló lehetőségekről tájékozódjon, tájékoztatást kapjon (mint például műtét, idegroncsolás, injekció, idegingerlés, valamint a gyógyszeres kezelés lehetőséges módjai: tabletták, kúpok, cseppek, bőrön át felszívódó tapasz, kapszulák, rágótabletták, krémek).

A megfelelő fájdalomcsillapító módszerek kiválasztásakor elengedhetetlen az érintett aktív közreműködése. Azáltal, hogy a beteg a lehető legpontosabban leírja a fájdalma minőségét, (pl. égő, hasító, tompa, szúró, nyilalló fájdalom), fennállásának időtartamát (mióta érez fájdalmat, állandóan jelen van-e, vagy csak bizonyos napszakban jelentkezik), kiterjedését (testszerte érezhető-e, vagy csak a test bizonyos részein, honnan indul ki és hová sugárzik stb.), a fájdalmat kiváltó vagy fokozó tényezőket (mozgásra alakul ki, rágásra jelentkezik stb.), lényegesen segíti a helyes kezelés megválasztását.

A fájdalom erősségének megállapítása úgy a legegyszerűbb, ha a beteg a fájdalmát egy elképzelt, 0-10-ig terjedő "fájdalomerősség mérő skálán" próbálja meghatározni, amelyen a 0 jelenti a fájdalommentességet, míg a 10-es szám az elviselhetetlen fájdalmat.

A fentiek ismeretében az orvos felvázolja a kezelési lehetőségeket, azok előnyeinek-hátrányainak ismertetésével, a betegnek pedig a felkínált lehetőségek között joga van választani. A betegnek tisztában kell lennie az alkalmazott szerek hatásaival, mellékhatásaival, esetleges ellenjavallataival. Ezek ismertetése a gyógyszert rendelő orvos kötelezettsége, azonban ha ezt az orvos elmulasztja (tekintettel arra, hogy az orvosok igen túlterheltek), a betegnek akkor is joga az alkalmazott kezeléssel kapcsolatban kérdéseket feltennie. Ilyenkor az orvos természetesen válaszol. A beteg által szedett gyógyszerek alkalmazható maximális adagjának ismerete szintén elengedhetetlen, hiszen sok beteg ember hajlamos az öngyógyszerezésre, különösen a fájdalom váratlan fellépése esetén. Ismernie kell, hogy mely gyógyszereket, és milyen adagban lehet bevenni "büntetlenül" alkalmanként, és melyek alkalmazhatók szigorúan csak az orvos által előírtak szerint.

Legproblematikusabb a tartósan fennálló fájdalom kezelése, mivel ez hetekig, hónapokig, esetleg évekig is tarthat. A fájdalomcsillapítók szedésének már a kezdetekor tisztázni kell azt, hogy mi várható a későbbiekben. Jövőre vonatkozóan biztosat soha nem állíthat az orvos, de saját véleményét elmondhatja. Krónikus fájdalom esetén előfordulhat, hogy egyre erősebb szerek és egyre nagyobb dózisban biztosítanak csak kielégítő fájdalomcsillapító hatást. Különösen fontos ez abban az esetben, ha opioid (tabletta, kúp, bőrön át felszívódó tapasz, csepp) alkalmazása szükséges. A betegnek tudnia kell, hogy a legmodernebb szerek, amennyiben adagjuk korrekt és alkalmazásuk indokolt, a gyakorlatban csak a legritkább esetben okoznak hozzászokást, légzészavart. Alapvető a tévhitek eloszlatása, mert ez alapfeltétele a jövőbeni hatékony kezelésnek.

Magyar Rákellenes Liga Ingyenes segélyvonal: (06-80) 505-675

Összességében elmondható, hogy csak akkor érhető el a kívánt hatás, ha az orvos és betege a közös célért - a fájdalommentes életért, az életminőség javulásáért - együttesen harcol.

dr. Kismarton Judit ügyvéd és szakorvos,
a Magyar Betegjogi Közhasznú Egyesület elnöke