Van még egy speciális ok: búvároknál és metróépítőknél a rosszul elvégzett dekompresszión (túlnyomásról normális légnyomásra való átállási folyamat), amikor a vérben kiváló nitrogéngáz okoz érelzáródást és következményes combfejelhalást.

Az esetek egy részénél azonban semmilyen konkrét okot kimutatni nem lehet.

A betegség gyakran kétoldali. A betegség kialakulásának anatómiai alapja a combfej keringésének károsodásában keresendő. A combfej vérét elvezető vénákban a keringés megáll. Mivel az artériák még szállítanak vért a combfejbe, az itt mérhető nyomás jelentősen megemelkedik.

Ezek következtében a combfej oxigénellátása romlik, ami a túlnyomással egyetemben a combfejben elhelyezkedő csontgerendákat alkotó sejtek pusztulásához vezethet. A combfejben megindul a teherviselő csontgerendák meggyengülése, ugyanakkor a combfejben zajló elhalás következtében a csípőízületet belülről bélelő, kenőanyagot termelő hártya izgalomba kerül és megvastagodik, s az ízületi tok folyadékot termel. A tok feszítése magyarázza a betegség tüneteként jelentkező fájdalmat, emellett a tokon belüli megemelkedett nyomás is tovább károsítja a keringést.

A kezdeti stádiumban a beteg csak nagyobb megterhelés után érez csípőjében fájdalmat, mely pihenésre gyorsan megszűnik. Ilyenkor csak az érintett csípő beforgathatósága csökken.

A röntgen általában nem mutat eltérést. MRI-felvételnél már korai stádiumban kimutatható a combfej megbetegedése és az ezzel járó fejen belüli duzzanat. Abban az esetben, ha nem történik valamiféle orvosi kezelés a betegség felszámolására, természetes kórlefolyás indul el. Ez ritkán spontán gyógyulás, az esetek döntő többségében azonban a folyamat azzal zárul, hogy a gömb alakú combfej beroppan. Ennek az oka a csontgerendák elhalásában keresendő, melyek pusztulása miatt a combfej fizikai ellenállása csökken, a testsúly viselésétől beroppanás következik be. Amennyiben a beroppanás megtörténik, megszűnik a combfej és a medencecsont alkotta ízület harmóniája, vagyis a terhelés nem az egész combfejen keresztül történik, hanem annak kis részén, ezért az itt lévő porc túlterhelődik, kopik. A folyamat hosszú időn keresztül tartó aktív fennállása esetén rendszerint jelentős mozgáskorlátozottsággal és fájdalommal járó csípőkopás alakul ki. Hatásos kezelés elsősorban az első stádiumban alkalmazható. Fontos a betegség időben történő felismerése. Felismert esetben vagy konzervatív, vagy műtéti megoldás jön szóba. Konzervatív kezelés esetén legfontosabb az érintett csípőízület tehermentesítése. Ennek az eszköze elsősorban a könyök- vagy hónaljmankó. A tehermentesítés időtartamát a betegség aktív lefolyása határozza meg, de ez nemritkán évekig is eltart. Gyógyszeresen az ízületi belhártya gyulladásának lecsillapítása és ezzel együtt a termelt kóros mennyiségű folyadék lecsökkentése a cél. Abban az esetben, ha a beteg nem tudja elfogadni (gyakran érthető okokból) az évekig tartó tehermentesítést, fel lehet ajánlani műtéti megoldásokat, melyek elég hatékonyak a betegség kezelésében (elsősorban a kezdeti stádiumban).

Műtéti megoldások

A legegyszerűbb és jó hatékonyságú a felfúrás. A műtét alkalmával a combnyakon keresztül képerősítő segítségével irányított vastag fúróval a beteg területre fúrunk, egészen a fejet borító porcig. A felfúrás hatásossága két okkal magyarázható:

1. Miután a fúrt lyuk egy darabig megmarad, ez lehetőséget biztosít arra, hogy mintegy "lefolyón", a combfejben pangó, nagy nyomású vér ki tud ürülni a lyukon keresztül, ezáltal a csontsejteket pusztító nyomás csökken.

2. Maga a fej megfúrása egy jelentős nagyságú biológiai ingert jelent, aminek következtében a fej normálisabb csontállományának kialakulása nem évek múltán indul meg, hanem a műtét után azonnal.

A műtét hátránya, hogy a már korábban meggyengült combfej a felfúrás miatt tovább gyengül és emiatt a betegek műtét után 6-8 hétig nem terhelhetik érintett csípőjüket, csak mankóval járhatnak. Hasonló eredményt lehet elérni más, bonyolultabb műtétekkel is. Ilyen műtét, amikor a felfúrás mellett a combfejet meg is támasztják, mégpedig leggyakrabban a szárkapocscsontból vett, néha a csont vérellátását megőrző darabbal. Hasonló csontot lehet venni a medencelapátból is, és akkor azt saját ellátóerével együtt kell átültetni a beteg combfejbe. Ezek a műtétek a későbbi esetleges protézisműtét-beültetés feltételeit nem rontják. Van több olyan műtéti megoldás, mely azt próbálja elérni, hogy a combfej felső részén elhelyezkedő, terhelésnek leginkább kitett részt próbálja a combfej helyzetének megváltoztatásával a terhelés alól kivonni és így a beroppanást megelőzni. Ezeknél a műtéteknél a combfejhez közel a teljes combcsont átvágásra kerül.

Műtéti megoldástól függően vagy ék kivételével, vagy a combfej elforgatásával lehet olyan új helyzetet elérni, hogy az érintett beteg rész a terhelés alól kikerüljön. Minden ilyen esetben a műtét végén a csípőt össze kell rakni, lemez és csavarok segítségével a combcsont új helyzetét úgy biztosítani, hogy a beteg a lehető leghamarabb fel tudjon kelni a műtét után. Ez a típusú műtét is tehermentesítést igényel 6-12 hétig. Ha a folyamat az alkalmazott kezelések (konzervatív és műtéti) ellenére előrehalad, akkor a betegség lezajlásának végeredményét mutató csípőkopást kell kezelni. A mai korszerű, az életkori adottságoknak leginkább megfelelő cement nélküli protézisek úgy vannak kialakítva (a felületük), hogy a beteg saját csontja bele tud nőni. Ez biztosítja a hosszú távú jó eredményeket. Természetesen biztosan szövődménymentes protézisbeültetés nincs, de irodalmi adatok alapján az ilyen típusú protézisek több mint 90%-a a műtét után 15 évvel gond nélkül jól funkcionál. Ennek ellenére a legfontosabb a betegség korai felismerése (gondolni kell rá), mert korai stádiumban úgy lehet kezelni, hogy utána a beteg saját csípője által tud járni.

dr. Kállay Miklós
ortopéd sebész