Harcoljon a téli megfázás ellen – a természet erejével

0
1467

A téli időszak a legtöbb ember életében megfázásokkal, influenzával teli. Ennek megelőzése céljából kiemelt jelentőséggel bír az immunrendszer megfelelő megerősítése. Mivel a természetes módszerek az utóbbi időkben előtérbe kerültek, megkérdeztük dr. Csókáné Török Orsolyát, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutáját, mit ajánl erre a célra.

Támogassa immunrendszerét gyógynövényekkel

Echinacea (bíbor kasvirág)

A bíbor kasvirág a legerősebb immunerősítő gyógynövényünk, melyet bártan lehet használni mind a betegségek megelőzésére, mind kezelésre. Már az antibiotikumok megjelenése előtt széles körben alkalmazták a szervezet védekező rendszerének erősítésére.   Értékes hatóanyagai (poliszacharidok, kávésav-származékok, alkilamidok) ugyanis stimulálják a fehérvérsejteket, így remekül alkalmazható vírusos, illetve bakteriális megbetegedések esetén. Torokfájás esetén is nagy segítségünkre lehet, mert fertőtlenítő hatása mellett gyulladáscsökkentő is.

 

  • Belsőleg tea, tinktúra, cukorka vagy szirup formájában kapható.
  • Ellenjavallat: tuberkolózis, leukózisok, sclerosis multiplex, AIDS, HIV-fertőzés és autoimmun betegségek esetén nem alkalmazható!

Hársfa

A hársfa nem csak remek idegnyugtató, de hatékonyan csökkenti a meghűléses panaszokat is! Gyakran ajánlják láz esetén, hiszen a benne lévő falvonoidoknak köszönhetően izzasztó hatással bír, valamint segít a lázcsillapításban is. Kiváló méregtelenítő, így felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat, amellett, hogy közben erősíti az immunrendszert. Köptető, nyákoldó hatása révén torokbántalmakon, rekedtségen is segít- mondja dr. Csókáné Török Orsolya, a Budai Endokrinközpont fitoterapeutája.

  • A teát hársmézzel is édesítheti, ha már 60 Celsius fok alá hűlt, különben megsemmisülnek a méz értékes hatóanyagai.
  • Lázcsillapító hatása fokozható, ha a hársfavirágot a fekete bodza virágával 1:1 arányban összekeveri. Az ebből a teakeverékből elkészített teába tegyen még fél citrom levét és 2 evőkanálnyi mézet.
  • Ellenjavallat: Idős emberek nem fogyaszthatják minden nap, mert gyengíti a szívet!

Ginzeng

A ginseng alkalmazása igencsak széleskörű, hiszen javítja a koncentrációt, az erőlétet, az immunrendszert, valamint segít kimerültség és a betegségekből való lábadozás esetén is. Évezredek óta használják a szervezet védekező rendszerének fokozására, nem hiába tartják az erő gyógynövényének. Ezt leginkább a benne található poliszacharidoknak, szaponinoknak, vitaminoknak és ásványi anyagoknak (E-B-vitamin, réz, cink) köszönheti. Egyes elméletek szerint jelentős antioxidáns tartalma miatt véd a rák kialakulásától is.

Homoktövis

A természetben található elixírek közt a homoktövis termése az egyik, ami a legnagyobb mennyiségben tartalmaz C-vitamint. Leggyakrabban lekvár és szörp homoktövisolaj, héj-és magörlemény formájában találkozni vele, ám teaként is fogyasztható. A C-vitaminon kívül rengeteg B-C-E-K- és F-vitaminnal, valamint esszenciális zsírsavakkal is bír. Nagyszerű immunerősítőként és gyulladáscsökkentőként tartják számon, ráadásul értékes hatóanyagainak köszönhetően az influenzából való lábadozást is felgyorsítja.

  • Magas antioxidáns-tartalmánál fogva gátolja a daganatos sejtek képződését, sejtregeneráló, csökkenti az allergiás reakciókat (szénanátha). F-vitamin-hiány miatt kialakult központi idegrendszeri zavarok esetén, elsősorban cukorbetegeknek ajánlott. Javítja a szív funkcióit és az erek állapotát.
  • Külsőleg a terméséből nyert zsíros olaj erősen hámosító hatású, ezért fagyási sebek, ekcéma (télen hideg ekcéma)   kezelésére használják.

Budai Endokrinközpont