Az elmúlt években egyre többen
és egyre többször utaznak külföldre Magyarországról is, hogy élményekkel, ismeretekkel
gazdagodva térjenek aztán haza. És remélhetőleg csak ennyivel... A felfedezésre
váró tájakon ugyanis nemcsak élmények, hanem veszélyek is leselkednek az utazókra
- még csak messzire sem kell mennünk értük. Nem csupán a távoli, egzotikus országok
ismeretlen vidékein találkozhatunk például hazánkban jobbára ismeretlen fertőző
betegségekkel, hanem akár keleti vagy déli szomszédainknál, vagy a Földközi-tenger
közkedvelt mediterrán partvidékének országaiban is.
Ezek közül a legkevésbé sem egzotikus, viszont nagyon is létező
fenyegetést jelentő betegségek közül talán a vírusos hepatitis, vagyis a fertőző
májgyulladás különböző fajtái, elsősorban a hepatitis A és a hepatitis B a legelterjedtebb
- hiszen amellett, hogy a "fejlett világon" (vagyis Észak-Amerikán,
Észak- és Nyugat-Európán, Ausztrálián és Japánon) kívül szinte mindenhol elterjedtek,
elkapni is könnyű őket.
Bár a gazdasági és higiéniás körülmények javulásával párhuzamosan egyre inkább
visszaszorulnak egyes betegségek, így csökken a fertőzés veszélye is, a világ
epidemiológiai szakembereinek álláspontja szerint nincs olyan hely a világon,
ahol kizártnak tekinthetnénk azt.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a néhány évvel ezelőtt egy
négycsillagos egyiptomi szállodában történt tömeges hepatitis A-fertőzés, amit
a szakértői vizsgálat szerint a szennyezett víz vagy szennyezett élelmiszer
okozhatott.
Kikre jelent veszélyt?
Aki egyszer átesett hepatitis A-fertőzésen, az egész életére védetté válik a
betegséggel szemben. Ezért azt szokták mondani, hogy Magyarországon az ötven
év alattiak (vagyis éppen azok, akik a leggyakrabban kelnek útra) a leginkább
veszélyeztetettek, minthogy körükben 50 százalék alatti azok aránya, akik már
lezajlott fertőzésüknek köszönhetően immunitást élveznek. Ez azonban korántsem
jelenti azt, hogy az ötven éven felüliek tökéletesen biztonságban érezhetnék
magukat.
A hepatitis B, minthogy emberi testváladékokkal (vérrel és nemi érintkezés útján)
terjed, elsősorban speciális élethelyzetben levőket, vagy valami különleges
céllal utazókat fenyeget - de itt nem csak az egyre népszerűbbé váló "szexturizmusra"
kell gondolnunk. Örömteli módon egyre több idős, esetleg krónikus betegségben
szenvedő honfitársunk tölt hosszabb-rövidebb időt külföldön, márpedig esetükben
az esetleges orvosi beavatkozás és az ezzel összefüggésben kialakuló fertőzés
veszélye magasabb. Hasonlóképp kiemelten fenyegeti a vírus azokat, akik különféle
extrém sportokat űzni indulnak neki a nagyvilágnak - ha (bár ez önmagában is
elkerülendő) sérülést szenvednek, és gyógykezelésük, sebeik ellátása nem megfelelő
módon történik, ők is megfertőződhetnek. Értelemszerűen a különféle, nem egészségügyi
jellegű, például szépészeti beavatkozások, a tetoválás, peercingek elhelyezése
is veszélyt jelenthet.
Fertőzés
Hepatitis A-val megfertőződni sajnos könnyebb, mint ezeket a sorokat elolvasni.
A
fertőzés szájon át terjed, jellemzően a nem megfelelő minőségű víz és étel útján,
de saját piszkos kezünkről is bejuthat a vírus a szervezetünkbe. Fertőzött környezetben
ugyanis számtalan módja van annak, hogy érintkezésbe kerüljünk a vírussal, akkor
pedig már csak annyi kell, hogy a szánkhoz nyúljunk, és kész a baj - elég, ha
csak ímmel-ámmal mossuk meg kezünket étkezés előtt (feltéve, hogy a kézmosó
vizünk tiszta), vagy épp fogkefénk sörtéit igazgatjuk meg piszkos kézzel.
Az ivó- és mosdóvíz a fertőzés egyik legfőbb veszélyforrása. Igen, a mosdóvíz
is - hiszen ha a tisztálkodásra használt víz maga is fertőzés forrása, a kör
bezárul... De arra is kevesen gondolnának, hogy még egy nyári estén a hűsítő koktélban
csillanó jégkocka vagy egy gombóc fagylalt is veszélyt jelenthet, mivel a vírus
a fagypont alatti hőmérsékleten is virgonc - és fertőzőképes marad.
Az ételek közül elsősorban a nyers zöldségektől, gyümölcsöktől és általában
minden nyersen készített vagy nem kellőképpen átsütött-átfőtt ínyencségtől kell
óvakodnunk. Az emberi ürülékkel trágyázott növényi eledelek különösen nagy veszélyt
jelentenek. Sokunk bánatára a "tiltott gyümölcsök" körébe tartoznak
a tenger gyümölcsei, különösen a kagylók is, főként ha a part menti vizekből
származnak. Ezek az apró (de annál ízletesebb) élőlények ugyanis a tengervizet
átszűrve táplálkoznak, annak minden szennyeződését, így a hepatitis A vírust
is magukba gyűjtve. Talán örökre elmegy a kedvünk a mediterrán kisvendéglők
specialitásaitól, ha megtudjuk: a Földközi-tenger kagylóinak közel 40 százaléka
hepatitis A-val fertőzött! Megfelelő ideig magas hőfokon tartva ugyan a vírus
elpusztul, de a séf minden bizonnyal nehezményezné, ha szakácsművészetét percenkénti
hőmérőzéssel kívánnánk ellenőrizni...
A hepatitis A-fertőzés alattomos természetének másik megnyilvánulása, hogy bár
a tünetek akár csak hetekkel később jelentkeznek azon, aki megfertőződött (ha
jelentkeznek egyáltalán, gyermekkorban ugyanis gyakran minden külső jel nélkül
zajlik le a betegség), az illető széklete azonban ez alatt az idő alatt is fertőz.
Nem kellően higiénikus környezetben ez a betegség gyors elterjedésének egyik
legfőbb oka.
Betegség
A hepatitis A-fertőzés lappangási ideje meglehetősen hosszú, 2-8 hét is lehet.
Az első tüneteket - a hirtelen lázat, étvágytalanságot, hasi fájdalmat, általános
gyengeséget, végtagfájdalmat - észleljük. Pár nap elteltével további étvágycsökkenés,
hányás, a has jobb felső tájékának fájdalma és fokozott érzékenysége jelentkezik.
A sötét, szinte barnás vizelet, világos széklet, a bőr és a szem sárgasága mind
a betegséggel járhatnak. Az akut tünetek 2-3 hét alatt szűnnek meg, de a teljes
gyógyulás akár 2-3 hónapig is eltarthat. Magától gyógyuló betegség, lefolyását
nem lehet gyógyszeres kezeléssel gyorsítani. A betegek 10-20 százaléka a tünetek
súlyossága miatt kórházi ellátásra szorul.
A kor előrehaladtával a betegség egyre súlyosabb lefolyású, a kisgyerekek viszont
szinte tünetmentesen vészelik át - éppen ezért ők a betegség gyors terjedésének
legfőbb forrásai, hiszen, bár semmit nem észlelhetünk rajtuk, székletükkel ürítik
a vírust.
Bár a hepatitis A-fertőzés a többé-kevésbé súlyos akut szakasz után gyógyul,
a hepatitis B maradandó nyomokat hagyhat: esetében ugyanis a betegek 10 százalékánál
alakul ki krónikus májgyulladás, amely később májrák kialakulásához is vezethet.
Megelőzés
A hepatitis A-fertőzés kockázata kellő odafigyeléssel csökkenthető. Ez elsősorban
a higiéniai, illetve a speciális élelmiszerbiztonsági szabályok betartását jelenti.
Mossunk kezet minden étkezés előtt, de lehetőleg még gyakrabban! Ne igyunk csapvizet:
a lezárt, palackozott ásványvíz az egyedül biztonságos, csak ezt fogyasszuk,
sőt lehetőleg fogat is ezzel mossunk! Bárhogy könyörögnek is a gyerekeink, ne
vegyünk fagylaltot nekik, és ne kérjünk jégkockát az italunkba! Csak alaposan
átsült-átfőtt ételeket fogyasszunk, és lehetőleg kerüljük el az utcai büféket,
kifőzdéket! Ne együnk nyers zöldséget, salátát; a gyümölcsöt alaposan mossuk
le, és hámozzuk is meg!
De ha mindezt betartjuk, akkor sem lehetünk egészen biztosak abban, hogy sikerül
elkerülnünk a fertőzést. A hepatitis A vírusa bárhol ott lehet, elég egy óvatlan
mozdulat, amivel a szánkhoz nyúlunk, és máris elkaphatjuk. Azok, akik kisgyerekekkel
utaznak, különösen nagy veszélynek vannak kitéve, hiszen ha a magunkét valamelyest
még csak-csak, gyerekeink mozdulatait viszont nem tarthatjuk állandó kontroll
alatt. Ők ezért sokkal könnyebben megfertőződnek, és - bár szerencsére náluk
a betegség általában enyhébb lefolyású, akár észrevétlen is lehet - továbbfertőzhetnek
minket, felnőtteket is.
Ráadásul az állandó odafigyeléssel, görcsös elővigyázatossággal töltött nyaralás
biztosan emlékezetes lesz, de a legkevésbé sem pihentető. Azért utazunk, hogy
kikapcsolódjunk, lazítsunk, nem pedig, hogy családunkat sakkban tartva minden
mozdulatot ellenőrizni próbáljunk.
Az egyetlen igazán biztos megoldás ezért az aktív immunizálás, azaz védőoltás(ok)
felvétele. Mind a hepatitis A, mind a hepatitis B ellen elérhető védőoltás.
Az oltási sor felvétele hosszú évekre védelmet biztosít mindkét fertőzés ellen.
Oltás
A
hepatitis A és B a leggyakrabban előforduló utazási betegségek, amelyek ellen
védőoltás kapható. Az összes fertőző májgyulladás körülbelül 80 százalékát lehetne
oltással megelőzni! Ennek megfelelően ez az utazók leggyakrabban felvett oltása.
A hepatitis A és hepatitis B elleni védőoltásokról háziorvosunktól vagy a minden
megyében megtalálható oltóközpontoktól kaphatunk bővebb tájékoztatást, illetve
kérhetjük az oltások felírását és beadását is.
Mivel az első oltást követően körülbelül 14-28 napra van szükség ahhoz, hogy
a védettség kialakuljon, az utazást legalább egy hónappal megelőzően tanácsos
a szakembert felkeresni. Ha az első, már önmagában is védettséget nyújtó hepatitis
A-oltást követően fél-egy éven belül úgynevezett emlékeztető oltást is kapunk,
hosszú évekre immúnissá válunk a betegséggel szemben. Léteznek olyan védőoltások,
melyek már egyéves kor fölött bárkinek adhatók, sem időseknek, sem gyerekeknek
nem ellenjavalltak.
Amennyiben utazás előtt néhány nap áll már csak a rendelkezésére, akkor is érdemes
felkeresnie a háziorvosát, vagy a megyei oltóközpontot, hogy a megfelelő információt
megkaphassa a betegségek lehetséges megelőzéséről.
Megyei
oltóközpontok
[Forrás: Egészséges Ifjúságért Alapítvány]
2006-07-04 14:00:18