Az öregedéssel összefüggő csontritkulás mindkét nem esetében bekövetkezhet,
de a nőknél gyakoribb és erősebb, mert a menopauza vagy változókor idején felgyorsul
a csontvesztés üteme, mivel ennek hormonális okai lehetnek.
A folyamat "láthatatlan, néma". A tünetek alig észlelhetők, ezért
is nevezik a csontritkulást "néma járványnak".
A csontritkulás tünete lehet a csonttörés, amit fájdalom jelez.
Vannak viszont olyan törések, amiket nem kísér fájdalom (pl. csigolyatörés).
A csigolya törése esés vagy sérülés nélkül is bekövetkezhet. Az apró repedések
összegző hatására összeroppanhat, aminek következtében csökkenhet a beteg testmagassága.
Olykor az egyén csupán azt veszi észre, hogy a ruhái furcsán állnak rajta.
Ha hátfájásunk van, fontos, hogy kiderítsük, vajon a csontritkulás
okozza-e, mely zömében eredményesen kezelhető.
Idős betegek esetében kisebb elesés hatására vagy a járdaszegélyről
lelépve is combnyaktörés következhet be.
A csípőtáji törés gyakran maradandó rokkantságot okoz. A betegség
korai felismerése rendkívül fontos, mert ebben az esetben megfelelő kezeléssel
sikerülhet idejekorán megfékezni a csontállomány fogyatkozását.
Mi okozza a csontritkulást?
A csontritkulásnak számos oka lehet. Bizonyos emberek örökletesen
hajlamosak a betegségre, amit az is igazol, hogy családjukban halmozottan fordul
elő a kór.
Elősegítheti a betegség kialakulását
- a hormonháztartás zavara,
- bizonyos gyógyszerek,
- a testmozgás hiánya,
- a gyakori fogyókúra,
- a kevés napfényben töltött idő,
- a kalcium- és a D-vitamin-szegény táplálkozás.
A táplálkozás az élettanilag nélkülözhetetlen hatóanyagok legfőbb
beviteli forrása, így a csontképzést biztosító kalciumé is, melynek felszívódását
a D-vitamin segíti.
Miért fontos a megelőzés?
A csontritkulás visszafordíthatatlan folyamat. Ha már kialakult,
a gyógyszeres kezelés elsődleges célja a további állapotromlás megakadályozása
és a csonttörések kockázatának csökkentése. Az elveszett csonttömeg nem, vagy
csak nagyon korlátozott mértékben építhető vissza, tehát minden nap tennünk
kell azért, hogy minél nagyobb csonttömeget érhessünk el, illetve hogy azt minél
hosszabb ideig megőrizzük. A legfontosabb, hogy ügyeljünk a megfelelő kalcium-
és D-vitamin-bevitelre, emellett fontos a rendszeres mozgás és a napfényen való
tartózkodás, kerülendő a dohányzás és az alkoholfogyasztás, sőt mérsékelni kell
a koffeinfogyasztást is.
A csontritkulás kezelésének három alappillére
A vényre kapható készítmények
A csontritkulás kezelésére már többféle támadáspontú és hatásmechanizmusú készítmény van forgalomban.
Kalcium
Szervezetünk számára szükséges kalciumszint biztosításáról nekünk
kell gondoskodnunk. A kalcium elengedhetetlenül fontos ásványi anyag. Ez csontjaink
fő alkotóeleme, emellett nélkülözhetetlen más életfunkciókhoz is.
Kalcium nélkül nem működne a szívizomzat, az immunrendszer, és
nem alvadna meg a vérünk egy-egy sérülés után. Amennyiben nincs elegendő kalcium
a vérben, a szervezet a csontokból vonja el azt. Ez pedig a csontok meggyengüléséhez,
szilárdságuk elvesztéséhez vezethet. A hazai táplálkozási szokások alapján számolt
átlagos kalciumbevitel Magyarországon nem haladja meg a napi 500-600 mg-ot,
ami jóval elmarad a napi ajánlott beviteltől (800-1500 mg). Mivel szervezetünk
önmaga nem tud kalciumot előállítani, így nekünk kell gondoskodnunk annak rendszeres
és kielégítő mennyiségű beviteléről.
D-vitamin
A kalciumnak a tápcsatornából történő felszívódásához, csontokba
való beépüléséhez elengedhetetlenül fontos a meghatározott mennyiségű D-vitamin.
Szervezetünkben a D-vitamin növeli a kalciumfelszívódást a belekből, csökkenti
a szervezet kalciumürítését, valamint a vázrendszerben elősegíti a csontképzést.
A 60-65 év felettiek D-vitamin-hiánya továbbra is a világ országainak,
így Magyarországnak is az egyik legfontosabb egészségügyi problémája. A napi
D-vitamin-bevitelnek gyermek- és fiatal felnőttkorban a napi 400 NE-t (nemzetközi
egységet), idősebb korban pedig a napi 600-800 NE-t kell elérnie az egészséges
csontszövet felépítése és fenntartása érdekében.
Az esetleges fájdalom enyhítésére fájdalomcsillapító készítmények
szedése javallott, ami az alapbetegségre nem, hanem tüneti kezelésre alkalmas.
A kezelés elengedhetetlen kiegészítője: a kalcium és a D-vitamin.
Hazánkban a csontritkulás kezelésére számos - receptköteles -
készítmény érhető el, melyet a szakemberek betegeik számára nagy biztonsággal
alkalmazhatnak. Ezen készítmények a kalcium csontba történő beépülését segítik
elő. A terápia azonban nem teljes, ha a beteg a csontképzéshez alapvetően szükséges
kalciumból keveset fogyaszt. Az is mérsékli a gyógyulást, ha a beteg D-vitamin-hiányban
szenved, mert a D-vitamin segíti a kalciumnak a bélből a véráramba történő felszívódását.
A vényköteles gyógyszerek mellett tehát nagy jelentősége van
a kiegészítő kalcium- és D-vitamin-pótlásnak, amelyet a Magyar Osteoporosis
és Osteoarthrológiai Társaság (MOOT) terápiás ajánlása is alátámaszt:
"A megfelelő kalciumbevitel, D-vitamin-ellátottság és fizikai aktivitás biztosítása
az osteoporosis bázisterápiája."
[forrás: Galenus]
2006-05-02 13:35:49