A
helyzet azonban korántsem olyan egyszerű, mint ahogy azt a költők, írók, festők
elképzelték: a bőrelváltozásnak nem lehet egyedüli okaként a rendszeres és mértéken
felüli alkoholfogyasztást felelőssé tenni. Az alapprobléma az acne rosacea nevű
bőrbetegség, mely az orron és az arc orral szomszédos területein alakul ki.
Kórélettani háttere: a hajszálerek tágulata, valamint a bőrben levő verejték-
és faggyúmirigyek, esetleg a szőrszálak "tüszőinek" megnagyobbodása.
Ez a folyamat vezet aztán az egész orr állandó kipirultságához ("rezes
orrhoz"), illetve a deformálódáshoz, ami különösen az orrcsúcson szembetűnő.
A folyamatot a belső elválasztású mirigyek működési rendellenességei és helyi
tényezők indítják el. Az orr és az arc kiálló részei vannak legjobban kitéve
a hideg-, ill. meleghatásoknak, de az ártó ibolyántúli sugárzásnak is szerepet
tulajdonítanak. Erre utalhat az is, hogy az orron már serdülőkortól kezdve előszeretettel
jelennek meg aknék, azaz pattanások. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban,
természetesen a már említett, nyakló nélküli italozás jelentősége is tagadhatatlan.
Kezelése kezdetben bizonyos életmódbeli rendszabályokon kívül zsír- és fűszerszegény
étkezésen, az alkohol- és kávéfogyasztás minimalizálásán kívül bőrgyógyászati
kezelés. Ez kezdetben hatékony. Ha megkezdődött az orr megnagyobbodása, "karfiolossá
válása", a bőrgyógyászati eredmények már sokkal szerényebbek. Ilyenkor
már csak a sebészi megoldás segít: az orr bőréről le kell "hámozni"
a hatalmas, elcsúfító növedéket, és hosszas hámosító kezeléstől lehet várni
az ép bőrrel borított, korábbira emlékeztető orrot.
Mint már annyiszor, most is a megelőzést hangsúlyozom: mértékletes élet és
ha szükséges, időben igénybevett bőrgyógyászati segítség...
dr. Votisky Péter
fül-orr-gégész
2005-12-22 09:49:33