A világ 4. legnagyobb gyilkosa, a krónikus légúti betegség (COPD) még lélegezni sem hagyja azokat, akik ebben a betegségben szenvednek!!!
A krónikus légúti tüdőmegbetegedés angol megfelelőjének Chronic Obstructive Pulmonary Disease rövidítése, melyben a krónikus és az obstruktív a legfontosabb két szó. Krónikus, tehát idült, lassú lefolyású, hosszantartó betegségről van szó. Az obstruktív arra utal, hogy a hörgők szűkülete miatt a légzés akadályozott.
A Magyar Tüdőgyógyász Társaság a COPD évének nyilvánította a 2005-ös évet. Így az elmúlt év ezen súlyos betegség kiemelt feladatainak jegyében telt el. A COPD óriási népegészségügyi probléma világszerte, hiszen már ma ez a kór minősül a 46. vezető haláloknak a világon, amelyet csak a szívinfarktus, az agyvérzés és a tüdőrák előz meg. Európa országai közül hazánkban halnak meg a legtöbben COPD-ben. Ugyanakkor a betegségről, annak valódi veszélyeiről sőt egyáltalán a létezéséről szinte semmit nem tud a lakosság.
A betegség lényege, hogy a dohányfüst káros összetevői az évek folyamán a tüdő krónikus gyulladását okozzák. Erre főleg a reggeli, ébredés utáni órákban jelentkező krónikus köhögés és a fokozott váladékképződés hívja fel a figyelmet. Majd az idővel egyre súlyosbodó nehéz légzés, fokozódó légszomj, "levegőtlenség" a betegség előrehaladott stádiumában már korlátozza a betegek mozgását, fizikai terhelhetőségét. A legtöbb beteg ezekkel a kezdeti, kisebb közérzeti problémát okozó tünetekkel még nem, csak a később kialakuló nehéz légzéssel fordul orvoshoz. Ha a tüdő nem képes a szervezet oxigénellátását biztosítani, folyamatos otthoni oxigénterápia is szükségessé válik.
A COPD-ben szenvedő betegek többsége mintegy 90 százaléka dohányos!
A dohányosok több mint ötödénél előbb-utóbb fellép ez a betegség. Ma a COPD-t tekintjük a leggyakoribb és talán a legkönnyebben megelőzhető haláloknak, hiszen a dohányzás elkerülésével, valamint időben történő abbahagyásával a megbetegedések és a halálesetek túlnyomó többsége megelőzhetőlenne.
A korai stádiumban felismert COPD ha vissza nem is fordítható még megállítható. A betegség pedig egyszerű légzésfunkciós méréssel diagnosztizálható. Egyetlen fújásból a betegség fennállása megállapítható. Annak tehát, aki észleli magán a fenti tüneteket, mindenképpen érdemes valamelyik tüdőgondozóban COPD-szűrővizsgálatra jelentkezni.
A Magyar Tüdőgyógyász Társaság és a COPD-s Tüdőbetegek Egyesületének legfőbb célja, hogy a lakosságot minél szélesebb körben megismertesse ezzel a rendkívül súlyos betegséggel, annak tényleges veszélyeivel, a korai felismerés fontosságával és a megelőzés lehetőségeivel.
Nemes Mária
elnök
COPD-s Tüdőbetegek Egyesülete
1088 Budapest, Rákóczi út 51. 3/5.
Tel.: 06-20/219-3521
2006-01-18 18:18:33