Gyakori nyári bajok abc-je – 1. rész

0
1101

Fürdőzés, napozás, túrázás… Alig várjuk már a nyári szabadságot, hogy kedvünk szerint válogathassunk a pihenési lehetőségek között. De üdüléskor, akár vízparton, akár hegyek között, vagy sík, lombos vidéken tartózkodunk, számos, egészségünket befolyásoló kellemetlenség érhet minket, melyeket tanácsos megelőzni, vagy ha már bekövetkeztek, tudni kell orvosolni.

 

Égési sérülés

A kisebb-nagyobb égési sérülések általában gyakoribbak nyáron, többek közt a szabadban való tűzrakás, nyárson sütés, vagy kerti sütőn való húskészítések alkalmával. Ha hirtelen nem tudjuk, mit is tegyünk a megégett bőrrésszel, a javasolt eljárások a következők:

  • Hideg folyóvizet engedjünk a sérült bőrterületre legalább 8-10 percen át, ami lehűti a sebet, csillapítja a fájdalmat, és megakadályozza a mélyebben fekvő szövetekre gyakorolt káros hatást.
  • Alkohol nélküli fertőtlenítőszert alkalmazzunk, ha hólyagok jelennek meg. Utána a steril borogatást helyezzünk rá, végül fedjük be a sérült részt steril gézlappal és kötszerrel. Naponta cseréljük.
  • Erős fájdalom esetén vegyünk be paracetamolt, és bőrgyógyász tanácsát is kérjük ki.

 

Fülbajok: hallójárat gyulladása

A hallójárat megfertőződhet a tenger, tó, vagy az uszoda vizében lévő baktériumoktól. Fájdalmas fülgyulladás következhet be, de orvosi előírás nélkül ne szedjünk semmilyen gyulladásgátlót, vagy cseppet ellene. Kezelés alatt, úszáskor használjunk füldugót, de a fejünket semmiképp se merítsük a vízbe.

Gabonaatkák

Napos, szép időben, különösen a nyár vége felé, a fűben bőven megtelepedhetnek a gabonaatkák. Ha üdülőhelyünkön nagy sétának vágunk neki mezőn-réten át, a földfelszínen élő lárvák szúrásai komoly viszketést okozhatnak. Szúrás esetén kenjük be az érintett helyet 1%.os hidrokortizon kenőccsel (mellyel szerelkezzünk fel utazás előtt), naponta egyszer. Míg nem múlt el, ne piknikezzünk a szabadban úgy, hogy takaró nélkül ülnénk a talajra, és lábszárunkat, bokánkat ne hagyjuk befedetlenül.

Hányinger utazás közben

  • Mindig kipihent állapotban utazzunk, mert a fáradtság autóban is, repülőn is elősegíti a hányingert, émelygést. Gyomrunk ne legyen üres, de könnyű ételt fogyasszunk az út előtt. Ne dohányozzunk, és alkoholt se igyunk az indulást megelőzően. Ha mégis érezzük a rosszullét közeledtét, pld. autóban, utasként ülve rögzítsük tekintetünket az úton  egy fix pontra, és engedjünk be friss levegő az utastérbe. Tanácsos az első ülésre ülnünk, repülőn pedig a szárny fölé, a gép középső részébe kérjünk ülőhelyet, és bent a gépben próbáljuk a horizont egy pontjára nézni, ha kezdünk émelyegni.
  • B6-vitamin, magnéziumtabletta bevétele is használhat utazási bajok ellen, továbbá gyömbér-rudacskát is rágcsálhatunk, gyömbér-teát ihatunk, rágógumizhatunk a hányinger megelőzésére.
  • Ha már van benne „gyakorlatunk”, és használ, vegyünk be patikában vény nélkül kapható, kifejezetten hányinger elleni gyógyszert az indulás előtt 1 órával.

 

Hasmenés

Idegen helyen, különösen a megváltozott táplálkozás hatására, gyakran kell küszködnünk hasmenéssel. Mit tehetünk ellene?

  • Igyunk elegendő (szénsavmentes) ásványvizet, hogy pótoljuk a hasmenés miatt bekövetkező vízveszteséget.
  • Kellő időn át diétázzunk: pld. főtt rizs vagy burgonya, sós keksz, cukormentes kompót szerepeltethető a menüben. Kb. három napig ne fogyasszunk zöldséget-gyümölcsöt, tejterméket! Arra is figyeljünk, hogy a hasmenés különösen veszélyes csecsemők és idős emberek esetében, akik jobban kitettek a kiszáradás kockázatának. Őket speciális vizes oldattal itassuk, és gyógyszerésszel, orvossal konzultáljunk.

 

Herpesz

Sokan tapasztalják, hogy az (ajak)herpesz előfordulása gyakoribb nyáron. Ennek oka az, hogy a bőr immunvédelmének csökkentésével egyidejűleg az UVB sugárzás elősegíti a herpesz vírus újra aktiválását.

Legyünk tehát elővigyázatosak:

  1. Napozáskor használjunk speciális ajakbalzsamot az ajakherpesz megelőzésére.
  2. Lokálisan alkalmazzunk vírusölő ajakherpesz krémet, ha már előjött a fertőzés, mely csökkenti a herpesz intenzitását és időtartamát – folytassuk a kezelést egészen a hólyagocskák varasodásáig.
  3. Használjunk fertőtlenítő (pld. propolisz) kenőcsöt, ha a test egyéb területein is kialakulóban érezzük a herpeszt – helye ég, szúr, pirosodik…
  4. Mivel fertőző betegség, minden kezelés előtt és után is mossunk kezet fertőtlenítőszerrel.

 

Kerti sütés – barbecue

Egyes statisztikák szerint a kerti sütéssel összefüggő balesetek száma nyaranta egyre nő. Ezért fogadjunk meg néhány hasznos tanácsot a bajok elkerülésére: csak minőségi, márkás kerti sütőt vásároljunk, melyet lehetőleg tágas, szabadon hagyott, de szélmentes területen helyezzünk el. Alkohollal, benzinnel soha ne élesszük fel a parázsló tüzet! Ha mégis nagymértékben fellobbanna, legyen odakészítve a sütő mellé egy vödör víz, homok, vagy poroltó, a komolyabb tüzek azonnali oltására.

Kullancs

Ahhoz, hogy egy erdei séta, vagy bozótos, bokros területekre történő kirándulás során elkerüljük a kullancscsípést a lábon, vagy akár a hajas fejbőrön, nyakon, egyéb testrészeken, tartsuk be a következő előírásokat:

  • Viseljünk nyári kalapot, sapkát, és a csuklón, bokán szorosan záródó ruhát – ne hagyjunk szabadon „támadható” bőrfelületet.
  • Ha mégis találunk kullancsot magunkon, ne kenegessük, ne fojtogassuk, ne tekergessük a parazitát, hanem a „veszélyeztetett területeken” való tartózkodáskor mindig hordjunk magunkkal (patikákban kapható) kullancseltávolító csipeszt, és azzal dolgozzunk. A tövénél, szorosan a bőrnél (a fejnél lévő végén) fogjuk meg a kullancsot, és lassan (10-20mp alatt) húzzuk ki, ne tépjük. Veszélyes a potroh beszakadása, de a fejétől ne ijedjünk meg. Kezelés után a csípés helyét fertőtlenítsük.
  • Többféle kullancsriasztó krém, spray kapható a patikákban, használatuk ajánlott.
  • Természetesen nem minden kullancs fertőzött. De még a vírussal fertőzött kullancs csípése is csak 1-2%-ban okoz bajt emberen. Ha netán mégis bekövetkezne, a fertőzöttség vérmintából mutatható ki, és tudni kell, hogy a rettegett Lyme-kór (antibiotikumos kezeléssel) gyógyítható, főként, ha korai stádiumban felismerik.
  • Első tünete: a csípés körüli, kb. 5 cm-es bőrpír, duzzanat (Lyme-folt), mely nem fáj, és kevéssé viszket. Azonnal forduljunk orvoshoz.

 

Cikkünk következő részét ITT olvashatja el!

Galenus