Az ájulás (latinul: collapsus) összeesést jelent, s nem is mindig jár együtt
az eszmélet elvesztésével is. Gyermekeknél, fiataloknál gyakrabban fordul elő.
Ugye emlékeznek a tűző napon tartott, hosszúra nyúlt évnyitó vagy évzáró ünnepségekre:
szinte mindig akad egy-egy gyerek, aki kidől a sorból.
Az
ok egyszerű: a vérkeringés szabályozása még nem mindig megfelelő ebben a korban.
A hirtelen vérnyomásesés következtében kevesebb vért kap az agy, s ez vezet
az ájuláshoz, az eszmélet elvesztéséhez.
Mivel az ájulást mindig megelőzi a rosszullét érzése, az összeesés szinte sohasem
jár sérüléssel. Fekvő testhelyzetben az agyi vérkeringés zavara igen gyorsan
megszűnik, s a "beteg" magához tér.
Mit tegyünk hát, ha valaki elájul a környezetünkben? Fontosabb kérdés, hogy
mit ne tegyünk. Semmiképpen se ültessük vagy támasszuk fel a beteget! Az ülő
testhelyzettel ugyanis megakadályozzuk az agyi vérkeringés helyreállását, és
így komoly veszélynek tehetjük ki a beteget. Ellenkezőleg: azzal segíthetünk
a legtöbbet, ha inkább a lábait emeljük fel, mert így az alsó végtagok vére
is az agy felé áramolhat.
Az eszméletvesztésnek, mint említettük, lehetnek súlyosabb
okai is:
- Állhat a háttérben epilepszia. Az ájulást ilyenkor többnyire görcsroham kíséri.
- Okozhatja agyi érkatasztrófa (stroke), vérzés, trombózis vagy embólia.
- Cukorbetegségre kell gondolni, ha nagyon magas, vagy nagyon alacsony a vércukor.
- Alkohol vagy kábítószer is kiválthatja. Vigyázat! A cukorbeteg leheletének
acetonszaga könnyen összetéveszthető az alkohollal!
- Külön kell szólni a baleset, fejsérülés következtében kialakult eszméletvesztésről.
Agyrázkódás, koponyatörés, illetve súlyos agyi sérülés egyaránt okozhatja.
Ilyen esetben a sérültet ne mozdítsuk el a helyéről, de fektessük oldalára,
nehogy hátraessen a nyelve. Lehetőleg támasszuk meg a hátát, de az oldalfekvés
stabilizálására az is elegendő, ha az alul levő kart a hát mögé helyezzük.
Gyakran előfordul, hogy az agyrázkódást követően a beteg hamar magához tér.
Ilyenkor általában emlékezetkiesése van, és gyakran haza akar menni.
Feltétlenül beszéljük rá, hogy várja meg a mentőket, így megelőzhetjük
későbbi súlyos szövődmények kialakulását. Ha utcán vagy nyilvános helyen eszméletlen
betegre bukkanunk, mindig azonnal hívjunk mentőt!
dr. Valló Ágnes
2006-07-28 11:02:33